Akkor érzi meg az ember egy-egy intézkedés súlyát igazán, ha az őt is érinti. Nem kell emiatt megbotránkozni, így működünk mi, emberek. Éppen ezért, talán a vajdaságiak jelentős része kisebb-nagyobb fejcsóválással vette tudomásul a hírt, miszerint idén januártól Magyarországon az autópályák mellett számos egyéb útszakaszra is matricát kell kiváltani, 5000 forint ellenében, de annyira nem rázott meg ez senkit. A logikánk valami ilyesmit diktált: ha távolabbra, Budapestre, Sopronba vagy más településre utazunk, egyébként is kiváltjuk a tíznapos matricát, Szegedre pedig lefordulunk a határátlépés után mindjárt az első benzinkútnál.
Na, pont ezt az elképzelésünket húzta át a valóság, amikor kiderült, hogy a röszkei átkelő használatával automatikusan matricakötelessé válhatunk, akkor is, ha csak eddig az első lejáróig használjuk az autópályát.
Persze, el lehet ezt rendezni a két, eddig a pillanatig leggyakrabban hangoztatott magyarázattal: egyrészt, hogy mi az az 5000 forint, alig több, mint 15 euró, egész évre, illetve aki nem akar fizetni, az mehet Királyhalomnak, Gyálának stb. Csak hát éppen erről van szó. Nekünk, itt a magyar határ déli részén, a Szabadka–Magyarkanizsa–Zenta-háromszögben Szeged a második szülővárosunk. Olyan nekünk Szeged, mintha hazajárnánk. Ezzel a rendelettel pedig azokat, akik továbbra sem szeretnének fizetni, arra kényszerítik, hogy kerülőt tegyenek, ha Szegedre akarnak eljutni. Például egy horgosi családnak ez kilométerben és benzinben is elég komoly pluszt jelent. Arról nem is szólva, hogy a királyhalmi és a gyálai átkelők nem dolgoznak 24 órán át, így hát szinte biztos, hogy az ember nem tud oda-vissza ezeken keresztül közlekedni.
Még egy fontos dologról van itt szó. Amellett, hogy nyilván sokan a mórahalmi fürdőbe járnak hétvégenként, mások meg shoppingolni, nem elenyésző azoknak a vajdasági magyar egyetemistáknak a száma sem, akik tanulmányaik okán ingáznak oda-vissza hétvégenként. Életszínvonalunk ismeretében a szülők alig tudják gyermekeik részére a kollégiumot és az egyéb egyetemi költségeket is fizetni, ráadásul az ingázás során is azt nézik, hogy a diákok minél olcsóbban tudjanak mozogni. Nekik igenis nagy pofon az évi 5000 forintos pluszkiadás.
Elnézést kérek mindenkitől, de ilyen formájában erről a matricáról nekem egy keserű párhuzam jut az eszembe. A kilencvenes években Miloševićnek 10 márkát kellett fizetnünk, azért, hogy kiléphessünk Szerbiából, ma meg (évi) 15 euróba kerül, hogy belépjünk anyaországunkba, amelynek sokan állampolgárai is vagyunk. Sokak nevében kérem az illetékeseket, vajdasági magyar politikusainkat és az anyaországi törvényhozókat is, fontolják meg ennek a rendeletnek a módosítását. Hadd mehessünk itthonról haza továbbra is díjmentesen!
