Alternatív büntető szankciók alkalmazásáról írt alá nemrégiben együttműködési megállapodást Óbecse önkormányzata és az óbecsei alapfokú bíróság és szabálysértési bíróság, ennek értelmében a közvállalatokban, közintézményekben és a helyi közösségekben közmunkát végezhetnek majd az elítéltek. Viljem Hrast, az igazságügyi minisztérium alternatív szankciók osztályának a vezetője ebből az alkalomból elmondta: modern büntetőjogi rendszer nem létezik alternatív szankciók nélkül, és a közmunka az egyik leggyakrabban alkalmazott büntetés, ami három évig terjedő börtön, pénzbírság, gazdasági vétség és szabálysértés esetén jelenthet alternatívát, de kiskorúaknál is lehet alkalmazni. 2015 végéig 25 alternatív szankciókat alkalmazó irodát nyitnak meg az országban, és a cél az, hogy 2016-ra többen töltsék büntetésüket a rácsokon kívül, mint belül.
Zlatko Nikolić kriminológus szerint Szerbiában az elítélteket rács mögött akarják tudni a polgárok, ezért nem lesz népszerű az alternatív büntetés, mégis egyre inkább ezeket kell alkalmazni. A börtönök ugyanis túlzsúfoltak, ellenőrizhetetlenek és börtönlázadásokkal fenyegetnek. Állítása szerint a börtönigazgatók a legsúlyosabb bűnözőknek engedik át a börtönök irányítását, így akarják biztosítani a „börtönbékét”. A szakemberek szerint az alternatív szankciók éppen ezért elsősorban azoknak a fiataloknak lesznek jó megoldás, akik valamilyen közlekedési kihágást vagy más szabálysértést, esetleg enyhébb bűncselekményt követtek el, a tapasztalatok szerint ugyanis rájuk rendkívül rossz hatással van, ha nehézbűnözők közé kerülnek a rács mögé. Az alternatív szankciók keretében ők családi körben maradhatnak, tanulhatnak, és szabad idejükben, hétvégén közmunkával róhatják le a büntetésüket.
Az igazságügyi minisztérium illetékesei szerint az alternatív szankciók előtt nagy jövő áll: az Európai Unió egyes országaiban ezeknek a típusú büntetéseknek az aránya nagyjából 70 százalékot tesz ki, míg Szerbiában a tízezerre tehető elítéltből csupán mintegy ötszáz kapott alternatív büntetést, azaz elektronikus felügyeletet és házi őrizetet. Kalkulációik azt mutatják, hogy egy nap a börtönben 15–17 eurójába kerül az adófizetőknek, ami napi szinten összességében 15 ezer eurós költséget jelent az államnak. Az alternatív szankciókkal szerintük nem csak spórolni, de keresni is lehet az elítélteken: tavaly például ily módon hétmillió dinárral több maradt az államkasszában, és csaknem ugyanennyit nyertek azok a közösségek is, ahol az ítéletet végrehajtották.
A „szabadságvesztés nélküli” javító-nevelő munkabüntetés egyébként először a szovjet-orosz büntetőjogban jelent meg 1919-ben, és a legreménykeltőbb megoldásnak az ún. közérdekű vagy közhasznú munkára kötelezés tűnt. Ezt a szankciónemet 1975-ben vezették be Angliában, és ma már az európai államok többségében ismerik. A nagyobb hagyományokkal rendelkező, stabilabb piacgazdasági viszonyok között a munka becsület és tisztesség dolga, a köz érdekében végzett önkéntes munkát elismerés és tisztelet övezi. Akivel szemben az ilyen országokban a közmunka végzését előírják, azt nem közösíti ki a társadalom, megérti, elfogadja, sőt el is várja a hasonló „jóvátételeket”. E büntetési nemet ráadásul nem csak a társadalom perifériáján élőkkel, az alkalmi munkásokkal vagy alkoholistákkal szemben alkalmazzák, különösen a skandináv országokban és Angliában olykor ismert művészeket, politikusokat is közmunkára ítélnek – ez erősíti a társadalom demokratikus kohézióját, a tényleges törvény előtti egyenlőség eszméjét és gyakorlatát, de kielégíti azt a társadalmi igényt is, hogy ne lehessen magas pozíciók bástyái mögé bújva megúszni a felelősségre vonást.
Nem így Szerbiában. Az egyik alternatív iroda megnyitásakor hangzott el: azért lesz majd könyvtárban és múzeumban is közmunka, mert azokat az elítélt igazgatókat, mérnököket és más diplomásokat, akiknek munkahelyük van, nem lehet utcaseprésre fogni. Állítólag ez az a rugalmasság, ami az alternatív szankciók nagy előnye: mindenkinek juthat valami…
A minisztériumi vezető meghökkentő kijelentésére akkor sem, azóta sem reagált senki.
