Tavaly nyáron nem kis botrányt kavartak azok az élelmiszer-kereskedelmi vállalatok, amelyek az Oroszországba küldött szállítmányokban szerb eredetűnek tüntették fel az uniós országokból, egyebek között Magyarországról eredő sertéshúst. A kereskedők (vissza)éltek azzal a lehetőséggel, hogy válaszul az ellene meghozott embargóra, Moszkva egy évre megtiltotta az Európai Unióból eredő gyümölcsök, zöldségek és különböző élelmiszerek importját. Érdekességként említsük meg, hogy a szankciók bevezetésétől számított néhány hónap alatt a hatszorosára nőtt a Szerbiába importált uniós hús mennyisége.
A nagy visszhangot keltő ügy a legmagasabb államközi, miniszteri találkozásokkal simult el, és szerb részről komoly ígéretek hangzottak el, hogy a két ország közötti együttműködés jegyében efféle esetek a jövőben nem fordulhatnak elő.
A kisebb ügyletektől eltekintve jelentősebb esetek vagy fél évig nem is fordultak elő.
A héten viszont ismét „helyzetbe keveredett” Szerbia, mert az orosz vám- és élelmiszer-biztonsági hatóságok szerint alapos a gyanúja annak, hogy az itteni kereskedők lengyelországi eredetű, szerbiai termékcímkével ellátott almát szállítanak Oroszországba. Ha állításuk megerősítést nyer, akkor megeshet, hogy a szerbiai almatermesztők termékeire teljes importtilalmat szab ki az orosz fél, mondták.
Az oroszoknak az szúrt szemet, hogy a szerbiai almakivitel (akár fél évvel korábban a sertéshús-kereskedelem) hirtelenében megugrott, és tavaly augusztustól az idén februárig elérte a 118 000 tonnát, ami 48 százalékos növekedést jelent a 2013-as évi teljesítményhez képest. A napokban legmagasabb állami szintekről is több ízben elhangzott annak cáfolata, hogy lengyelországi importalmát csomagolnának át az országban, és azt szállítanák Oroszországba, hiszen tudvalevő, hogy erre nincs szükség, mert Szerbia tavalyi évi almatermése meghaladta az 500 000 tonnát, amelyből mintegy 330 000 tonna piaci feleslegnek számít.
Az almatermelő egyesületek képviselői ugyanakkor nem mulasztják el hangoztatni, hogy ismereteik vannak arról, hogy az utóbbi hónapokban Szerbia valóban importált almát Lengyelországból, nem is kis mennyiségben. Megéri az üzlet, hisz tudvalevő, hogy a lengyel gazda a kedvezőbb és busásabb állami agrártámogatásoknak köszönhetően szinte félárban termel, mint a hazai almatermesztő. Úgy tudni, a lengyel almának kilója 30 eurócent körül alakul. Államkörökben a lengyel alma jelenléte nem titok, viszont a hivatalos magyarázat szerint azt a hazai kereskedelmi láncokban értékesítik, míg külföldre a hazait szállítják.
A hazai, többnyire kisebb parcellákon gazdálkodó almatermesztőknek viszont más a tapasztalatuk. Igaz, nevüket nem szívesen adják kijelentéseik hitelesebbé tételéhez, de szilárd meggyőződésük, hogy a lengyel alma komoly fenyegetést jelent számukra, mert igenis elképzelhető, hogy a kereskedők csak átcímkézik és szerbiai termékként szállítják Oroszországba. A hazai almában pedig – a bő felhozatal miatt – kénye-kedve szerint válogathatnak a felvásárlók.
Tehát ismét a (kis)termelő az, aki a maga bőrén érzi a nagypolitika kardcsattogásait és a nyerészkedők telhetetlen haszonvágyát.
