Nincs hozzáfűzni valóm… nincs mit mondanom a témával kapcsolatban… keressenek később, most nem nyilatkozok… – ezeket a frázisokat ismételgették a Crvena zvezda és a Partizan Labdarúgóklub vezetőségi tagjai, amikor a B92 újságírói azt szerették volna kideríteni, hogyan működhet folyamatosan az említett két klub, mikor a számláikat zárolták. Természetesen olyan eset is akadt, amikor a klubvezetők levegőnek nézték a riportert, úgy sétáltak el mellette, hogy még a fejüket sem fordították arra. Pár napja Zvezdan Terzićnek szerettek volna kérdést feltenni, azonban egy szurkoló, aki előtte a Crvena zvezda igazgatójával baráti beszélgetést folytatott, odalépett és levette a mikrofonról a szivacsot, Terzić pedig továbbsétált.
A politikusoknak a két klub igazgató és végrehajtó bizottsági helyei továbbra is ugyanolyan kiemelt jelentőségűek a politikai életben, mint a közvállalatok esetében. Nem véletlenül, hiszen e két klub formálisan sportegyesületként működik, azonban igazából nem állami és nem is magántulajdonú, ez pedig számos visszaélésre ad lehetőséget. A helyzetet még kacifántosabbá teszi, hogy az állami cégek – az adófizetők pénzén – évek óta támogatják a két egyesületet, miközben a Crvena zvezda és a Partizan folyamatosan halmozza fel az adósságot az állam felé a kifizetetlen közműszámlák miatt. A B92 annak próbált utánajárni, hogy minek köszönhető ez a kivételezett státusz, az illetékes szervek miért nem foglalkoznak a törvényszegéssel.
Amióta a média hatalom lett, kétféle újságírás dívik: az egyik, amely a szakmát tiszteli, fontosnak tartja a szakmaiságot, és emiatt próbál kritikus lenni, igyekszik utána járni a dolgoknak, kellemetlen kérdéseket feltenni az adott témában. A másik pedig az, amely során a riportert az alany mikrofonállványnak tekinti, s ezt az újságíró el is fogadja: nem kérdez olyat, amit előtte ne beszéltek volna meg, hagyja az alanyt kibontakozni, nem szól közbe, nem tudja, mi a különbség a puha és a kemény kérdés között, s ezzel ő maga is elismeri: igen, mikrofonállvány vagyok, amit mondanak, megírom, leközlöm. Az említett két klub sportvezetői természetesen előszeretettel nyilatkoznak az utóbbi újságírást képviselőknek, de ezekre a cikkekre, pontosabban fogalmazva, tollbamondásokra, nem sokan kíváncsiak. A B92 riporterét többször is ignorálták a sportvezetők, ami után ő egy komoly taktika részét képező kérdéssel rukkolt ki. A kérdés úgy hangzott, hogy: Miért nem nyilatkoznak, miért viselkednek úgy, mint egy bűnözői csoport tagjai? Ez egy kemény kérdés, mivel az alanyt bűnözőkhöz hasonlítja, azonban ez sem zavarta a két klub vezetőségének tagjait, akik válaszra sem méltatták a riportert. Nyilatkozatot csak a „kiválasztottak” kapnak, azok, akikről biztosan tudják, hogy tökéletes mikrofonállványok, így elkerülhetőek a magyarázkodások, a kellemetlen másodpercek. Van ezen kívül még egy módja a kommunikációnak: ez pedig a közlemények gyártása és küldése. Ez egy célt szolgál: közlöm a saját álláspontomat, viszont az esettel kapcsolatos újságírói kérdésekre nincs lehetőség. Annak a szervezetnek, amely sűrűn ad ki közleményt, kerüli a sajtótájékoztatókat, s helyette is ezzel a módszerrel él, biztos, hogy van takargatni valója. Jó példa erre a Szerbiai Úszószövetség, amely, mikor kiderült, hogy vétett a szerbiai Sporttörvény ellen, s emiatt a 2015-ös és a 2016-os évben állami támogatás nélkül marad, sajtótájékoztató szervezése helyett két órán belül két közleményt is eljuttatott a tájékoztatási eszközökhöz. Elfuserálták az elsőt, gyorsan jött a második…
Van-e esély arra, hogy a jelenlegi két kommunikációs forma, a mikrofonállványos és a közleményes a jövőben esetleg bővül egy harmadikkal, amely során a felkészült riporterek kellemetlen kérdéseket tesznek fel az alanynak? Aleksandar Vučić kopaoniki nyilatkozatából az derül ki, hogy van, ugyanis a szerb miniszterelnök azt mondta: „Voltak ott lopások? Naná, hogy voltak, ez nem titok. Sokat loptak-e? Igen, sokat. Egy munkacsoport foglalkozott az üggyel, hamarosan közzétesszük a nyomozás eredményét.” Ha nemsokára valóban nyilvánosak lesznek az eredmények, s a miniszterelnök szavai – „igen, sokat loptak” – igazolást nyernek, akkor az érintetteknek hamarosan nyilatkozniuk kell. Nem biztos azonban, hogy az újságíróknak, könnyen megtörténhet, hogy a bűnüldöző szerveknek és az igazságszolgáltatás képviselőinek. Addig azonban marad a szótlansági fogadalom és jönnek a tollbamondások, a közlemények.
