Wifi, okostelefon, okosóra, okostelevízió, kamerával felszerelt okosszemüveg, hűtőszekrények, amelyek képesek rendelni az online boltból, ha elfogy a tej, az okostelefonról vezérelhető izzó, amely eljátssza, hogy otthon vagyunk, azaz életvitelt színlelve kapcsolódik ki és be a szobában, vagy villog ha hívásunk érkezik. Felhőből indítható programok, drónokkal érkező kiskereskedési áru, azonnal elérhető és kiszolgáló információ-központ. Mindez úgy néz ki, mint valami tudományos-fantasztikus regény kelléktára, holott ez a jelenünk. Igaz, ezen eszközök egy kis része még nem terjedt el széles körben, ám kétségkívül valósak és egy a közös bennük: az internet, amelynek épp ma van a világnapja. Azt mondják, hogy e okoseszközök csak annyira okosak, amennyire a felhasználójuk kihasználja őket, azonban világháló híján kiaknázatlanná válik potenciáljuk.
Az internet, akárcsak az űrhajózás, a hidegháború mellékterméke. Az 1960-as évek elején, amikor a világot a nukleáris háború víziója fenyegette, az Egyesült Államok védelmi pajzsa egy olyan radaralapú riasztórendszer volt, amelyet a világ akkori legjobb komputerei szolgáltak ki. A rendszer legnagyobb hiányossága viszont az volt, hogy a legkorábbi telefonhálózatokhoz hasonlóan volt egy központja, melyen a hálózaton továbbított adatok mind keresztülfutottak. A probléma azonban az volt, hogy a hálózat használhatatlanná vált, mihelyt a központot kiiktatták, márpedig egy nukleáris támadás során az ellenség valószínűleg ezt tette volna és képtelenné váltak volna gyors válaszcsapást mérni a támadóra. Ezért kezdtek el dolgozni egy decentralizált, különböző csomópontokból álló rendszer létrehozásán. Az alapgondolat az volt, hogy a küldő számítógép minden átvivendő küldeményt bontson csomagokra, ezekhez kapcsolja hozzá a rendeltetési hely címét, majd ezután a csomagok különböző csomópontokon keresztül haladjanak a céljuk felé, minden csomópontban a kedvezőbbnek tűnő utat választva a lehetségesek közül. Egy üzenet csomagjai így lehet, hogy különböző utakon érnek el majd a célig, de biztosan célba jutnak, ahol a csomagokat újra egyesítik, és a küldemény megint olvasható lesz. Ilyen kisebb, kísérleti jellegű, decentralizált, már csomagkapcsolt adattovábbítást használó hálózatokat több szervezet és intézet is kiépített a 60-as évek második felére, többek között az angol Országos Fizikai Laboratórium, a RAND Corporation (egy amerikai hidegháborús technológiák fejlesztésével foglalkozó vállalat) és a Pentagon is. A Pentagon által támogatott ARPANET hálózatához 1969-ben négy polgári csomópontot is hozzákapcsoltak, ezzel hálózati összeköttetést létesítve a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i és Santa Barbara-i intézményei, valamit a Stanford és a Utahi Egyetem között. Ezen csomópontok beiktatása miatt ezt az évet tekintjük az internet, vagyis az összekapcsolt számítógépes hálózat (Integrated Network) megszületése évének. A világsikerhez persze még számtalan fejlesztés és technikai vívmány szükségeltetett, ám a találmány megjelenését követően azonnal hódító útjára indult és ma már szinte elképzelhetetlen az élet nélküle.
A világháló mára a legfőbb információforrássá avanzsált, a kommunikáció, a kapcsolattartás, a munka kihagyhatatlan közegévé, a szórakozás, a párkeresés, az üzletkötés, a vásárlás és az adattárolás eszközévé lett. Az internet e szembetűnő térhódítása pár évvel ezelőtt a jövőkutatóknak is feltűnt és megkezdték a víziógyártást arról, milyen is lesz az élet az internet szülte új korban. Nem kell ehhez jövőkutatónak lenni, elég ha csak körbenézünk egy picit a környezetünkben. Az internet adta lehetőségeket kihasználó technológiák szinte észrevétlenül, akár egy kórokozó, hatolnak be életünkbe. Természetesen mindig vannak hitetlen Tamások – találkoztam már olyan emberekkel, akik pár évvel ezelőtt azt állították, hogy Vajdaságban az emberek nemhogy internetet, de számítógépet sem használnak –, de az nem változtat a tényen, hogy napról napra egyre jobban össze van kötve az életünk a világhálóval. Nemcsak azonnal hozzáférhetünk valamilyen információhoz, banki tranzakciókat végezhetünk, színházjegyet foglalhatunk le a neten keresztül, de kikérhetjük anyakönyvünket, elintézhetjük személygépkocsink bejegyzését stb. Értelmetlenül hosszú felsorolásba kezdhetünk. Életünket olyannyira már a technológiákra lapozzuk, hogy eközben nem vesszük észre, mennyire függővé válunk tőle, önként vállalva a virtuális rabszolgaságot. Nyílt tálcán kínáljuk fel szinte a teljes életünket, adatainkat ismeretleneknek és különböző kormányzatoknak, miközben a szabadságról álmodozunk. A közösségi oldalak annyira életünk részévé váltak, hogy egyes gyerekeknek azok jelentik magát az internetet. Nem hiába hívják web2-nek őket.
A szakértők szerint a világhálózatra épült technológiák által az ember nem fog elbutulni, ugyanis több ideje marad a kreatív gondolkodásra. Hogy ez mennyire igaz, nem tudom, de körbenézve a világban, olyan érzésem támad, hogy nem nőttünk fel még az internet adta lehetőségekhez, hanem sokkal inkább beletunyulunk a kényelmébe. Nem azon kell elgondolkodni, hogy milyen lesz az élet az internet szülte korban, hanem hogy milyen is lehet nélküle. Erre lassan apáink sem tudják már a választ.
