A közelmúltban egy ismeretterjesztő műsorban azt ecsetelték, milyen irányba tartanak korunk számítástechnikai fejlesztőmérnökei, miféle újításokra, csodakütyükre számíthat a fogyasztói társadalom néhány éven belül. Alapvetően persze a vastagabb pénztárcájú nyugati polgárok értendők a vásárlói törzsbázis alatt, hozzánk, keletebbre, néhány év csúszással jutnak majd el az újdonságok, ahogy eddig is, hagyva elegendő időt a felocsúdásra és kuporgatásra.
Az asztali PC-k, tehát a hagyományos értelembe vett számítógépek várható haláláról beszéltek a szakemberek. Elmondásuk szerint a gyártók célja a minél kisebb, kompaktabb, mozgathatóbb, funkcionálisabb és okosabb eszközök kifejlesztése, az úgynevezett ötödik családtagoké.
Az alapnak vehető nyugati családmodell: az apa, anya, gyermek hármasa eddig is a negyedik családtaggal, a televízióval egészült ki, az ötödik pedig várhatóan a legkisebb és legokosabb lesz, ahogy az már a népmesékben is írva vagyon.
Ha hinni lehet a szakemberek óvatos kijelentéseinek, afféle túlfejlesztett, aprócska mobiltelefonok lesznek ezek a szerkentyűk, amelyeket akár a testünkbe is építtethetünk.
Az emberek már most is az okostelefonjukkal ápolnak legintimebb viszonyt, hangzott el az egyik fejlesztőmérnök szájából a mellbevágó megállapítás, bár, ha belegondolunk: mi magunk miféle helyzetekben használjuk mobilunkat, már nem is tűnik túlzónak az úriember kijelentése. Vegyük csak sorra: a telefonunkkal ébredünk, rajta keresztül kommunikálunk hangban és írásban, csatlakozhatunk vele az internetre, alkalmazhatjuk közlekedési navigátorként, jegyzetelhetünk bele, figyelmeztet a fontos dátumokra, zenét hallgathatunk róla, megörökíthetünk általa fontos eseményeket képek és videók formájában, játszhatunk rajta, velünk utazik, még a mellékhelyiségbe, este az ágyba is elkísér. Sokoldalú, nélkülözhetetlen társ. Ha nincs a kezünk ügyében, szorongunk, hisz nélküle félemberek vagyunk. És ekkor még csak a telefonokról beszéltünk. Ha hozzávesszük a számítógépek, táblagépek, laptopok, notebokok, e-bookok napestig sorolható arzenálját, amelyeket szinte minden tevékenységünk során alkalmazunk, rádöbbenünk: hozzájuk idomítjuk az életünket. S miközben seregnyi felhasználói kód birtokában hisszük, ellenőrzésünk alatt tartjuk őket, valójában a kiszolgáltatottjaik vagyunk. Elég egy ügyes kódfeltörő, gépecskéink máris vallanak szokásainkról, tartózkodási helyünkről, üzleti, egészségügyi és magánügyeinkről. Az egyirányú függőségi viszony alárendeltjeivé váltunk.
Hogy hová lehet ezt a viszonyt fejleszteni? Miféle pluszszolgáltatás kimódolására képesek a mérnökök? És egyáltalán, módunkban áll-e a zsebünkben, táskánkban lapuló okos kis szörnyetegek hatása alól függetleníteni magunkat, vagy a hetvenes évek sci-fi-szerzőinek lesz igazuk az intelligens gépek dominanciájával kapcsolatban?
Nemcsak az imént említett tudományos-fantasztikus irodalom művelőit foglalkoztatja a felvetett téma, hanem a különböző művészeti ágak képviselőit is. Idevágó filmek, képek, színpadi előadások, performanszok készülnek, sőt regénytémaként a szépirodalomba is begyűrűzik. Jake Smiles 1 Link című regénye – amelyet kritikusai pöpec cyberpunk prózának tartanak – az egyik legütősebb antiutópia, amely nyomtatásban megjelent.
A Magvető Kiadó és az Origó internetes portál 2000-ben hirdette meg az első magyar onlineregény-pályázatot, ennek egyik nyertes alkotása az 1 Link lett. A szerző neve választott írói álnév, interneten használatos szóval nickname, vagyis becenév, s nemcsak a szerzőnek, hanem a főhős Jake Smilesnak is csupán virtuális identitása ismert. A cyberközegben játszódó regény a lidérces realitás és a sötét képzelet határára kalauzol, ahol az internetes örvény magával rántja a lealjasult emberiséget. A főhős linknek nevezi magát, kapcsolatnak a valós és a virtuális élet között. Bár a valós világ része: munkahelyre jár, megnősül, gyereket nemz, a társadalmi szerepe ezzel kimerül, életét a virtuális világban éli le, szimbiotikusan rákapcsolódva számítógépére. A neten játszik, bűnözik, harcol, gyilkol, flörtöl, szeretkezik, egy virtuális város lakója, egzisztenciáját is ott építi. Nyelvhasználata a programnyelvhez idomul. Emberi kapcsolatai csökevényesek, képtelen a hagyományos értelembe vett családi életre, a hétköznapi tevékenységek, feladatok frusztrálják, lévén, hogy távol tartják a teremtett világtól, ahol elemében érezheti magát. Jake Smiles bezárkózó, antiszociális lény, álmai netovábbja a jó erős gép és a megfelelő sebességű internetkapcsolat.
Annál izgalmasabb ez az önmagával meghasonlott figura és az ösztönökre leképezett világa, ha figyelembe vesszük, hogy a szerző 2001-ben alkotta meg regényét, a „ruteres internet” korában, amikor mi csupán fontolgatni kezdtük első számítógépünk és mobiltelefonunk beszerzését. Bő tíz év alatt beigazolódott, mennyire valószerű az általa felvázolt regénytér, mennyire hajlunk arra, hogy a főhőséhez hasonló szokásokat felvegyük, akárcsak Smiles, linkesedünk. Hagyjuk magunkat megvezetni a kimódolt reklámkampányok által, és engedelmes fogyasztófalkaként vásároljuk meg az újabbnál újabb technikai csodákat. Intelligens bizgentyűkkel vesszük magunkat körül, birtokukban versenyképesebbnek, hatékonyabbnak, modernebbnek tartjuk magunkat, használatukkal egyre otthonosabb az elektronikus közeg. Ahogy tágul ki előttünk a cybertér, úgy szűkül be párhuzamosan a való világ, és miközben átlépdelünk a kettő határán, magunk sem vesszük észre a rutinná váló tevékenységben rejlő veszélyt. Az elszigetelődést és elembertelenedést.
Az 1 Link nem kínál menekülési alternatívát, csupán közöl. Tükröztet. Főhőse arcunkba löttyinti mindennapjaink mocskát, szenvtelen, kimért. Erről a témáról másként talán nem is lehet. A regény így képes hatni. Így talán hathat. Rábírhat arra, hogy vizsgáljuk felül a virtuális világhoz való viszonyunkat. Ráébreszthet a senki vagyok és a nem vagyok senki közötti különbségre; hogy az a senki, akinek mi hisszük magunkat, legalább van, még ha senki is. Egy ujjlenyomatmentes, helyesen kalibrált, tiszta képernyő tükrében mozgó ábránál mindenesetre több.
