Úszik az egész ország, közben meg egy, a köztársasági parlamenten kívül rekedt párt tisztségviselőjének nyilatkozatával foglalkozok. Annak mondom, aki nem hallotta: a Szerbiai Demokrata Párt vajdasági bizottságának elnöke Milenko Jovanov. Ha semmit sem mond a név, nem az önök hibája. Viszont azzal, amit a hét elején nyilatkozott, beírta magát sokunk (remélhetőleg rövid távú) emlékezetébe.
Ő az a nagykikindai jogász, akit április elején választottak meg az SZDP vajdasági vezetőjévé, és most valamiféle nyelvi őrjáratot alapítana, elsősorban Észak-Bácska településeit járva, jó nyomozó módjára felkutatná azokat a magyarokat, akik nem beszélnek szerbül. Mert, ugye, teljesen felháborító, hogy a 90 éves észak-bácskai néni feje fölött határokat húztak meg, tüntettek el, országok jöttek-mentek, ő meg maradt ott, ahol – a magyar családjában, a magyar pék kenyerét eszi évtizedek óta, de most már aggódhat, mert jön a nyelvi őrjárat vagy mi a fene?!
Keresem a nyomdafestéket tűrő kifejezést erre az egészre. Majd szólok, ha megtaláltam.
Bárkiből lehet politikus. És ha már azzá lett az ember, akkor biztos oda kell figyelni arra, amit mond, mert okos. Vagy nem. Jovanov esetében az első történt, megjelent a nyilatkozata nálunk is, az elítélő reakciókkal egyetemben. Csakhogy néha a kevesebb több, bizonyos esetekben pedig az ember okosabbnak tűnik, ha csendben marad.
Jovanov azt mondja, az MNT Nyelvrendőrség programjához hasonlóan kellene megszervezni az őrjáratot. Az adott neki ötletet, hogy valakinek eszébe jutott ellenőrizni azt, amit Szerbia alkotmánya szavatol az itteni magyarság számára: az anyanyelv használatához való jogot. Azokról a településekről van szó, ahol a lakosság legalább 15 százaléka magyar, de a nyelvjárőröző politikus szerint ott van igazán baj, ahol a magyarok még nagyobb arányban élnek. Állítólag tudomása van olyan színmagyar településekről, ahol senki sem beszél szerbül.
Arról nem szólt az ötletgazda, hogy mi történne azokkal, akik nem beszélnek szerbül. Mi járna az államnyelv nem megfelelő szintű ismeretéért? Pénzbírság? Vagy esetleg ezzel akarják serkenteni az államvezetést arra, hogy vezessen be egy működő nyelvtanítási módszert az iskolákban?
Az internetes portálok hozzászólásait böngészve megállapítható néhány dolog. Aki támogatja a magyarul nem beszélők felkutatását, azzal érvel, hogy nincs egyetlen ország sem a világon, ahol úgy lehetne élni, hogy az ember ne ismerné az államnyelvet. Egy érv emellett: amikor kérelmezem egy ország állampolgárságát, államnyelven teszem azt. Ez igaz. Ha kérelmezem, ha én érkezek egy adott országba. Ugye mondanom sem kell, hogy ebben az esetben nem erről van szó.
Nem tartozom azok közé, akiknek problémája lenne a szerb nyelv használatával. Nem tudom elképzelni az életemet egynyelvűségben. Gyerekkor, iskola, sport, munka, ügyintézés, szinte mindenhez, ami a mindennapi életemhez kell, ahhoz kell a szerb nyelvtudás is. Biztos lehetne másképp is, születhettem volna másik településen, színmagyar közegben. Akkor másképp tekintenék erre, az is biztos.
A Belgrádtól délre élők néha észre sem veszik, hogy magyar vagyok, amíg nem mondom meg, hogy a magyar az anyanyelvem. Volt, aki legyintett egyet, hogy „vajdasági vagy, mit tudom én, hogy beszéltek ti ott szerbül”. Ez azért van, mert aki mozog Vajdaságon kívül is Szerbiában, az tudja, hogy hány nyelvjárás van ebben az országban, hogy hány helyen nem használnak nemeket, vagy nem úgy használják, ahogy az irodalmi nyelv szabályai megkövetelnék.
Nem hiszem, hogy lenne oka aggodalomra Milenkónak. A szinte színmagyar településeken élők is megtanulnak szerbül, ha az élet úgy hozza. Sok ismerősöm van, aki a legalapvetőbb szerb nyelvtudással érkezett valamelyik újvidéki egyetemi karra, és nem csak, hogy „kikupálódott”, de szinte tökéletességre fejlesztette a szerb nyelvtudását. Arról nem is beszélve, hogy a kereskedelemmel, földműveléssel foglalkozókat is „rákényszeríti” az élet arra, hogy megtanulják a szomszéd faluban élők nyelvét, ha már állítólag létezik olyan színmagyar falu, ahol senki sem beszél szerbül.
Ez viszont fordítva is igaz. A magyarkanizsaiaknak és a zentaiaknak sem kell külön ecsetelnem, hogy a tősgyökeres szerbek jelentős része beszél magyarul is. Mert ott ez a környezetnyelv. A szerbnek magyar a szomszédja, a magyarnak pedig szerb. Közhelyes, de ha együtt élnek, és nem egymás mellett, meg fogják értetni magukat a másikkal.
Milenko a rúd elé szaladt. Én az ő helyében nem aggódnék a szerbekért Észak-Bácskában. A tősgyökeresekért semmiképp sem. Akik pedig később jöttek, beilleszkedtek, vagy továbbálltak. Különben is: vannak országrészek, amelyeket nem ismer eléggé a szerb közvélemény. Mondjuk, ha már mindenképp őrjáratot indítanának, meg lehetne nézni, mi a helyzet Preševo völgyében. Szinte biztos vagyok benne, hogy az ottani albánok sokkal hevesebben reagáltak volna erre a felvetésre, mint mi, vajdasági magyarok.
