Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése közép-európai idő szerint a csütörtökről péntekre virradó éjjel szavazás nélkül, közfelkiáltással döntött: az Európai Unió égisze alatt Belgrád és Prishtina kénytelen lesz kommunikálni a jövőben. Arról ugyan nem beszélhetnek, amiről Belgrád szeretne, vagyis nem lesz alkalmuk Koszovó státusát felhozni, de a szerb illetőségű kérdésekről igen – az észak-koszovói szerbek lakta területekről, a délebbi településeken lakó szerbek sorsáráról, a szerb pravoszláv egyház vagyonáról. Az történt, amit a szerb kormány hagyott a legnagyobb ellenzéki párttal és a kisebb hatalmi pártokkal kimondatni – Brüsszellel egyeztetve kell megjelenni New Yorkban, akkor nem lehet gond a Koszovó-határozat elfogadtatásával, és nem a függetlenség törvényességén vagy törvénytelenségén kell lovagolni, hanem az ott élő szerbek sorsával foglalkozni.
A döntés – a hágai Nemzetközi Bíróság véleményezéséhez hasonlóan – nem kötelezi semmire a feleket. Ha viszont a politikai szólamok mögött van tartalom, akkor Belgrád és Prishtina is az EU felé venné az irányt, kénytelenek lesznek Brüsszelben kilincselni, tehát lesz alkalom a tárgyalásra. A történet fontos része, hogy az e heti mozzanat lezár egy folyamatot – a mostani határozattal elfogadják a hágai véleményezést, és már meg sem említik Koszovó státusát.
A határozat utolsó függeléke kimondja: „Szerbia, miután egyeztetett az Európai Unióval, üdvözli az EU arra irányuló fáradozását, hogy a két fél (Belgrád és Prishtina, a szerz. megj.) tárgyalását megkönnyítse. Ezek a tárgyalások békét, biztonságot és stabilitást hoznak a régiónak. Ennek a párbeszédnek az a célja, hogy magasabb szintre emelje az együttműködést, segítsen az európai integrációban, és javítson az emberek életminőségén.”
Ezek a mondatok – és az, hogy sehol sem említik a Koszovó státusáról folytatott tárgyalásokat, azt azonban igen, hogy a felek tudomásul veszik a Nemzetközi Bíróság véleményezését, amely kimondja, hogy Koszovó függetlenségének kikiáltása nem ütközik a nemzetközi jogba – képezik a félreértés tárgyát. Prishtinában újfent pezsgőt rendeltek, ki is bontották, Belgrádban pedig annak örülnek, hogy nem szerepel a határozatban a független Koszovó szókapcsolat.
Ezzel lezárult egy folyamat, ami – ha logikusan végiggondoljuk – nem maradhat következmények nélkül. De ez ugye politika, nem biztos, hogy érvényesek a hétköznapi szabályok, így a logika fogalmát is nyugodtan értelmezzük másképp.
Az első lehetséges következmény Vuk Jeremić külügyminiszteri pályafutásának a vége. Jeremić New York-i felszólalásában megismételte, hogy Belgrád sohasem fogja elismerni Koszovó függetlenségét, azt pedig, hogy az ENSZ Közgyűlése által elfogadott szöveg sem mondja ki ezt, sikerként könyveli el. Ez akár a szerb külügyminiszter dalának záróakkordja is lehet. Le kell cserélni a lemezt, vége a „függetlenségi dal”-nak és lehetséges, hogy Vuknak megköszönik az eddigi ténykedését. Vagy ő köszöni meg a lehetőséget, egy vérbeli diplomatához illően veszi a kalapját, és urasan távozik.
Távozik, mert oda Koszovó. Már nem tudom, hanyadszor. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa is megvitatja majd a kérdést, de eddig Belgrád szemszögéből „2:0 oda”. És ez csak az idei „termés”.
Boris Tadićnak is mennie kell, mondják az ellenzékiek. A koszovói szerbek politikai vezetői mindkettejük felelősségéről beszélnek. Ha visszatérek oda, ahol a logika és a politika szó egy mondatban szerepelt, akkor talán ők járnak legközelebb az igazsághoz.
Ez kudarc. Kudarc, mert még két héttel ezelőtt is kizárólag a függetlenség törvényességével foglalkozott a szerb kormány. Most, amikor erről már nem lehet beszélni, illene lemondani, mert nem hallották meg a hivatalos Belgrád szavát. Úgy tűnik, néhány kipállott szájon kívül semmit sem kapott a szerb diplomácia. Még egyszer: ez politika. Ha tegyük fel, le is mondana a külügyminiszterünk, hősként ünnepeltetné magát.
Ami még érdekes lehet, hogy nem vonult senki az utcára, most nem volt „Koszovó Szerbia” rigmusokat skandáló szervezett tüntetés, nem is égettek amerikai zászlókat. Akit érdekel, az csendben elemzi a dolgokat, nem dübörög senki, semmi. Nincs már Szerbiában olyan politikai erő, amely az utcára tudná hívni a népet Koszovóért, ez már nem aktuális.
Kopogtat az ősz. Szerbiát egyre rosszabban jegyzik a nemzetközi pénzpiacon, a gazdaság pang, feltételezem, sztrájkolni is fognak jó néhányan. Emberek élnek Prishtinában és Belgrádban is – Szerbia és Koszovó sem tartozik az európai gazdasági elithez, van és lesz mivel foglalkoznia a népnek ENSZ-határozatok nélkül is.
