Dobálózhatnék olyan közhelyekkel, hogy a pénz nem boldogít, meg hogy a szerencse forgandó: egyszer fenn, másszor lenn…de nem teszem. Olyan országban élünk, ahol a hivatalos adatok szerint 20 százalékos a munkanélküliség, ahol sokszor az sem jelent semmilyen pénzforrást, hogy valakinek van munkahelye, mert már hónapok, évek óta a munkások nem kaptak fizetést, ahol egyik napról a másikra leépítés és ésszerűsítés címén valaki munka nélkül maradhat, illetve ahol egymás után szűnnek meg, illetve térnek át a szürke gazdaság hatáskörébe a kis- és középvállalatok, ugyanis egyre nehezebb teljesíteni azokat az elvárásokat, amelyeket az állam támaszt feléjük.
Szerbiában minden ötödik embernek nincs önálló keresete. Több esetben csak azért él együtt egy háztartásban több generáció, hogy egymást kisegítve túl tudják élni a mindennapokat. Kevesek a nemzeti foglalkoztatási szolgálat listáján vannak, de nagyon sokan nincsenek. Egyesek jogosultak a havi 16-17 ezer dináros támogatásra (ami ideiglenes, és csupán néhány hónapig tart), mások még arra sem. A fiatalok és az 50 év felettiek vannak legtöbben munka nélkül. Azok a fiatalok, akik nem rendelkeznek még munkatapasztalattal, de azok a fiatalok, illetve kevésbé fiatalok is, akik már szereztek munkatapasztalatot, de mondjuk a munkáltató úgy ítélte meg, hogy túlképzettek. A nagy munkanélküliség miatt egy-egy állásra több százan pályáznak, a munkaadónak pedig valami alapján szelektálni kell, hát egyik ilyen kizáró ok a nem eléggé képesítés mellett a túlképesítés, a magasabb fokú iskola, mint amire szükség van, vagy a korábban szerzett széleskörű munkatapasztalat, megkockáztatva, hogy kizárják ezzel a legjobb szakembert. De legalább nincs alap a felfelé törekvésre, a jobb munkahely utáni igényre, a jobb fizetésre. Mintha a munkanélküli válogathatna, hogy mekkora fizetést szeretne, vagy milyen munkahelyről álmodik… És éppen a túljelentkezés miatt sokszor a munkaadók is olyan helyen hirdetik meg az állást, amiről kevesen tudnak, csak a legleleményesebbek szereznek róla tudomást.
A munkakereséshez jó önéletrajzra van szükség, ami pontos, áttekinthető, nem tartalmaz túl sok információt, de túl keveset sem. Ugyanakkor leleményességet, időt, lankadatlan lelkesedést, türelmet igényel, amit viszont az idő múlásával egyre nehezebb megtartani. Meg ismeretség sem árt. Habár sokszor az ismerős, jó barát, rokon, inkább ront a helyzeten, mintsem segítene a munkakeresésben azzal, hogy felhívja a munkáltató figyelmét egyik pályázóra, de nem ritka a szándékos hitelrontás sem. Na és persze pénzre is szükség van! Másként nem tud a pályázó eljutni az állásmegbeszélésre, mert a buszjegyet meg kell venni, az internetes pályázásnál internet-hozzáférésre van szükség, meg számítógépre és még sok minden másra.
És itt bezárul az ördögi kör. A pénz nem boldogít, de mindenhez szükség van rá. És a szerencse is forgandó, így csak azt kell kivárni, hogy a nincstelenséget egy gondtalan időszak váltsa fel.
