Virág elvtárs szava járása volt, hogy: „Nyugaton a helyzet fokozódik”. És tényleg. Európa egyszerűen nincs felkészülve az iraki, afganisztáni és szíriai, valamint az észak-afrikai menekültek áradatára, s a célországok – Nagy-Britannia, Svédország, Németország, Franciaország – egyedi megoldásokon törik a fejüket, mert az Európai Unióban nincs egységes állásfoglalás a legújabb keleti népvándorlással kapcsolatban. Közben a legnagyobb baj a tranzitországokban történik, így Görögországtól egészen Magyarországig, mert a szűkösebb anyagi forrásokkal rendelkező térségek máris kimerültek. Ilyen térségnek lehet nevezni Észak-Vajdaságot is, mert például Magyarkanizsán még a Belgrádtól kapott szűkös anyagi források sem elegendőek ahhoz, hogy a szomorú jelenséget orvosolják, közben meg mind idegesebb a lakosság, mert a menekültek hada után pusztítás marad, s mindennek nem látszik a vége.
(Fotó: Molnár Edvárd)
Mi is történik manapság a világban? Több mint 20 évvel ezelőtt egy tunéziai arab barátommal néztem végig a világon első alkalommal élőben közvetített háborút, amikor az Egyesült Államok lerohanta Irakot. Napokig néztük a Perzsa-öbölben történő csetepatét, s végül minden bátorságomat összeszedve, megkérdeztem ismerősömet, hogy az irakiak miért nem döntötték meg Husszein hatalmát, ha már ilyen véreskezű diktátor volt. „Egyszerű. Minden irakinak volt háza, többségüknek autója és havi 5000 dollár jövedelme...” – mondta tömören Munir nevű barátom, aki Kadhafiról is mesélt: „Kadhafi sem volt normális. Időnként előtört rajta a hódítási vágy, s ilyenkor megindította harckocsijait Tunézia ellen. Bevonult az országunkba, a tunéziaiak pedig kitették a sámlikat a házaik elé, s végignézték a hadi felvonulást. Ellenállás nem volt, így a líbiai vezért mérgében kivonult az országból.” A lista természetesen nem végleges. Diktátornak nevezték Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt, Basar al-Asszad szíriai elnököt, akit ugyan elért az arab tavasz szele, de még tartja magát. Nem lehet éppenséggel Szaúd-Arábiát sem a demokrácia bölcsőjének nevezni, hiszen abszolút monarchiáról van szó, s a Seriát törvényei alapján kezeket és fejeket vagdosnak le különböző vétségek miatt, de ilyen közel-keleti ország van még bőven.
Az arab tavasz szinte minden arab országon végigsöpört. Volt, ahol csak villongások voltak, voltak államok, ahol polgárháború tört ki, összesen pedig mintegy 200 ezer áldozatról beszélnek. S mi lett a vége? Kiderült, hogy az arab országok nagy része nem tud mit kezdeni a nyugati típusú demokráciával. Az összetűzések nem szűntek meg, az államigazgatást alig tudják fenntartani, valamennyi országban felütötte a fejét a szélsőséges iszlám mozgalom, robbantgatnak az eddig békés turistaparadicsomokban, s mindennek a csúcsán egy csomó dzsihádista Irak és Szíria területén kalifátust alakított Iszlám Állam néven, amely rettegésben tartja az egész régiót és a világot. Nos, ez lett Amerika demokráciaexportjával. Közben ellopták a lebombázott országok olaját, az emberek földönfutók lettek, kilátástalan a helyzetük, csakúgy, mint az országuk jövője. Sokan az extrémizmus felé fordulnak, mert a nyugatiak nem hagyják őket úgy élni, ahogy szeretnének. Ezért van az, hogy oly sokáig megtűrték a bolond diktátorokat, mert az erős kezű vezetők által foganatosított intézkedések révén legalább rend és biztonság volt, meg viszonylagos jólét a kőolaj jóvoltából.
A demokrácia katasztrófát hozott az araboknak, most meg nekünk. Amerika jól kitalálta mindezt, mert nemcsak a világ kőolajának a jelentős részére tehette rá a kezét, hanem a gerjesztett hullámokkal Európát is meggyengítette, s az sem lesz zavaró, hogy itt-ott bomba robban majd, mert akkor újabb hódításra indulhatunk a demokrácia és a nyugati értékek megóvása nevében.
Na de, mit tehetünk mi, itteniek a nagy vándorlás kapcsán? Semmit. A görögöktől kezdve a macedónok és a szerbek is mind úgy akarják enyhíteni a kárt, hogy gyorsan végigengedik a menekülteket az országon, hogy aztán Nyugat-Európa bajlódjon velük. Nyugat-Európa viszont nem kér a tanulatlan, teljesen más munkaerkölcsű megélhetési menekültek hadából, hiszen van elég tanult szerbiai, magyar, román vagy lengyel munkavállaló, aki nem kerül semmibe az adott fejlett, de továbbra is rohamosan fejlődő országnak, mert nem kell betanítani az illetőt, szorgosan dolgozik és a nyelvet is elsajátítja. Nagy-Britannia hamarosan lezárja az 50,5 kilométer hosszú Csatorna-alagutat, Németország majd visszatoloncolja (csak az a kérdés, hova?) a nemkívánatos menekülteket, s hasonló lépésekre lesz rákényszerülve az ultraliberális Svédország is, amely csendesen ugyan, de már kimondta, a koszovói albánok csoportos ott-tartása nem volt valami fényes ötlet. Magyarország kerítést épít, a menekült meg Szabadkán kerítésvágót vásárol, s megkezdődik a macska-egér játék. Amerikából meg majd jönnek az emberbaráti aggodalmak, mert a magyarok újra függönyt húznak a két világ közé (mi azért ne feledjük el, hogy az Egyesült Államok és Mexikó között sokkal komolyabb kerítés húzódik, s mesterlövészek várják a bevándorlókat a falon...).
Egyetlen jó megoldást látok én, csak az sajnos nem olcsó dolog: a keletről és délről érkező menekülteket Olaszország és Görögország partjainál óriási óceánjáró hajókkal kellene várni, s amikor azok megtelnek, elszállítani a migránsokat az Egyesült Államokba. Elvégre, ők keverték be a kakaót az arab országokban. Az amcsik azonban mindezt nyilván nem tartanák túl jó ötletnek, s Amerika partjaitól 100 kilométerre demokratikusan úgy szétlőnék az összes hajót, hogy még mentőöv sem maradna belőlük.
Mi meg, itt Magyarkanizsánál, kezdjük el vásárolni a dobkályhákat, mert télen megfagynak ezek a szerencsétlenek. Ennyit tehetünk.
