Ha már a világhálóhoz nem kell nyomdafesték, vajon ott nyomdafestéket nem tűrő szövegek is megjelenhetnek? Mert valóban tapasztalhatjuk, hogy az internetes felületeken helyenként igencsak szabados megnyilvánulások látnak napvilágot, amelyek nyomtatott újságba vagy a rádióba és televízióba aligha kerülhetnének be. Az is igaz, hogy ezek leggyakrabban (elszabadult) kommentek, amelyek nem újságírótól, hanem az olvasótól származnak. Eszerint az olvasónak „mindent szabad”? Vagy ha ő is a közösség elé lép véleményével, akkor némileg szigorúbb etikai normákat kell szem előtt tartania, mint kocsmai viták vagy házibulik alkalmával?
A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nem régi, Csíkszeredában tartott tanácskozásán a szervezet készülő, új (módosított) etikai kódexéről értekezve az online média is terítékre került, sőt a tervezetben külön függelékként szerepel, tekintettel a máris nagy és egyre növekvő szerepére. Sajátosságai miatt azonban nem lehet egyszerűen rá is átültetni azokat az etikai szabályokat, amelyek a „hagyományos” médiára érvényesek. Például azért nem, mert a nyomtatott újság szerkesztőségébe érkező „olvasói levelek” eleve szerkesztésen esnek át, ami minimálisra csökkenti a lap általánosan alkalmazott etikai normáinak áthágását, az internetes felületeken viszont a moderálás nem számít általános gyakorlatnak.
Leszögezik azt is, hogy mely műfajok nem tartoznak az újságírói szakma keretébe (pl. fórumok, chat-szobák), viszont a kommentek – mivel a média szerves részeként jelennek meg – beletartoznak ebbe a körbe: attól függetlenül, hogy nem újságírók írják, az etikai mércék ezekre is érvényesek. Miként mindazokra a felületekre és műfajokra (pl. blogokra), amelyek a szélesebb közösséghez szólnak, ilyen szándékkal íródnak. És az erkölcsi normarendszer fontos kérdések tekintetében semmivel sem enyhébb, mint újságírók esetében. Sajtóetikába ütközőnek minősül például a gyűlöletkeltő megjegyzés, a durva, trágár, közönséges kifejezések használata, a törvényt sértő vagy arra buzdító vélemény, a személyiségi jogok megsértése, a nemre, nemzeti hovatartozásra stb. vonatkozó diszkrimináló megjegyzés, úgyszintén ide sorolják az extrém, sokkoló képeket, videókat, miként a poszt tartalma nem lehet megtévesztő, a tényeket hamis színekben feltüntető, a valóságnak nem megfelelő. Mindezt előzetes moderálás útján az internetes médium üzemeltetőjének kellene kiszűrni. Bár akadnak, akik ebben a szólásszabadság korlátozását látják, tisztában kell lenni azzal, hogy a szabad média nem azonos a felelőtlen médiával.
Valós tapasztalatok alapján külön paragrafus foglalkozik az újságírók ilyesféle megnyilvánulásaival, mert megtörtént, hogy újságírók közösségi oldalon „tombolták ki magukat”, mivel a posztokat és kommenteket a közgondolkodás lazábban értelmezi, szabadosságot is megenged, etikailag viszont ez nem tekinthető elfogadhatónak, és „civilek” esetében ezekért a médium üzemeltetője róható meg, az újságíróra vonatkozóan azonban elmarasztaló véleményt mondhat ki az illetékes testület, például a becsületbíróság. Mondhatnánk erre, hogy miként a pap sem csupán a templomban pap, vagy a tanárnak iskolán kívül is példát kell mutatnia, úgy az újságíró ugyanúgy közvélemény-formálóként, mint magánszemélyként etikai vétséget követ el, ha ilyen jellegű tartalmakat posztol például idővonalán.
A határon kívüli legnagyobb magyar újságíró-szervezet etikai szabályzata iránymutató lehet más hasonló magyar szervezetek számára is, annál is inkább, mert a magyarországi Média Önszabályozó Testület támogatását is élvezi. Sőt az említett tanácskozáson elhangzott, hogy jó volna, ha bizonyos területeken az egész Kárpát-medencei magyar média azonos mércéket fogadna el. Ésszerű ez az elvárás, mert az internetnek köszönhetően valóban könnyen és gyorsan átjárhatóvá vált a teljes médiatér, és megtörténhet például, hogy egy-egy anyag etikai vagy jogi megfontolásból történő visszavonása előtt már „szétszóródott” számos internetes felületen, s ilyen esetben mindenünnen el kellene távolítani.
Mindehhez tudni kell azonban, hogy az etikai kódex nem törvény, de az adott szervezet tagsága számára kötelező érvényű dokumentum, amely a minőségibb tájékoztatást igyekszik elősegíteni, meg hozzájárulni ahhoz, hogy sajtóperek helyett „belsőleg”, ugyanakkor a sértett fél bevonásával találjanak megoldást a vitás kérdésekre. Mert ilyenek mindenféle szabályozás ellenére előfordulnak, mivel az etika mégsem mérhető abszolút mértékegységgel, az érintett olykor túl érzékeny, az újságíró vagy a kiadó pedig gyakran feszegeti az etikai normák határait.
