November 25-ét az ENSZ 1999-ben nyilvánította a nők elleni erőszak felszámolásának világnapjává. 1960-ban ezen a napon ölték meg a Dominikai Köztársaságban a Mirabal nővéreket Rafael Trujillo diktátor parancsára. A három testvér politikai aktivistaként a diktatúrával szembeni ellenállás szimbólumává vált.
Környezetünkben nem kelt nagy visszhangot a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja, pedig ez is egy olyan téma, melyről nem lehet eleget beszélni. Az erőszak az egész társadalmat érintő problémakör, és ahogy a nőknek, úgy a férfiaknak is szerepet kell vállalniuk a megfékezésében. Minden ötödik nő élt vagy él olyan kapcsolatban, amelyben rendszeresen bántalmazzák.
Az emléknap alkalmat ad arra, hogy felszínre kerüljön a téma, erőt adjon az áldozatoknak, felvilágosítsa a néma szemtanúkat.
Van, aki csak a tévéhíradóból értesül megvert, megerőszakolt, megölt asszonyokról, gyerekekről. Értetlenséggel hallgatja: hogyan hagyhatja valaki, hogy ezt csinálják vele, és miért nem lép valaki közbe? Szembesülni kell a ténnyel, hogy nem csupán a filmekben vagy messzi tájakon történhet meg mindez, hanem a szomszédságunkban is lehet olyan ház, ahol a négy fal között nem ismeretlen a megfélemlítés, a párkapcsolati vagy családon belüli erőszak.
Rettegésben élni, folyamatosan félni attól, hogy ismét kiváltja valami élettársunkból a féltékenységet, az alkohol hatása vagy ki tudja milyen ok az agresszivitást, nagyon nehéz.
A nők elleni erőszak sértegetéssel, lekicsinyléssel, nevetségessé tétellel, fenyegetéssel, kiabálással, tehát szóbeli erőszakkal kezdődik, és lelki terrorrá fajulhat, melyben a nő önbecsülése elveszik, legtöbbször elszigetelődik barátaitól. Állandó ellenőrzés mellett a társa határozza meg, hogy hova mehet, meddig maradhat. Ezt követheti a testi erőszak, szexuális erőszak, pofozás, hajhúzás, ütés, rugdosás, bezárás, kizárás, megkötözés, a mozgásszabadság korlátozása, szexuális együttlétre kényszerítés, vagy éppen a fogamzásgátlás akadályozása, kényszerítése, terhességre vagy abortuszra kényszerítés.
Létezik anyagi erőszak is, amikor a bántalmazó nem engedi dolgozni feleségét, nem engedi, hogy saját jövedelme legyen, de a mindennapi kiadások legaprólékosabb elszámoltatása is ide tartozik.
Mért hallgatják el, miért tűrik a nők a megaláztatást, a párkapcsolati, családon belüli erőszakot?
A bántalmazás féltékenységgel is kezdődhet, de a figyelmeztető jelekre nem mer reagálni az asszony, hiszen a kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolat vagy a családi béke látszatát szeretné megőrizni. Van, aki egy életen át cipeli a terhet, elhallgatja a komor valóságot. Leginkább akkor fordul segítségért, amikor már úgy érzi: életveszélyben van, vagy a gyerekeket is veszély fenyegeti. Évekig a négy fal között marad az erőszakoskodóval, hogy azután végső elkeseredésében, egy szál ruhában éjszaka menekülőre fogja.
A társadalom úgy próbálja kezelni a helyzetet, hogy a legveszélyeztetettebb nők és gyermekeik számára biztonságos házakat üzemeltetnek, ahol az áldozat meghúzhatja magát anélkül, hogy bántalmazója tudna a hollétéről. Nagyvárosokban vannak ilyen intézmények, de a topolyai, zentai, gunarasi asszonyok hova mehetnek?
Azt is tudjuk, hogy a valóban elkövetett erőszak jóval elterjedtebb, mint ahány esetben azt az áldozatok jelentik. Évente mintegy 3500–4500 nő jelzi, hogy családon belüli erőszak áldozata, a nők elleni halálos kimenetelű, családon belüli erőszakos esetek száma tavaly 45 volt Szerbiában. Az újvidéki Szociális Központ Biztonságos Házában megalakulása óta több mint 3000 nő telefonon, és több mint 800 személyesen kért tanácsot, és közel ezren találtak ott menedéket.
A 16 akciónapot a nők elleni erőszak ellen 1991 óta világszerte november 25-e és december 10-e (emberi jogok világnapja) között rendezik meg, hogy felkeltsék a nyilvánosság figyelmét, és tájékoztatást nyújtsanak a nők elleni erőszakról, kifejezzék szolidaritásukat az áldozatok iránt, és nyomást gyakoroljanak a politikusokra a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetése érdekében.
Szeretjük azt képzelni, hogy az egyenrangú párkapcsolatok korát éljük, de ez sajnos, nincs így. Sokan még ma is elfogadják, hogy a nő szerepe alárendelt a férfiéval szemben. A férfi-nő viszony nem uralom és alávetettség kérdése. Nem kell legyőzni a másikat. Ne kelljen a nőnek azt tennie, amit nem akar. Ne érezzék magukat kiszolgáltatottnak. Ez a férfiak felelőssége.
