Emlékeznek még 2012. május 6-ára? Mit csináltak akkor? Segítek. Valami ahhoz hasonlót fognak tenni az idén március 16-án is. Vagy szavaznak, vagy otthon maradnak, mert „ezek mind egyformák”, „az összes hazudik”.
Jobban élnek mint 2012. május 6-án éltek? Többet keresnek? Már nem kér kenőpénzt az orvos? Kevesebb a kábítószer a városukban? Az „üzletemberek” már nem mindenhatóak? Már nem féltik a családjukat és a vagyonukat a betörőktől? Emigrálni akartak, de nem tették, mert most már jobb, mint akkor volt?
A kormány szerint még nem jó, de majd jobb lesz, azért szavazunk. Meg azért, mert állítólag a hatalom és az ellenzék is alig várja, hogy megmérettessen.
A mostani rendkívüli választásnak gyakorlatilag egy fontos momentuma lehet (és ez a legvalószínűbb forgatókönyv), ami nem más, mint az Aleksandar Vučić vezette Szerb Haladó Párt fölényének megerősítése. Nagyon valószínű, hogy Szerbia a következő négy évben egy párttól vagy inkább annak vezetőjétől függ majd. Ezzel nem állítottam újat, úgy, ahogy azzal sem, ha azt mondom, Vučićnak még most is sikerül úgy kommunikálnia a választások kiírását, mintha azt a józan ész, a nép hangja követelné.
Aki napi szinten követi a szerb sajtót (nem a „sztarletták” villantásaira gondolok, hanem a „komoly” lapokra), érezhette, hogy ez fog történni. Ugyanúgy, ahogy Saša Radulović volt gazdasági miniszter sorsa is kikristályosodott egy idő után – néhány hete tart a Radulović-ellenes hangulat, kipécézték, kiderült, ő volt a legnagyobb kerékkötője a reformoknak, miatta nem élünk jobban. Szinte pánikot keltett a sajtó a 200 eurós nyugdíjról szóló történettel, a 12 órás munkanap sem segített, ami a szakszervezetek tiltakozásával tetőzött. Persze néhány nappal később kiderült, nem egészen úgy van, ahogy „írta az újság”, de akkor már mindegy volt – a szakszervezeti vezetők nagyon dühösek a „nem szerb” miniszterre, az elképzeléseit leállították, lemondott. Probléma megoldva. Átmenetileg. Épp csak addig, amíg kell. Március 16-áig biztos.
Utána pedig kormányt alakítunk. És az már nem ez a kormány lesz. Nem az, amelyik a Villámokkal vakította a közvéleményt. Ugye emlékeznek a kábítószer-ellenes harc gyöngyszemeire, amikor az Ivica Dačić miniszterelnök vezette belügy drogdílereket tartóztatott le. Vagyis, a rendőrség a terrorelhárítókkal közösen azt csinálta, amiért eleve léteznek ezek az intézmények. Ez egy kicsit olyan, mintha címlapon hoznánk azt, hogy a szomszéd pék felkel hajnalban, munkába megy, és kenyeret süt.
A Villámokról kiderült, hogy fülest kaptak a nagy halak – nem vagyok otthon a témában, de szerintem két percre sem ingott meg a szerb drogpiac az akciók következtében.
A közszférába sokat emlegetett létszámstop eredménye pedig az lett, hogy az elmúlt négy hónapban (ha Lazar Krstić pénzügyminiszternek hinni lehet) nem hogy csökkent volna, de 1800-zal nőtt az állami foglalkoztatottak száma.
Ami pozitívumként említhető, az a Koszovó-kérdés részleges megoldása. Ez sokat nyomott a latban, amikor január 21-én megkezdtük az uniós csatlakozási tárgyalásokat. Ettől persze még nem növekszik az életszínvonal, de szelet adhat a haladók vitorlájának, ha ügyesen meglovagolják ezeket a részsikereket, nyert ügyük van.
Ezeket a választásokat csak a haladók tudják elveszíteni. A szétcincált ellenzék még csak keresi önmagát, és úgy tűnik, ahhoz kevés az idő, hogy jelentősebb eredményre számíthassanak.
Nagyon röviden itt tartunk. Van még néhány hetünk, hogy mindenki kivesézze magának, mi az, ami miatt jó volt ez a kormány, vagy miért nem. Szavazáskor viszont egy valamire figyeljenek oda: ne ugyanabban a kabátban menjenek, mint két éve! Tudják, a látszatra adni kell.
