Kinek kellene gondot viselnie a Közel-Keletről és Afrikából érkező, az Európai Unióba igyekvő menekültekre?
Annak az önkormányzatnak, amelynek a területén (ideiglenesen) meghúzzák magukat: 11 (3%)
A szerbiai kormánynak, attól függetlenül, hogy az ország melyik városában vannak a külföldiek: 159 (52%)
Önként vállalták a menekülést, találják fel magukat: 42 (13%)
Nem tudom, a lényeg, hogy minél előbb oldódjon meg a helyzetük, hagyják el a környéket: 89 (29%)
Európa, így Szerbia is, az utóbbi időben óriási menekültáradattal kénytelen szembenézni. Ennek több oka is van, egyrészt az afganisztáni biztonsági helyzet és a szíriai polgárháború, de az európai országok egymástól eltérő menekültkezelési taktikái is jelentősen befolyásolják a migrációt.
A nyugat-európai államok, amelyek mindeddig célországai voltak a menekültáradatnak, az utóbbi időben igyekeznek arra kényszeríteni a kelet-európai országokat, hogy maguk fogadják be a határátlépőket. Merő kétszínűség. A menekültek azért maradjanak keleten, annak ellenére, hogy eszük ágában sincs, hogy kevesebben kérjenek támogatást nyugaton. A keleti periférián lévő országok a kezdetleges, ám leterhelt, vagy a nem létező menekültügyi rendszerük miatt vagy akadály nélkül átengedik magukon a menekülteket, vagy igyekeznek olyan körülményeket teremteni, amelyek elriasztják őket attól, hogy náluk próbálkozzanak. Ha valaki bele is kerül a rendszerbe, akkor a menekültügy általában a „biztonságos harmadik ország” elvét alkalmazza: aki a hatóságok kezébe kerül, azt egy országgal visszább toloncolják. A magyar hatóságok ilyen országnak tekintették Szerbiát, Szerbia Macedóniát, Macedónia Görögországot.
Görögország, ahol a legtöbb menekült belép a schengeni zónába sokat tesz azért, hogy a menekültek el is hagyják az országot. Mivel Törökországba legálisan nem toloncolhatják vissza a menekülőket, mert nem számít „biztonságos harmadik országnak”, a görög hatóságok nagyon nehezen adnak menekült státuszt, ezért pedig legtöbben elhagyják az országot. Egyenesen a balkáni határok felé veszik útjukat, hiszen a szerb–macedón zöldhatáron alig van határőrizet. Macedóniában nincs az EU tagországaiban elvárt menekültügyi rendszer, míg Szerbiában már elvileg van, de a valóság ugyanakkor teljesen más képet mutat, ugyanis a szerb menekültügyi rendszer súlyos hiányosságokkal küzd. A menedékkérők jelentős része mindenféle támogatás és szállás nélkül, elfogadhatatlan körülmények között, gyakran hajléktalanként kénytelen az utcán tengődni.
Az EU bírálatok nyomására ugyanakkor Magyarország már nem toloncolja vissza Szerbiába az illegális migránsokat. Az EU szerint a szerb menekültügy jelenleg nem képes megfelelőn működni, így nem alkalmas annak meghatározására sem, hogy a növekvő számú menedékkérő közül kik szorulnak nemzetközi védelmemre, továbbá képtelen hatékony védelmet nyújtani a menekültstátuszra jogosult külföldieknek is, ezért pedig nem lehet az országra a „biztonságos harmadik ország” elvét alkalmazni.
A szerbiai határrendészet adatai szerint 2008-ban 77-en kértek menedéket Szerbiában, idén november 1-jéig már 3193-an, és ez a szám év végéig várhatóan 4500-5000-re nő. Hivatalosan csak két menekülttábor van az országban, amelyben összesen 250 menekült fér el. Szerbia az európai uniós csatlakozásra vár, így a jogharmonizáció szerint Szerbia szállást és dokumentumokat köteles biztosítani minden menedékkérőnek mindaddig, amíg a kérelmét elbírálják, és bár a szerb hatóságok ritkán adnak pozitív választ, az elbírálás akár egy évig is eltarthat. A szerb kormánynak kötelessége emberségről tanúskodni nem pedig az önkormányzatoknak, de az önkormányzatok sem maradhatnak tétlenül. Azonban a szerb kormány folyton az összeomlás szélén áll, az állami költségvetést bűvésztrükköket megszégyenítő átszervezésekkel tartják fent, az önkormányzatokat pedig belharcok és megrekedt beruházások jellemzik. Az erdőkben, trafókban, omladozó tanyákon megbúvó menekültekkel csupán egy-két szeretetszolgálat vagy emberszerető helyi polgár visel gondot, persze lehetőségeihez képest, takarót, meleg ruhát, esetleg másnapos kenyeret adva nekik. Azt is félve, nehogy ők is áldozatai legyenek a szerbiai társadalmat jellemző idegengyűlöletnek, amelyet a legutóbbi obrenovaci hisztéria jellemez a leginkább. Annyira féltették az egészségüket, és a kijelölt ideiglenes menekülttáborhoz csupán ötven méterre lévő Tesla hőerőmű biztonságát, hogy inkább felgyújtották a menekültek számára kijelölt barakkokat. Kész szerencse, hogy nem omlott össze Szerbia áramellátása. A menekülteknek ilyen helyzetben nem marad más, minthogy nem kérnek Szerbiában menekültstátuszt és egyesek legnagyobb örömére az embercsempészek útmutatása szerint nyakukba veszik a szerb–magyar zöldhatárt.
Az EU szerencsére felfogta, hogy az eddigi menekültügyi politikája szélmalomharc volt csupán, ezért Brüsszel európai őrjáratozó hálózatot hozna létre Ciprustól Spanyolországig, és olyan új eszközök kidolgozását javasolta, amelyekkel segítséget lehetne nyújtani azoknak a tagállamoknak, ahol kihívást jelent a migrációs nyomás a helyi hatóságok számára, miközben fokozná az embercsempészet és a szervezett bűnözés elleni együttműködést. Az Európai Bizottság könnyebbé tenné a menekültek számára az Európába jutást, a tagállamokat arra ösztönözné, hogy fogadják be őket, adjanak nekik letelepedési lehetőséget, továbbá még több környező országgal javasol együttműködést a migráció kérdéséről. Ez maradt az egyedüli lépés, hiszen nehezen zárhatja le határait hermetikusan.
Az eddigi szőnyeg alatt elutasító, kívülről emberbarát, ám belülről rideg politikájukhoz képest ez pálfordulásnak látszik, bár kétlem, hogy Szerbián sokat segítene. Amíg lesz mi elől menekülni, Szerbia tranzitország marad, mivel pedig saját polgárai jövőjével alig tud foglalkozni, kevesebb ereje marad azzal bíbelődni, hogy valakit a hazájában valóban üldöznek-e, vagy csak a jobb élet reményében vágott neki a világnak. És ha csak az utóbbi?
