Május első vasárnapján az édesanyákat övezi nagy szeretet, a hónap közepén a család fontosságát hangsúlyozzuk, a legvégén pedig, a nemzetközi gyermeknapon a gyerekek kerülnek a figyelem középpontjába. Három éve, 2012-ben az ENSZ határozata értelmében június 1-je a szülők napja. Nincs még tehát nagy hagyománya ennek a világnapnak, és az első pillanatban talán nem is egészen világos, hogy ennyi családközpontú jeles nap után szükséges-e a szülőkre, a szülővé válás fontosságára, a szülői lét szépségeire, nehézségeire felhívni a figyelmet. Magyarországon, a Magyar Női Unió szerint kell minden évben egy ünnep, amely a szülők összetartásának fontosságára hívja fel a figyelmet, ez az egész társadalom lelki egészségének az érdeke. A szülők együttes áldozatvállalásának az elismerése, munkájuk egyforma megítélése egy közös szülők napja bevezetését kívánja – hirdetik. Ez a két nem egymás iránti elismerésének és a kölcsönös tisztelet növekedésének az első számú gesztusa lehetne, és nem kellene kellemetlenül érezniük magukat azoknak a nőknek sem, akik szerint párjuk ugyanúgy megérdemelné anyák napján az elismerést. Ez az ünnep, a szülők napja lehetőséget nyújt arra, hogy értékeljük az áldozatos, élethosszig tartó szeretetet és munkát, amelyet a gyermeknevelés területén nyújt az anya és az apa együttesen, hiszen a harmonikus családi légkör megteremtésében, a boldog környezet kialakításában mindketten részt vesznek.
S bár a szülők nemzetközi napja még csak kialakulóban van a „Tiszteld apádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj a földön” – a tízparancsolatban található alaptörvény. Szüleink által lépünk az élet folyamatába, nekik köszönhetjük, hogy a világra jöttünk. Először mindannyian rajongunk értük, akármilyenek is, példaképnek tekintjük, kisgyerekként utánozzuk őket, kamaszkorban viszont mindannyian lázadunk ellenük, meglátjuk gyengeségeiket, hiányosságaikat, számos negatív érzés alakul ki bennünk, harag, kritizálás, elégedetlenség… Azután az évek múltával, ismét a tisztelet hangján szólunk róluk. Látjuk, tudjuk, hogy ők sem hibátlanok, de már nem ítélkezünk. Felnőttként, családalapítás után, gyerekeink születésével mind jobban megértjük, elfogadjuk őket, és új minőségben ismét közeledünk hozzájuk. Amikor megtapasztaljuk, hogy a „szülőség” öröm, de sokszor nehéz feladat, áldozatvállalás, lemondás, gond és bánat is övezheti, akkor kezdjük igazán tisztelni azt a két embert, akik felneveltek bennünket. Hogy mit jelentenek a szüleink igazán, akkor érezzük, amikor már nincsenek közöttünk.
Más érzések törnek fel bennünk, ha erre a napra szülőként tekintünk, s megint mások, ha gyermekként. A középső generáció, a nagyvenes-ötvenes éveiket taposó felnőttek nagy része mindkét szerepben megélheti a szülők napját, hiszen amíg szüleink élnek, addig egy kicsit gyerekek maradhatunk. De életünk szerves része, velejárója, hogy öregedő, önállóan magukról gondoskodni már nem tudó szüleinkről gondoskodjunk. A régi, falusi nagycsaládban természetes rendje volt ennek is. Egymásra vannak utalva a generációk: szükségünk van egymásra. Hiába tudjuk ezt, mégis az emberi kapcsolatok művelésének magasiskolája, ha megértésben tudunk élni idős szüleinkkel, miközben felnövekvő gyerekeink felől sem érezzük a tiszteletet. Mit jelent tisztelni valakit? Manapság nem divatos a szó, és nemigen tudjuk meghatározni, mit is jelent a fogalom.
Az összetartozás, a közös tehervállalás, a kölcsönös megbecsülés kérdését még nem is érintettem: június 1-jén, a szülők napján lenne tehát mit boncolgatni a jövőben, szerintem a kezdeményezés nem felesleges, annyi más világnap mellett a szülők is megérdemelnek egy jelölést a naptárban.
