Jól megy az országnak. Az államkasszában akkora többlet van, hogy pótköltségvetésre lesz szükség, de a többletet nem tudjuk mire elkölteni, mert nincsenek kidolgozott projektek. Ezt Aleksandar Vučić kormányfő mondta az idei kopaoniki üzleti fórumon. A „szerb Davosnak” is nevezett üzleti tanácskozáson, ahol a szerbiai politikai és üzleti élet több mint 600 képviselője gyűlt össze, a kormányfő elmondta, kabinetje jól dolgozik, ömlik a pénz az államkasszába, a nyugdíjak és bérek csökkentése és az adók megfizettetése a vártnál is több pénzt hozott a konyhára.
Szerinte nem is az állammal van a gond. Mint mondta, az emberekből hiányzik a vállalkozói szellem és a kezdeményezés, ezért nincsenek hazai beruházások. A kormányfő beszédének népnevelői részében arról is szólt, hogy el kell kezdenünk pénzt keresni, annyit költeni, amennyink van, csökkenteni a kiadásokat és serkenteni a gazdaságot. A legfiatalabb generációnak azt üzente, már középiskolában meg kell tanulniuk mi is az a munka, ezért bejelentette egy duálisnak nevezett oktatási rendszer meghonosítását, ami szerinte szakmai gyakorlatot jelent a tanulás mellett.
Siniša Mali belgrádi polgármestert is megfeddte, mert az egy adott pillanatban nem hallgatta figyelmesen a Fidel Castro-i terjedelem felé közelítő, 25 oldalon megírt beszédét.
Aztán arról beszélt, hogy Szerbia Európa protestáns részéhez tartozik, amely nem fogadja el a könnyű megoldásokat és tudja, csakis kemény munkával lehet sikert elérni. Nem elírás, kedves Olvasó, Szerbiáról beszélt a kormányfő.
A kormányfő szavait hallgatva az ember először elszégyellte magát, amiért csak morog, meg kritizál, miközben igazából az országnak annyira jól megy, hogy nem is tudjuk mire költeni a pénzt. És még mielőtt az átlagember Bécsbe, Münchenbe, Londonba vagy más európai városba telefonált volna, hogy „gyertek haza gyerekek, most már itthon is jó, projekteket kell írni, mert nincs mire költeni a sok pénzt”, elgondolkodott, hogy de ha ennyire jó, ő ezt miért nem érzi.
A politikai vezetők általában a számokon keresztül igyekeznek meggyőzni az embereket a fellendülés mértékéről. Átlagbér, fogyasztói kosár, meg a GDP. Na ezt az utóbbit mind a hat-hét millió szerbiai ember értékelni tudja.
Az egyik frázis, amivel vezetőink előszeretettel dobálóznak, az, hogy Szerbia földrajzi elhelyezkedése, munkakedve, meg ki tudja milyen potenciálok alapján a régió vezető állama lehetne. Nos, a Világgazdasági Fórum évről évre készít egy listát, amelyen 144 országot rangsorol. A legutóbbi ilyen listán, amelynek készítésekor hat gazdasági területet vesznek górcső alá, Szerbia a 94. helyen szerepel, míg a régió többi országa közül, amelyeknél ugye potenciálisan jobbak vagyunk, Montenegró a 67., Horvátország a 77., Bulgária az 54., Románia az 59., míg Macedónia a 63. helyen áll. Szerbia vásárlóerő tekintetében 35 százalékkal az EU átlaga alatt található, ami számszerűsítve azt jelenti, hogy Norvégia gazdasági erejétől hatszor, a szlovéntól pedig két és félszer kisebb az ország gazdasági ereje.
Az ország közadóssága is az egeket veri. Néhány éve, ha még emlékszünk, az akkori demokrata vezetésű kormány azzal küzdött, hogy a közadósság eléri a GDP 45 százalékát, jelenleg ez az arány 70,9 százalék. De nem nevezhető fényesebbnek a lakosság banki eladósodottsága sem. Míg 2006-ban egy lakosra 401 euró adósság jutott, ez 2008-ban 689 euró volt, 2011-ben 807 euró, idén, február utolsó napján pedig 879 euró.
Ráadásul a gazdasági szakértők szerint a vásárlóerő csökkenése még csak ezután várható. Az év eleji „nagy fellendülés” amiről a kormányfő többször is elismerően beszélt, ugyanis betudható a karácsonyi és újévi bevásárlásoknak, a sok hazautazó vendégmunkásnak. Ilyenkor hagyományosan megnövekszik a turizmus, a gazdasági aktivitás. Viszont amellett, hogy ezt követően egyébként is összébb húzza mindenki a nadrágszíjat, március elején megdrágult a földgáz, áprilisban a villanyáram ára is növekedni fog, ez pedig hagyományosan egész drágulási hullámot hoz majd magával.
A bérek növekedésére nemigen számíthatunk, viszont a munkanélküliség tovább növekszik majd, mondta el Saša Đogović, a Piackutatási Intézet munkatársa. Ez pedig a közszférában bejelentett elbocsátások miatt következik be, ugyanis a kormányfő szavai szerint az egészen 2017-ig folyamatos lesz.
Ez tehát nagyjából az érem két oldala. Vučić perspektívájából és a gazdasági adatok fényében, amiben nyilván mindenki el tudja magát helyezni munkahelye (ha van), családtagjainak helyzete (ha itthon vannak) és bérszintje alapján.
Nézzünk azért néhány dolgot abból, amiről a kormányfő beszél. Ő a szerbiai átlagembert azért vonja kérdőre, mert az nem akar vállalkozni. Egyrészt, feltehetnénk a kérdést, hogy miből vállalkozzon? Másrészt meg a kormányfő ellátogathatna például az én borbélymesteremhez, aki elmondaná neki, miféle nehézségekkel, mekkora adóterhekkel és a felügyelőségek milyen szintű zaklatásával kell szembenéznie. Ha ez az ember nem végezné munkáját 40 éve, inkább becsukná a műhelyét.
A langyos víz feltalálásának tűnik számomra ez a duális oktatás is. A szabadkai középiskolákban tudtommal jelenleg is több napon át járnak a diákok „prakszára”, amennyiben villanyszerelők, ácsok, piktorok, varrónők szeretnének lenni, nem tudom, milyen módon lehet ennél jobban is munkára nevelni őket.
„Annyira jók vagyunk, hogy ez már nekem kellemetlen.” Ezt a kormányfő egy hónappal ezelőtt nyilatkozta, akkor is az ország szárnyaló gazdasági adatait hozva fel példaként. Őt hallgatva az embernek az az érzése támad, hogy Vučić a jólét hipnózisába igyekszik ringatni az embereket. Azt gondolja, azzal, hogy folyamatosan ismételgeti, mennyire jól megy itt minden, az emberek ezt el is hiszik. A népszerűségi indexek alapján sokan engedtek a hipnózisnak. És még többen nem. Ők továbbra is az ország engedetlen, hálátlan polgáraiként csomagolnak és Nyugatnak veszik az irányt. Mert nem érzik mennyire jó. Vagy mert nem álltak be a hipnotizált tömegbe. Ezzel a jóléti hipnózissal az a fő gond, hogy egy idő után az elvarázsolt embernek is korogni fog a gyomra, ki kell fizetnie a megnövekedett áramszámlát és az autót is regisztrálnia kell. És ha emiatt felébred a hipnózisból, akkor már nem segít a kormányfő hókuszpókusza.
