Azt hiszem, azoknak az olvasóknak, akik velem együtt ebben az országban élték meg a kilencvenes éveket, nem kell különösebben taglalni az árfolyam-ingadozás izgalmait. Amikor egyik nap még úgy fekszünk le, hogy a számlánkon lévő dinárból tudunk venni, mondjuk, 10 kiló húst, aztán másnap reggelre ez már csak 5 kiló húsra elegendő, hogy aztán végül 7-8 kilóra mégis csak elég legyen.
Pontosan tudjuk, hogy akkor központilag vezérelt spekulációk történtek a német márka-dinár árfolyammal, amiből finanszírozták a „hadban nem álló” ország működését. Mlađan Dinkić a kilencvenes évek végén írt egy kiváló könyvet, amelyben kicsontozza ezeket a mesterkedéseket részletesen.
A pénzügyi rendszer stabilitásának egyik alapköve a bizalom. Ha a gazdasági szereplők, a pénzpiac részéről nincs meg a bizalom egy valuta iránt, akkor annak nem lehet stabil az árfolyama. Ezt az alapkövet mozdította el múlt csütörtöki döntésével a svájci jegybank is. Miről is van szó? A 2008-ban beköszöntött pénzügyi válság idején a legnagyobb pénzpiaci szereplők svájci frankba menekítették a pénzüket. A kínálat-kereslet törvénye szerint pedig, ha valami iránt növekszik a kereslet, az drágábbá válik, ergo ennek nyomán a svájci frank árfolyama is erősödni kezdett. Ez viszont az ország gazdasága számára lett volna káros hosszabb távon, mert a drága frank drágítja a svájci termékek kivitelét is, aminek logikus folyománya az export és az ebből eredő bevételek csökkenése. Ezt szerette volna megakadályozni a svájci jegybank, amikor bevezette az 1,20-as árfolyamküszöböt, ami azt jelentette, hogy, amikor a frank árfolyama közelített az euróval szembeni 1,20-as paritáshoz, akkor a központi bank eurót kezdett felvásárolni, ezzel gyengítve mesterségesen a frankot.
A döntés indoklásából annyit lehet tudni, hogy a svájci jegybank szerint a gazdasági helyzet már stabilizálódott annyira, hogy a világ befektetői ne menekítsék akkora mértékben pénzüket svájci frankba, ezért fel kell oldani ezt a korlátozást, és innentől a frank árfolyama is szabadon alakulhat.
A döntés hihetetlen hisztériát okozott a pénzpiacon, így például egy adott pillanatban 460 forintnál is többet kellett adni egy svájci frankért, illetve kiegyenlítődött a frank és az euró árfolyama is, ami e sorok írása idején is fennálló helyzet. A régióban a legnagyobb zuhanást a lengyel złoty produkálta, majd a forint és a cseh korona következett.
Persze sokkal nagyobb problémát okoznak a svájcifrank-alapú hitelek, ezek esetében ugyanis alaposan megugrottak a havi törlesztőrészletek. Ebből a pánikhelyzetből egyedül Magyarországnak sikerült kimaradnia, mivel, mint tudjuk, az Orbán-kormányzat nemrégiben hajtotta végre a devizahitelek forintosítását, ezzel pedig nagyon sok családot került el a mostani pénzügyi cunami.
A legnagyobb vesztesei ennek a történetnek a közép-kelet európai régióban Lengyelország és Horvátország. A lengyeleknél a lakáshitelek 40 százaléka svájcifrank-alapú, a 700 ezer háztartás átlagos tartozása pedig nem kevesebb mint 70 ezer euró. A mostani árfolyam-elmozdulás következtében az ő havi részletük 50–70 euróval is több lehet.
Horvátországban 60 ezer adós érintett, a zágrábi kormányzat pedig most kezd kapkodni. Zoran Milanović kormányfő bejelentette, hogy még ezen a héten a szábor elé kerül egy törvényjavaslat, amely az érintettek helyzetén igyekszik könnyíteni.
Igazából a horvátok esetében a magyarországi történéseket láthatjuk egy fáziskéséssel, ezért hát érdemben nem sokat tudnak az embereken segíteni. Boris Lalovac pénzügyminiszter ugyanis a lehetőségek egyikeként most kezdi emlegetni az árfolyamrögzítést, de mint mondta, ehhez jogászokkal és bankárokkal kellene konzultálni. Ha tudjuk, Magyarország esetében mennyi ideig tartott az egész procedúra, sejthetjük, az adósok még hosszú ideig bajban lesznek.
Persze, ha már felkészül(e)t(len) jegybankról beszélünk, akkor mindenképp érdemes a szerbiai helyzetképet is áttekinteni.
Szerbiában mintegy 20 ezerre tehető a svájci frankban rögzített hitelek száma, a lakosság össz tartozása ilyen alapon 1,1 milliárd frankot tesz ki. A kormányzat és a Szerbiai Nemzeti Bank pedig, finoman szólva, mossák kezeiket. Másfél évvel ezelőtt a jegybank egy nem kötelező jellegű ajánlást küldött a bankoknak, amelyben hároméves nyugalmi időt javasol a törlesztések terén. A mostani helyzetet ehhez hasonlóan kezelik.
A Blicnek a pénzügyi tárcánál azt mondták, nekik semmilyen hatáskörük nincs, hogy ezt a problémát megoldják, őket csak az érdekli, hogy a történések az államadósságra miként hatnak ki.
Jorgovanka Tabaković bankkormányzó, akit az sem aggaszt különösebben, hogy a dinár hónapok óta gyengül, és az euró jó ideje 120 dinár feletti árfolyamon áll, ebben az ügyben is hasonlóan vélekedik. Ő úgy fogalmazott, hogy a szerbiai jegybankban tisztában vannak azzal, hogy ez a gyengülés nehezíti a hitelesek helyzetét, és mint mondta, a bankok képviselőivel tárgyal majd, ezek után pedig „hozzá lehet kezdeni a konkrét intézkedések felleléséhez, a hiteltörlesztés körüli probléma esetleges megoldási módját illetően”. A magyar példához hasonló árfolyamgátat a bankkormányzó nem tartja jó megoldásnak, mert szerinte, ha a svájcifrank-alapú hitelek árfolyamát rögzítik, ez az adósok helyzetét ugyan könnyíti, de a költségeket ebben az esetben a jegybanknak vagy az államnak kell viselnie.
Tehát Szerbiában a jegybank és a kormány is nagyon sajnálja a helyzetet, de ők aztán segíteni nem tudnak. Nehogy már ők fizessenek azok helyett, akiknek az adójából működnek…
Egyik európai szakember az esettel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy miután nemrégiben a svájci jegybankban stabil ígéretet tettek, hogy nem oldják fel az árfolyamrögzítést, ám mégis megtették, innentől nem lehet megbízni a frankban és Svájcban. Jelen pillanatban még nem tudni, milyen távlati következményei lesznek az ügynek a pénzpiacra, mindenesetre a szerb bankkormányzó reakciója alapján ki-ki döntse el, hogy kiben bízik meg itthon, ha pénzügyekről van szó.
