Kínai termékekre gondolva sokszor a Magyar vándor című film azon jelenete juthat eszünkbe, amikor Ond (avagy Kond) beszorul a szorosba, ahol 600 ezer magyar átment szekerestül és az arra járó kínai elárusítólány így fogadja őket: „Óccó szelyem, papílosz, puszkapol, óccó, óccó szelyem, papílosz, puszkapol, óccó! Szemmi baj beszolulász, szegít szok ügyesz találmány!”. Volt, akinek tetszett a poén, volt, akinek nem, de minden viccnek van valami valóságalapja, így a „kicci óccó” szállóige sem véletlenül született meg.
A sokszor silány minőségű, de olcsó kínai termékkel szinte mindenki találkozott. Ha nem piacon, akkor kínai boltban. Mindenki tudja, hogy a jó munkához idő kell, de ugyanígy szaktudás és minőségi anyag is. Itt abba is hagynám a közhelyek pufogtatását, mielőtt a gondolatmenet a várépítés felé kalandozna. Ezen termékek miatt a társadalom egy része már annyira idegenkedik a kínai termékektől, hogy ha meglátja, hogy egy nyugati márkás terméket a távol-keleti országban gyártottak, legszívesebben meg sem venné, vagy meg sem veszi. Ezt azonban nehéz megtenni, hiszen az óriásvállalatok is pénzből élnek és az olcsó munkaerő sokszor még az etikát/erkölcsöt is képes háttérbe szorítani (az Apple, a Samsung és más cégek is botrányba keveredtek, amikor kiderült, hogy kínai üzemeikben kiskorúakat is dolgoztatnak). Az olcsó munkaerő jelenlétéből pedig Kína profitált a legtöbbet, hiszen bekerült az országukba a nyugati technológia, gyártósorok, és már csak le kellett koppintani azokat, hogy kicsit átalakítva, továbbfejlesztve saját termékként tudják eladni. A termékeket először Kínában, majd a keleti országokban kezdték értékesíteni és most már Európában és Amerikában is jelen vannak.
Stratégiájának köszönhetően Kína ma már nagyhatalom. Rohamosan fejlődik (talán csak a demokrácia nem) és terjeszkedik. Gazdaságának alapja még mindig a „kicci óccó”, ugyanis nagyon is tisztában van azzal, hogy az európai piacra a minőségi, de még mindig olcsó termékekkel tud betörni, úgy, hogy közben a kínai termékekkel kapcsolatos pejoratív előítéleteket is meg kell döntenie. Nézzük csak meg, hány ember hord a zsebében ZTE, vagy Huawei márkájú mobiltelefont, vagy csak nézzük meg, milyen elismerő kritikák születnek e márkák csúcsgépeiről. Sőt egyre több csak Kínában ismert telefon is elkezdte hódító útját, a Huawei pedig, hogy kikerülje a kínai név miatti pejoratív előítéleteket, Honor néven egy új telefonmárkát alapított, amellyel nem titkoltan az európai és az amerikai piacot célozta meg. Beszélhetünk még a nevesincs televíziókról, konyhagépekről, kerékpárokról, autókról, építészetről de akár az űrkutatásról is, de nem kerülhetjük meg Kínát. Az elmúlt évtized sokak szerint Kína évtizede volt. Kína eddig hihetetlen ütemben fejlődött, 2002 óta folyamatosan tíz százalék körül nőtt a GDP, az elmúlt tíz évben ötszörösére, 1100 dollárról 5500 dollárra emelkedett. Mára ez a tempó lassult, de az ország kétségkívül olyan gazdasági nagyhatalommá nőtte ki magát, amely már nem (csak) a „kicci óccó” termékekkel szeretné meghódítani a világot, kiváltképp, hogy a szomszédságában lévő Oroszország megütötte most a bokáját.
Ennek a világpiaci hódításnak lehettünk az elmúlt napokban is tanúi, a Belgrádban megrendezett 3. Kína–Közép-Kelet-Európa-találkozó keretében. Tudvalevő, hogy Lengyelország volt azon első országok egyike, amely felvette diplomáciai kapcsolatát az új Kínával, és szintén az egyik első ország volt Közép- és Kelet-Európában, amely stratégiai partneri viszonyba lépett Kínával. A Kína és Európa között közlekedő nemzetközi tehervonatok közül csaknem mindegyik keresztülhalad Lengyelország területén, és ezzel Lengyelország egyre fontosabb logisztikai csomóponttá vált, de számos sikeres beruházáson is túl vannak már. Hogy Szerbiának mekkora haszna lesz az egész együttműködésből, majd meglátjuk, de lassan érkezik a vasút és a selyemút is, a Mihajlo Pupin híd pedig az első olyan nagy infrastruktúra-projekt, amelyet kínai vállalatok építettek meg Európában.
Mindennek tudatában igencsak pikáns volt, amikor a szerb államfő Tarabić próféta szavait idézte Li Ko-csiang kínai kormányfőnek: „Kétszáz évvel ezelőtt élt Szerbiában egy ember, egy látnok, aki bár soha nem hallott Kínáról, azt mondta: keletről jönnek majd emberek, sárga emberek, uralmuk alá veszik a világot, és a Morava vízéből isznak majd. Ma valóban isznak, és inni és együttműködni fognak a jövőben is. Tovább jutottak, mint azt a látnok valaha gondolta.” A szerb államfő idézete akár lehetett volna sértés is – lesárgázta a kínaiakat, hódítóknak nevezte őket –, de a kínai kormányfő éber diplomataként válaszolt: „Úgy gondoljuk, hogy minden ország, legyen akár keleten, akár nyugaton, hozzájárul a világ civilizálásához. Együtt fogunk inni a Morava és a Duna vizéből, mint ahogy azt már említette. Az európai államokat pedig, beleértve Szerbiát is, várjuk Kínában, hogy ott együtt igyunk a Jangce folyóból”.
Nem tudom, ki hogy van vele, én egyik folyóból sem mernék már inni, de az biztos, hogy a szerb államfő, függetlenül attól, hogy Kína még messze nem a világ ura, (szerencsétlen időzítéssel ugyan) fején találta a szöget.
