Hetvenéves a Magyar Szó. Nem volt könnyű megérni ezt, és eljutni eddig. Itt, ezen a tájon, a mi vidékünkön csak egyetlen magyar napilapnak sikerült, a mienknek, a Magyar Szónak, az Újságnak, ahogy szoktuk nevezni, és ahogy az olvasó hívja.
A januári első számban jeleztük, hogy jubileumi évbe értünk, a fejlécen az R és az Sz betűt összekötve ott áll egy kis zöld zászlócskán a hetvenes. Még négy alkalommal jelenik meg így, s utána átlépünk a hetvenegyedik életévünkbe. Menetelünk rendületlenül tovább, hűségesen az Önök, kedves Magyar Szó-olvasóink szolgálatára, eleget téve a küldetésünknek, teljesítve a kötelességünket, a vajdasági magyarság tájékoztatását, körültekintő szakmai odafigyeléssel, állhatatosan, tudásunk legjavát adva, szeretettel és gondossággal.
Mi, Magyar Szó-sok, még nem tudjuk, milyen hetven évesen visszanézni, hiszen valamennyi itt dolgozó fiatalabb a lapnál, de összegezésre vállalkoztunk, részben a lap hasábjain, a mai szám hetven oldalán, rámutatva arra, hogy mit hozott az eltelt hét évtized. Fodor István kollégánk könyv formájában hangot adott ennek.
Nézzük, melyek voltak a legfontosabb állomásaink: hetven évvel ezelőtt 1944. december 24-én még folyt a háború, dörögtek a fegyverek, amikor a négy nagy öregje a lapnak, Kek Zsigmond, Gál László, Majtényi Mihály és Lévay Endre felsőbb utasításra és engedéllyel létrehozta a Szabad Vajdaságot, a vajdasági magyarság akkor is, ma is egyetlen napilapját. Fordítása volt ez a szerbül megjelent Slobodna Vojvodinának, de már a következő év szeptember 27-én nevet váltott, Magyar Szó lett belőle, és maradt azóta is, s igazi, érett napilappá vált.
Az újság átélt mindent, s vele együtt mi is, az itt dolgozók. A kezdeti négyoldalas terjedelem hamarosan megduplázódott, ahogy nőtt az igény, változott a helyzet, egyre terebélyesedett, műszakilag, küllemre, tartalmilag rohamosan javult, és folyton építkezett, szépült. Felvette a kesztyűt, eleget tett a kihívásoknak, korszerűsödött, fejlődött, mígnem eljutott a mai külcsínhez, a korszerű újságírás diktálta feltételeknek eleget tevő megjelenési, papíralapú és elektronikus formához és tartalomhoz.
A hetven év során volt sok öröm, vidámság, pezsgő szerkesztőségi élet, de akadtak lehangoló, borús, sőt bánatos időszakok is. A kezdeti lendületes építkezés a kilencvenes évek elejéig majdhogynem töretlen volt. Már a Magyar Szó megjelenését követő évben napvilágot látott a nyolcvan oldalas könyvnaptár – egyetlen olyan kiadványa maradt a lapnak, amely ma is létezik. Az újság megjelenésének tízedik évfordulójára élőújság-sorozatot szervezett a szerkesztőség, amely sajátos kapoccsá az olvasó és az újság között. Nyugodtan állíthatjuk, Magyar Szó-s találmánnyá vált. Három hónap alatt 49 vajdasági településen járt a szerkesztőségi csapat, és mutatkozott be élő szóban a Magyar Szó. Ezt fenntartottuk mostanáig. A huszadik évfordulóra érte el a legnagyobb átlagpéldányszámát az újság, és erre az időszakra tehető a vasárnapi Magyar Szó legnagyobb példányszáma, melyet tíz éven át meg tudott tartani. Az egykori Jugoszlávia összeomlásáig – a mutatók alapján – a vásárlók számát tekintve az ország legolvasottabb napilapja volt.
Később jöttek a sztrájkok, majd a politikai és a gazdasági nyomásgyakorlás, a négyoldalas újság, a szórólap, a heti kétszeri megjelenés a papírhiány miatt – éppen az ötvenedik, jubiláris évben – majd a kollégák külföldre szállingózása, a pénzforrás elzárása. Ennyi keserűség után végre elérkezett a fordulat, az alapítócsere, és lassan kibontakozó folyamatként a fellendülés, a megújulás, a mellékletek visszatérése, az újság modernizálása tartalmilag és külsőleg, az elektronikus megjelenés és a kor kihívásainak eleget tevő állandó megújulására készen álló szerkesztőség kialakítása.
Itt tartunk most hetvenévesen, a Külhoni Magyarságért Díj boldog tulajdonosaként. Köszönet ezért az újság egykori és mostani dolgozóinak, a könyvben 638 nevet számoltam össze. Hálásak vagyunk a támogatásokért az alapítónak, a köztársasági, a tartományi és önkormányzati szerveknek, az anyaországnak, a sok lelkesen mellettünk kitartó egyénnek, cégnek, vállalatnak, társszervezetnek, de mindenekelőtt és felett az Olvasónak, aki hűséges hozzánk hetven éve, és mi is szolgáljuk Őt ugyanolyan hűségesen.
Köszönjük, hogy velünk voltak hét évtizeden át, és köszönjük, hogy kitartottak a Magyar Szó mellett.
