Amikor együttes kormányülésre kerül sor két ország között, az eleve jó viszonyokat tükröz: ha vannak viták a kormányok között, azt más csatornákon korábban megoldják, komoly nézetkülönbségek esetén pedig eleve nem szerveznek kormánycsúcsot. A szerdai budapesti magyar–szerb találkozó kapcsán ehhez érdemes hozzátenni, hogy jelenleg alighanem sem Magyarországnak, sem Szerbiának nincsenek olyan jó kapcsolatai egyetlen szomszédjával sem, mint egymással. Hol a kilencvenes évek háborúzása nyomja rá még mindig bélyegét az egymás közötti viszonyokra, hol a kisebbség (magyarság) iránti viszonyulás nehezíti az ilyesféle építkezést, vagy éppen a szomszéd gazdasági gyengélkedése teszi érdektelenné a másik felet a kapcsolatok szorosabbra fűzésében.
Szerbia és Magyarország között ilyen akadályok nincsenek, föllépett viszont egy újabb, amelyért egyik ország sem hibáztatható: a bevándorlás megfékezésére szánt határzár építésének bejelentése magyar részről a déli, vagyis a szerbiai határszakaszon. Ez volt az egyetlen olyan napirendi pont a csúcstalálkozón, amelyben a két fél nem ért egyet. „Csúnya dolog” és kissé megalázó ugyanis elkeríteni a szomszédot a nagyobb és fejlettebb európai közösségtől (bár ez semmiben sem korlátozza), éppen ezért a határzár építési szándékának bejelentésétől kezdve folyamatosan hangsúlyozzák a magyarországi politikusok, hogy ez nem Szerbia és a szerb nép ellen irányul – amit többé-kevésbé ezen az oldalon is tudnak –, hanem az illegális bevándorlás megfékezésére szolgál. Ennek ellenére Szerbiának kára származhat belőle, ha a migránsok itt rekednek, vagy csak hosszabb ideig tartózkodnak az országban, mint eddig. Nagy reményt nem táplálhatott a szerb kormány abban a tekintetben, hogy majd a csúcstalálkozón sikerül rávenni Orbán Viktor miniszterelnököt a terv visszavonására, ezért Aleksandar Vučić kormányfőt érthetően „nem töltötte el örömmel” a döntés, de tudomásul vette. És persze ezen a téren is folytatódik a közös tevékenység, nemrégen például magyarországi rendőrök utaztak műszaki felszereléssel együtt a szerb–macedón határra, hogy már ott megfékezzék, mérsékeljék az illegális bevándorlást Szerbiába. Mondhatjuk tehát, hogy egy kerítés emelése nem jelent akadályt a jó kapcsolatok továbbépítésében. Annál kevésbé, mert egyéb – már közös érdekeltségű – építkezések ezt megkövetelik.
Két ország (kormányának) kapcsolatában hasznos az, ha barátiak a viszonyok, mégsem szentimentalizmusra épül a szilárd együttműködés, hanem érdekeltségre. Szerbiának és Magyarországnak pedig szép számban vannak közös ügyei, főként a gazdaság terén. A két kormányfő az infrastrukturális kapcsolatok fejlesztéséről írt alá szándéknyilatkozatot, eközben remélhetőleg a tervezett ütemben haladnak a Belgrád–Budapest vasútvonal felújításának előkészületei, minden jel szerint azonos úton járva kell megoldani az energiabiztonság kérdését, a szerb kormányfő pedig azért „lobbizott”, hogy befektetőket nyerjen, nem is csak Vajdaságba (úgy tűnik, az könnyebben megy), hanem délebbre is. S hogy a gesztusok a barátság építésében mennyire fontosak, az abból derült ki, hogy a szerb miniszterelnök köszönetet mondott magyar kollégájának azért, mert számos helyen fölszólalt, kedvezően bemutatva a szerbiai reformokat, s persze ezzel beruházásra serkentve a befektetőket.
Jogosan gondoljuk, hogy a jó kapcsolatok kiépítésében fontos szerepet játszottak a vajdasági magyar politikai vezetők is, bár az itt élő magyar közösségről „csupán” újságírói kérdés kapcsán esett szó a budapesti csúcstalálkozót követően. Orbán Viktor arról beszélt, hogy Szerbia az európai standardot felülmúló, a Kárpát-medencére pedig nem jellemző bánásmódot tanúsít az itteni magyarság iránt. És hogy a szerdán aláírt egyezmények is szolgálni fogják érdekeinket. Cáfolhatatlan igazságok ezek, amikor például az unió jóformán semmit sem törődik a nemzeti kisebbségek védelmével, a trianoni határokon kívül rekedt magyarság utódállamaiban pedig az államalkotók szinte rettegnek mindenféle kollektív jog megadásától, sőt gyakran az egyéni szabadságjogokat is korlátozzák. Az pedig illúzió, hogy nemzeti tanácsokat, kisebbségi parlamenteket hozzanak létre. A szerbiai gyakorlat valóban eltér ettől. Most is funkción levő szerb politikus jelentette ki korábban, hogy Szerbia (is) akadályt gördíthetett volna a kettős állampolgárság (egyszerűsített honosítás) elé, de nem tette. Ha megteszi, most aligha a sohasem tapasztalt jó viszonyról, hanem inkább a hűvös kapcsolatokról írnánk – tehetjük hozzá. Azt azonban mégsem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a „túlzott egyenjogúságot” esetünkben is korlátozhatja például egy alkotmánybírósági döntés… De ez már valóban nem egy csúcstalálkozó témája.
