Radojka Manojlović 1979. május 5-én ikreknek adott életet. Pár nap múlva az orvosok közölték vele, hogy ikerlánya meghalt, és már el is végezték a boncolást. A szülők a halotti bizonyítványt sosem látták, mégsem gyanakodtak. Évekkel később, amikor fiuknak orvosi papírokra volt szüksége, az elhunyt ikertestvér születési anyakönyvi kivonatát is kikérték, de az okmányon az ikerlány és a szülők születési dátuma nem stimmelt. Manojlovićék a kórházhoz fordultak, de elhallgatták, hogy újszülött gyermeküket ott egyszer már halottnak nyilvánították. A kórház igazolása szerint a lányt ugyanazon a napon bocsátották el, mint ikertestvérét. Később a kórház azzal védekezett: adminisztrációs hiba történt. Amikor Manojlovićék 2001-ben feljelentést tettek, kirobbant az országos bababotrány. Radojka később azt állította, megtalálta a lányát.
Az elmúlt évtizedekben több ezer szerbiai család élt át hasonló tragédiát, történeteik szinte azonosak: szülés után a szülők nem látják többé gyermeküket, nem kapják meg a holttestet és a kórház vállalja a temetést. Nincs kórházi zárójelentés, nincs halotti bizonyítvány, a többéves kutatómunka után megszerzett boncolási jegyzőkönyvön nem szerepel aláírás, pecsét. A legtöbb szülőben csak akkor ébredt fel a gyanú, amikor felszólítást kaptak, hogy írassák be halottnak vélt gyermeküket az iskolába vagy a fiuk vonuljon be katonának. Ők ma már biztosak benne, hogy a csecsemőket 250 ezer és 2 és fél millió német márka közötti áron egyszerűen eladták. Voltak, akik DNS-vizsgálattal bizonyították igazukat, és az is előfordult, hogy a szülők felkutatták halottnak hitt gyermeküket.
Az eltűnt gyermekek szüleit tömörítő egyesület tagjai szerint az ügyek hátterében egy kiterjedt bűnszövetkezet áll, az állam pedig évtizedeken át a szőnyeg alá söpörte a problémát. Bár 2005-ben és 2010-ben is alakult parlamenti vizsgálóbizottság ezeknek az ügyeknek a felderítésére, de visszamenőleg szinte lehetetlen volt bármit is kinyomozni. Az egyesület tagjai szerint nekik bizonyítékaik vannak arra, hogy a legtöbb csecsemőlopás Kruševacon, Újvidéken és Belgrádban történt. Adataik letaglózóak: az első feljelentés 55 évvel ezelőtt, 1959-ben született, csak az utóbbi tíz évben 1500 szülő jelentette be kisbabája eltűnését, és hatezren gyanakodnak csecsemőlopásra – több mint a felük olyan igazolást kapott a temetkezési vállalattól, hogy gyermeküket nem temették el. Az 1500 feljelentésből egyetlenegyben sem született bírósági ítélet, és mindegyik ügy elévült.
Példátlan és jóvátehetetlen szégyen az államra nézve az, hogy sok-sok édesanyának szélmalomharcot kell(ett) vívnia azért, hogy megtudja az igazságot, mi történt a kisbabájával. Ezek a családok olyan traumákat éltek át, amelyeket sosem lehet feldolgozni. A szerb állam nem segített nekik, gyermeküket se eltemetni, se felnevelni nem tudták. Az elkeseredett szülőknek az Emberi Jogok Európai Bíróságának az a tavaly szeptemberi ítélete hozott némi reményt, amely arra kötelezi Szerbiát, hogy egy éven belül derítsen fényt az eltűnt csecsemők sorsára, egyúttal tízezer euró kártérítésre kötelezte annak az asszonynak a panasza kapcsán, aki szerint 1983-ban született, majd halottnak nyilvánított csecsemőjét illegálisan örökbe adták. Zorica Jovanović a szerb államtól soha nem tudhatta meg, mi is történt valójában a fiával. Szerbiának a strasbourgi bíróság ítélete szerint minden ilyen esetben kártérítést kell fizetnie, és a hasonló ügyek elkerülésére egy speciális törvénnyel megfelelő mechanizmusokat kell kidolgoznia.
Több mint négy évtized elteltével az állam februárban egy munkacsoportot alakított, amely a kártérítés folyamatára dolgoz ki javaslatot, a napokban pedig elkészült az eltűnt kisbabákra vonatkozó lex specialis tervezete is, amit tulajdonképpen nem is az állam, hanem az érintett szülők belgrádi egyesülete kezdeményezett 30 ezer aláírás összegyűjtésével. E szerint a hivatalosan elévült – kizárólag az eltűnt csecsemőkre vonatkozó – ügyeket is lehetne szankcionálni, és egy független bizottság, valamint egy különleges rendőrségi egység alakul majd az esetek kivizsgálására. Ezek a szülők szeretnék elérni azt is, hogy az ország összes szülészetén videofelügyeleti rendszerrel óvják a kisbabák biztonságát.
