Vajdaság-szerte a nagyobb tömeget mozgató szabadtéri rendezvényeken újabban felfedezhető egy-egy könyvárus stand, ahol magyar nyelvű kiadványokat is kapni. Örvendetes, hogy a csapnivaló hazai könyvterjesztést néhány kereskedő a maga lehetőségei szerint igyekszik helyettesíteni, és helybe, azaz olvasó-, illetve vásárlóközelbe viszi a könyveket. Mivel környezetünkben alig található magyar köteteket is árusító üzlet, a könyvforgalmazó portálokról való vásárlás pedig még nem általános gyakorlat, így hiánypótlónak nevezhetjük ezt a mozgóboltos kezdeményezést. A választékuk azonban kevésbé dicsérendő. A felnőtteknek szánt kínálat zömét lektűrszerű lányregények, egy kaptafára készülő vámpírtörténetek és celebkönyvek teszik ki, de a gyerekeknek szánt portéka között is csak elvétve találni minőségi kiadványokat. A harmadrangú gyermekkönyvek gyártói – nem nevezném őket kiadónak – többnyire kínai nyomdákban készült, ostoba versikéket és lebutított meséket tartalmazó, agyonillusztrált fordításokat dobnak piacra. Ezek az irományok távol állnak a gyerekek világától, nem közvetítenek semmiféle irodalmi értéket és fittyet hánynak a mesehagyományokra, mindössze csinos öltözékbe bújtatott szövegek, amelyekért, pazar kivitelezésük okán, borsos összeget lehet kérni. A néhány soros összetákolt versikék káros hatása ugyan nem nevezhető számottevőnek, legfeljebb a szülők berzenkednek felolvasás közben, a kínrímeket skandálva; a megkurtított, átkozmetikázott mesék azonban annál károsabbak. Az erőszakmentessé, „politikailag korrekté” csiszolt, a kor szelleméhez idomított, kivonatolt történetekből ugyanis éppen az veszik el, ami miatt olvasni kellene őket: a bölcsesség, az izgalom, a humor, a varázslat. Eltűnik mindaz az esszencia, amelyből meríthetne a gyermek, amely által könnyebben megismerhetné és értelmezhetné az őt övező világot. A kisebb és nagyobb gyerekeknek szánt könyvek esetében is hasonló a helyzet. Szinte csak kötelező olvasmányokat találhatunk a standokon, ráadásul ezek nem eredeti alkotások, hanem rövidített változatok csupán. Rejtély, miféle megfontolás okán tarthatja bárki is elfogadhatónak, hogy egyharmadára zsugorított Toldi, felére húzott Szigeti veszedelem, kizsigerelt Arany ember formájában ismerkedjenek meg a diákok az irodalommal. Az alapvetői oktatói/nevelői cél nem az olvasástól való megkímélés kellene, hogy legyen, hanem éppen ellenkezőleg, a jelentős irodalmi művek bemutatása, megismertetése. Mindez pedig aligha sikerülhet kompilált fércmunkák által. Hogy unalmasak Jókai oldalakon át tartó tájleírásai? Hogy rengeteg idegen szó található Arany Toldijában? Hogy nehézkes a Szigeti veszedelem nyelvezete? A gyerekeknek a logikus gondolkodást és a megismerés általi tanulást kellene elsajátítaniuk, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy alapművekből kiindulva térképezhessék fel egy adott korra jellemző szokásokat, szóhasználatot, irodalmi törekvéseket, és vonjanak le érvényes következtetéseket. A romantizmus stílusjegyei, az eposzi hagyományok, az Arany János-i míves nyelvezet bemutatására a fentebb említett alkotások kiváló források lennének, és aki mindezt kiirtja belőlük, nemcsak a szerzőjükkel szemben tiszteletlen, hanem a legifjabb olvasókkal is. Átveri és félrevezeti őket kivonatolt, silány munkájával. Az efféle kiadványokkal kiadók, tanárok, szülők azt üzenik a fiatal generációknak, hogy ők maguk sem tartják az eredeti alkotásokat sokra. Hogy kár vesződni „túlírt”, „terjengős”, „idejétmúlt” kötetekkel. Az összefoglalójuk is megteszi, a gyorsan átfutható, köznyelvesített másodmunka. Mindezen kiadványoknak nagyjából annyi közük lehet az irodalomhoz, amennyi egy reklámplakátnak az általa ábrázolt csészényi kávéhoz. Vajon elmagyarázható-e egy olyan embernek, milyen a frissen főzött kávé aromája, aki feketét még csak plakáton látott?
