Nem lehet panaszra oka a tartományi kormánynak. Tejben-vajban fürösztik. Jó, vajban kevésbé, de tejben annál inkább. Szerbiában ugyanis, a környező országokkal ellentétben, nem a tej szennyezettségének az ügyéről, hanem tejbotrányról kell beszélni, ami elsősorban azért kapta ezt a figyelemfelkeltő minősítést, mert – mint minden más esetet – ezt az ügyet is a leginkább a politika határozza meg. Végül tehát nem is arról szól a történet, hogy valóban mekkora gond az aflatoxin jelenléte a tejben, mekkora veszélyt jelent az az emberek egészségére, hanem arról, ki mondott igazat és ki nem, milyen lobbik irányították az illetőt, kit kell felelősségre vonni, kinek fellegzett be végleg a politikai karrierje, ki a hazaáruló, s ki a virágzó szerb mezőgazdaság szándékos hervasztója.
Így jutottunk el egészen addig, hogy nem a penészes takarmány a bűnös az aflatoxin megjelenése miatt, mint a szomszédos államokban, nem is az állam, amelyik fittyet hányva az Európai Unió tavaly októberi figyelmeztetésére semmit sem tett akkor, amikor még ki lehetett volna küszöbölni a problémát. Nálunk az a bűnös, aki ismerteti az adatokat, aki károsnak minősíti a tejet, az a laboratórium a bűnös, amelyik ki meri mutatni az állam- és mezőgazdaság-ellenes gombaméreg megengedettnél nagyobb koncentrációját. Nem is csoda, hogy – amint arról hétfőn a tartományi mezőgazdasági titkár beszámolt – egyik akkreditált hazai laboratórium sem merte vállalni a legújabb, még rosszabb adatok igazolását, vagyis az analízis elvégzését, így a tartományi kormány Németországba kényszerült elküldeni a mintákat.
Nem fér hozzá semmi kétség: a tejbotrányt nemcsak a köztársasági hatalomban részt vevő haladók, hanem a tartományi vezetés részét képező demokraták is megpróbálják maximálisan a saját hasznukra fordítani. A haladók a tőlük megszokott nemzetoltalmazó hangnemben reagáltak, csak igazították a reakciójukat valamelyest a korrupcióellenes harcból merített tapasztalatokkal összhangban az új trendekhez, s azt is kijelentették: valakinek felelnie kell a mezőgazdaság, a tejipar tönkre tételéért... Hogy mennyire játék mindez az államvezetésnek, arról az illetékes miniszterek reakciói megfelelően tanúskodnak. Az agrártárca vezetője előbb kijelenti, hogy – a régióban egyedülálló esetként, mintegy kimagasló eredményként – teljesen biztonságos a hazai tej, majd rögtön ezt követően visszavonják az áruházak polcairól a tej jó részét. Később, amikor a tartományi vezetés megmakacsolja magát, s ragaszkodik a közölt adatok hitelességéhez, ismét a támadást választják Belgrádban a legjobb védekezésnek: közlik, hogy a tejjel semmi gond, aki mást mond, az ellenség.
Olyan ez, mint egy választási kampány. Mindeközben ugyanis a demokraták is igyekeznek a nyilvánosság minél nagyobb részét meggyőzni arról, hogy a tej igenis mérgezett, sorra rendelik meg az adott vizsgálatokat ugyan pontosan végző, azokra mégsem akkreditált laboratóriumok analíziseit, s rukkolnak elő minden másnap azzal, hogy: íme, mi megmondtuk...
Nem csoda hát, ha vasárnap tej ömlött a tartományi kormány bejárati lépcsőiről. Hogy a haladók buzdítására-e vagy sem, de elszánt termelők egy csapata úgy döntött, most aztán visszavág, és az elsőrendű gyanúsított terepén bizonyítja igazát. De mi is az igazság? Azzal ma nem sokan törődnek.
Az igazság csakis az lehet, hogy ha Szerbia három évvel ezelőtt elfogadta az uniós szabályrendszer alapján, hogy a tej kilogrammjában nem lehet több 0,05 mikrogrammnyi aflatoxin méregnél, akkor ma ehhez kell tartania magát. Nem számít az, hogy Amerikában még mindig 0,5 mikrogrammot engedélyeznek. Nem számít, hogy három évvel ezelőtt még nálunk is annyit engedélyeztek. Mert az sem számít, hogy Magyarországon pedig nulltoleranciát alkalmaznak a gombaméreggel szemben, s a józan ész azt mondatja velünk: ez lenne az ideális. Nem állhat a kamerák elé az egészségügyi miniszter olyan szakértelemmel megpatkolt kijelentésekkel, hogy „pár nap alatt pár bögre tej nem árthat”, miközben a kormány váltig állítja, hogy sok nap alatt sok bögre tej sem fog megártani. Az sem lehet magyarázat, hogy másutt több aflatoxint engedélyeznek, mert megint másutt meg kevesebbet sem tűrnek meg. S egyébként is: ha valaki azzal védekezik, hogy másutt a méreg nagyobb koncentrációját is elnézik, akkor az nem azt jelenti, hogy elismerte: nálunk se lenne rossz, ha úgy lenne, mert így most baj van...
Az egyedüli probléma tulajdonképpen az, hogy senki sem hajlandó megfelelően foglalkozni az esettel, ehelyett kifizetődőbb megint árulókat, tejipari vagy árubehozatali lobbikat keresni, leszámolni politikai ellenfelekkel. Döntse el mindenki, iszik-e tejet vagy sem – ilyen kijelentések is elhangoztak vezető politikusoktól. Ez a fogyasztók megfelelő tájékoztatásának és az élelmiszer biztonságáról gondoskodó hazai rendszernek a mélypontját jelenti. Aki megijedt, ne igya, aki bátor, igya. S ha éppenséggel ez a „pár bögre tej” járul majd hozzá ahhoz, hogy évekkel később valakinek kezeltetnie kell magát Szerbiában, akkor alkalma lesz megtapasztalnia azt is, milyen a hazai egészségügy mélypontja.
