Február 11-e, a betegek világnapja, mint az összes világnap, önmagában, figyelemfelhíváson kívül, nem jelent túl sokat. 1992 óta a betegek világnapja ez a nap, a megemlékezéssel az egyház kívánja a betegekre felhívni a figyelmet, de egyben háláját és elismerését kifejezni mindazoknak, akik életüket szentelik annak, hogy betegekkel, szenvedőkkel foglalkozzanak. Ferenc pápa idei alkalmi gondolataiban Jób könyvének egy kifejezésén elmélkedik: „A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a sántának meg én voltam a lába”– azokhoz szól tehát elsősorban, akik beteget gondoznak, ápolnak.
Az egészségügy aktuális kérdéseire is ráirányítja a figyelmet a világnap, és az egészségügyi ellátás felől közelítve nagyon sok mindenről lehetne beszélni: a betegjogok érvényesítéséről, a várólistákról, az orvos-beteg kapcsolatról, az otthoni betegápolásról, fájdalom-csillapításról, szervadományozásról, a hospice szolgálatról, vagy éppen mindezek hiányáról, megoldatlan gondjairól.
Legtöbben csupán legyintünk, ha betegjogokról esik szó. Vajon hányan tudják, hogy a páciensek jogairól szóló törvény 2013 májusában való hatályba lépésével a helyi önkormányzatok új hatáskört nyertek Szerbiában, ez pedig a páciensek jogainak védelme? A törvény előirányozza, hogy a feladatkört a páciensek jogvédelmi tanácsosa és a helyi Egészségügyi Tanács lássa el.
A megfelelő egészségügyi ellátáshoz való jog, az emberi méltóság tiszteletben tartásához való jog, a kapcsolattartás joga, az intézmény elhagyásának joga, a tájékoztatáshoz való jog, az önrendelkezés joga, az ellátás visszautasításának joga, az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga, az orvosi titoktartáshoz való jog mind-mind a betegjogok közé sorolhatók, melyek megsértése esetén a betegjogi tanácsoshoz fordulhatunk.
Sokat elárul, hogy a helyi jogvédővel készített interjúnk alkalmával az elmúlt időszakra vonatkozó munkájáról szólva elmondta, hogy nem jelentkezik sok páciens nála, inkább a telefonos érdeklődés jellemző. Sok esetben még neki sem árulják el nevüket a telefonálók, nem kívánnak belebocsátkozni egy eljárásba. Leggyakrabban anonim kérdések, problémafelvetések érkeznek hozzá például a választott orvos személyének megváltoztatásával kapcsolatban, annak lehetséges módjára vonatkozóan. Az elmúlt évben három esetben folytatott le eljárást, mindhárom esetben a páciens a községi állami egészségügyi létesítmény munkáját kifogásolta. Az első esetben a választott orvos és a páciens munkaideje nem tette lehetővé a mielőbbi vizsgálat megejtését, a másik panasz az egészségügyi hozzájárulás (participáció) megfizettetésére vonatkozott, a harmadik eljárás várótermi eset: a páciensek mindig ügyeljenek arra, hogy állapotuk kapcsán, például várandós nők, kismamák, gyermekek, egyes osztályokon elsőbbséget élvezhetnek-e – foglalta össze az eljárás lényegét a jogvédelmi tanácsos.
Arról sem szabad azonban megfeledkezni, hogy betegként kötelességeink is vannak. Kimutatások bizonyítják, hogy a betegek fele nem veszi be, vagy helytelenül szedi a felírt gyógyszert, több mint kétharmada nem tartja be a diétára vonatkozó előírásokat.
Tapasztaljuk, dühösek, elkeseredettek az emberek a zsúfolt várótermekben. A betegek elégedetlenek, panaszkodnak, kifogásolják a bánásmódot, az egyre hosszabb várakozási időt. Mindenki mondja a magáét, a durva minősítések sem ritkák.
És hálásak vagyunk, amikor nyugodt, türelmes, empatikus orvosra találunk, amikor nem érezzük magunkat kiszolgáltatottnak, amikor a kórház személyzete, az orvos emberi arcát fordítja felénk. A szakszerű gyógyítás, beavatkozás mellett nagyon fontos a szép szó, az odafordulás. A lelkiismeretes orvos és ápoló mellett az ágyban fekvő, súlyos beteg számára éppoly fontos a megértő, támogató, gondoskodó család is. Sokszor elfelejtjük annak az időnek az értékét, amit a beteg hozzátartozónk ágya mellett tölthetnénk.
A világnap felhívás számunkra is, hogy másként tekintsünk a környezetünkben élő betegekre, de arra is, hogy másként viszonyuljunk a betegségekhez, törődjünk többet egészségünkkel.
