Manapság az emberek, legalábbis nálunk falun, hajlamosak sok mindenre ráfogni, hogy a pénztelenség az oka. Persze, rossz, hogy a fizetések a béka feneke alól kandikálnak ki, de arra is gyakran akad példa, hogy hanyagságunkat, nemtörődésünket és felelőtlenségünket is a pénzhiány számlájára írjuk. Így van ez a közlekedésben is.
Falumban, noha senkinek sincs pénze, az elmúlt 15 évben exponenciálisan megnövekedett a személygépkocsik száma. Nagyapai örökségem bánja, de magam is beújítottam a gépparkot, mert szükségét éreztem egy új kocsinak. Ezt főként a munkámmal indokoltam, de igazából az is közrejátszott, hogy más érzés egy Astrát vezetni, mint egy húszon pár éves Yugót. A régi kocsim a családban maradt és még mindig vígan rója a kilométereket. Valószínűleg még nekem is megfelelne, de a fogyasztói társadalom tagja vagyok és nehéz kibújni a béklyói alól.
Mára már szinte mindenkinek van személygépkocsija, társadalmi helyzettől függetlenül. A privátok vadi új Audira vagy BMW-re cserélték a régi verdát, míg a kevésbé tehetősek körében kötelező egy használt, 5–10 éves nyugati kocsi. Mondhatni, hogy ezek a legnépszerűbbek, amihez nem kis mértékben hozzájárult az értékük csökkenése. Egyes, 10 év körüli modelleknek 3 év alatt szinte a felére zuhant az áruk. Az alkatrészeké nem.
A személygépkocsi régebben elérhetetlen álom volt a szegényebbek számára, ma viszont könnyen megvalósítható realitás, hála az ezeréves, agyonstrapált, aprópénzért kapható Yugóknak, sztojadinoknak, Ladáknak, 2-es golfoknak és többi old timernek. Korábban a falubeli romák lovaskocsival jártak, ma viszont autóval mennek böngészni a határba. A személygépkocsi tehát már senki számára sem luxus. Az más kérdés, hogy a kitartására költött pénzből akár egy éhes szájat is etetni lehetne. Főleg a mai üzemanyagárak mellett.
A kocsik ilyen mértékű elterjedése miatt már nem csak városon lehet gond a parkolással. Piacnapon, Kishegyes központjában az embernek jól szét kell néznie, hogy parkolót találjon. Persze, távol van ez még az újvidéki káosztól, ahol négyzetméterenként két kocsi parkol, viszont faluhelyen az emberek nem zavartatják magukat túlságosan a szabálytalan parkolás miatt. Itt nincs pók, hogy elvigye az autót és a rendőr sem bírságol meg szabálytalan parkolásért, ezért kifejezésre juthat az emberek sajátos problémamegoldó képessége. Ha valakinek sietős és a bankautomatából (hogyhogy melyikből?) szeretne pénzt felvenni, akkor az természetesen automata előtt parkol. Egy szűk utca legszűkebb szakaszán, ahol egy mikrobusz már nem férne el mellette.
A megvásárolt, nyugati használt autók mellé sajnos nem kaptuk grátiszba a nyugati vezetési kultúrát. Ott mondjuk tényleg kultúrának lehet nevezni, de nálunk maximum vezetési szokásoknak vagy néphagyományoknak. Amikor a nép egyszerű fia beül a volán mögé, akkor megszűnik a nép egyszerű fiának lenni, és az utak királyává változik, akinek mindent szabad. Talán ezért nem ismerek olyan sofőrt, aki ne káromkodna vezetés közben. A vezetők egy része csak laza útmutatásként tekint a szabályokra, a rendőröket meg ugye nem az érdekli, hogy ki hogyan száguldozik. Nekik az a fontos, hogy hány darab matrica van kiragasztva a szélvédőre, meg van-e tartalék vontatókötél és le van-e atesztálva a szuvozács. Mindez lehetőleg pirosokban kifejezve.
Nem pénzkérdés, hogy van autónk vagy nincs, és az sem, hogy nem figyelünk egymásra a közlekedésben. Az odafigyelés nem lehet pénzkérdés, de sokszor mégis annak tartjuk.
