Közeledik május elseje, a várva várt munkaszüneti nap. Az ezzel kapcsolatos kérdésünk az volt, hogy: Miként éli meg május 1-jét?
A válaszadók fele a felkínált három opcióból azt választotta, hogy két szabadnapként, amikor lehet pihenni. Ezek az emberek nyilván a mindennapi munkát akarják kipihenni, és nem igazán gondolkoznak el az ünnep jelentőségén. Megértem őket, mert igaz, hogy a munkások már több mint száz éve kiharcolták a nyolcórás munkaidőt, de ez még ma sem jutott el minden munkaadó fülébe. Épp ezért érthető, hogy a többség vágyik arra a két, esetenként egy pihenőnapra, és nem igazán érdekli, hogy mit ünnepelünk. Azt hiszem, ugyanilyen lelkesen várnák ezt a napot, ha épp nem a munka ünnepe lenne, hanem Vučić szentté avatásának napja vagy Dzsingisz kán halálának évfordulója.
Válaszadóink 38 százaléka a munka 150 éves múltú ünnepeként éli meg ezt a napot. Május elsejének valóban távolra nyúló hagyománya van, a Második Internacionálé 1889-ben döntött úgy, hogy május 1-je legyen a munka nemzetközi napja. Tudni kell, hogy ezt megelőzően 1886. május 1-jén a chicagói szakszervezetek sztrájkot szerveztek a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. Forrófejűekből már akkor sem volt hiány, a sztrájk negyedik napján néhány anarchista is a munkások sorai közé keveredett, és bombát dobtak a rendőrökre. Azok viszonozták a tüzet, és az incidensnek összesen 11 halálos áldozata volt. Sok sebesült viszont nem mert kórházba menni, mert féltek a letartóztatástól. Most, 128 évvel a chicagói események után érdemes szétnézni Szerbiában. Vannak szakszervezetek, de főként az állami cégekben, és egy-egy sajtótájékoztató kivételével nem igazán tudnak mást megszervezni. Nem is lehet jelentős szerepük, hiszen a munkások egy jelentős része feketén dolgozik, s ki vannak szolgáltatva a munkaadók kénye-kedvének. Az átlagbér márciusban 43 ezer dinár volt, ami 20 ezer dinárral kevesebb, mint az átlagos fogyasztói kosár, a minimális fogyasztói kosártól pedig csak 10 ezer dinárral több. Így nézve nem sok, de sokan mégis csak álmodozni mernek a 43 ezer dináros fizetésről. A tönkretett gazdaság és a munkahelyhiány miatt a privátok szabják meg a fizetéseket, s nekik bizony nem a munkás jóléte a legfontosabb. Nem véletlen, hogy a fiatalok többsége külföldön képzeli el a jövőt.
De visszatérve május elsejére, a válaszadók 10 százaléka szerint ez egy szocialista ünnep, amely nem érdekli őket. Az ő megnyugtatásukra írom: Ne tessék aggódni! Lehet nyugodtan ünnepelni, a katolikus egyház május elsején ünnepli Szent Józsefet, Szűz Mária férjét, a munkások védőszentjét. Igaz, hogy az egykori kommunista és szocialista országok jócskán rátenyereltek erre az ünnepre, de pl. a szvasztikáról is Hitler rémuralma jut eszünkbe, holott az az egyik legősibb jelkép, amely Indiában a jó szerencse, Kínában pedig a halhatatlanság jelképe volt.
Jómagam, míg nem kellett erről írnom, nem igazán gondolkoztam el május elseje jelentőségén. Benne volt a pakliban, hogy ez a munka ünnepe, amikor nem kell dolgozni, de a hangsúly nálam mégis azon volt, hogy ezt a napot barátok társaságában töltjük, kimegyünk a természetbe, és jól érezzük magunkat. A hétköznapok és a hétvégék gyakran egybefolynak, épp ezért kellenek az ilyen napok. Most, hogy kicsit utánanéztem május elsejének, talán azok az emberek is eszembe fognak jutni, akik kiálltak jogaikért, igazságukért. Lenne tőlük mit tanulni.
