2024. július 17., szerda

Sarc per kábé

Sarcnak nevezi a jónép azt a jelenleg 500 dináros illetéket, amelyet RTV-előfizetés fejében kell fizetnie minden rádió- és tévétulajdonosnak. A múltban ennek behajtása a legkülönbözőbb formákban zajlott. Volt egy időszak, amikor egymagában kellett fizetni, az aktuális gyakorlat szerint pedig a villanyszámlán keresztül hajtják be. Már azon, aki befizeti. A vonatkozó szabályzat tolmácsolásának voltak tragikomédiába illő jelenetei is. Nem csak azt csinálták a szorgos végrehajtók, hogy mondjuk bementek egy-egy fodrászüzletbe vagy vegyesboltba, és ha ott szólt a rádió, akkor közölték, hogy az után fizetni kell, de sok esetben mellékhelyiségekre, fáskamrákra is kivetették a „sarcot”. Külön autodidakta szakértőink lettek, akik arra vonatkozó tanácsokat adtak, hogyan kivitelezhető az, hogy ne is fizessük, de ne is büntethessenek meg érte. Vagy ne nagyon. Mindenesetre a nép jelentős része az „adócsalók” útjára lépett, ugyanis a lakosságnak mindössze 30 százaléka fizette rendszeresen az előfizetést.

Jelenleg éppen íródik az elektronikus médiumokról szóló törvény, amely a közmédia finanszírozására is kitér. Néhány hete még az szivárgott ki, hogy egy olyan javaslat van játékban, amelynek értelmében a jövőben a vagyonadón keresztül fizettetik majd meg ezt az illetéket. Majd jött az újabb hír. Egyelőre hivatalos helyről még mindig nem erősítették meg, de állítólag megszűnik az előfizetés, legalábbis eddigi formájában. A Danas közölte a hétvégén, hogy Aleksandar Vučić elrendelte, szüntessék meg azt jelenlegi formájában, sőt ő maga hallani sem akar olyan újabb megoldásról, amelynek lényege a nép újabb illetékkel való megterhelése lenne. Ennek értelmében három éven át az állami költségvetésből kapná a pénzt a Szerbiai és a Vajdasági RTV, addig pedig kitalálnának egy hatékonyabb megoldást.

A lakosság első reakciója – persze azt leszámítva, hogy a legtöbbek szerint biztosan átverésről van szó – pozitív volt: végre megszabadulunk ettől a sarctól. A másik leggyakoribb ellenérv, főként a vajdasági magyar adófizetők körében pedig ez: miért fizessem, ha egyszer nem is nézem?

Nézzük sorjában. Ha ez az elképzelés megvalósul, akkor – legalábbis a kilátásba helyezett hároméves időszakban – nem kell havi 500 dináros illetéket fizetnünk a villanyszámlán keresztül, mert a szükséges pénzt az állami költségvetésből biztosítják. Na és itt jön a százdolláros kérdés: kinek a pénzéből töltik fel az állami büdzsét? Amely egyébként is évek óta krónikus hiánnyal küzd. Persze, ugyanazokéból, akiknek az RTV-előfizetést kell(ene) fizetniük. Nem lesz 500 dináros illeték, de azt az 50–70 millió dinárt éves szinten más illetékeken keresztül igenis be kell gyűjtenie az állami kincstárnak. Mert hát, mint azt mindannyian tudjuk, a pénz az nem csak úgy lesz. A többségnek legalábbis. Az pedig már egészen más tészta, hogy a három év után milyen megoldás születik, de szinte biztos, hogy az is valamiféle illeték, juttatás, adó lesz. Az elnevezés mellékes, a lényeg, hogy a tévé üzemeltetése az egy drága dolog, közszolgálati média esetében pedig hatványozottan az, hiszen kevesebb reklámbevétel jön be, tekintve, hogy a műsor sem vonz akkora tömegeket, ha abban nem vetkőznek és pofozkodnak. Vagy fordított sorrendben. Vagy egyidőben.

Így például, a magyar közmédiát a költségvetésből finanszírozzák, Montenegróban szintén, de például Németországban minden háztartás 18 eurót fizet havonta, Horvátországban 10,5 eurót tesz ki az előfizetés, Boszniában 3,75 eurót, Szlovéniában pedig 12,11 eurót havi szinten.

Tény, hogy a jelenlegi megoldás egyrészt nem volt hatékony, másrészt problémás is volt, mert az, aki sima tetőantennával tévézik, 500 dinárt fizetett (ha fizetett), míg a kábeltévé-felhasználók vagy a „digitévések” ez az összeg mellé még annak havi díját is fizették.

A másik érvvel, miszerint, „ha nem nézem, miért fizessem”, az a fő gond, hogy ez az államot nem érdekli. Mint ahogy az sem érdekli, hogy a lakásunkban, amely után ingatlanadót fizetünk, jól érezzük-e magunkat, hogy az ivóvíz, amelyért fizetünk, egészséges-e, hogy az autónkat, amelyet évente regisztrálunk, hajtjuk-e eleget, mint ahogy az is mellékes, hogy mennyi levegőt veszünk percenként, a levegőadót fizetni kell. Éppen ilyen az RTV-előfizetés is, ha azt törvényesen előírták, akkor annak fizetése kötelezettség, annak megtagadása pedig értelemszerűen törvényszegésnek számít.

Ami tehát ebben a pillanatban biztos: közszolgálati, vagy ha úgy tetszik, állami média volt, van és lenni is fog, mert bizonyos érdekek – elsősorban a mindenkori hatalomé – ezt megkívánják, de azért is, mert a jó közszolgálati média tájékoztat, véleményt formál és oktat is, tehát kell. És ha állami média van, azt finanszírozni is kell, mégpedig az államnak. Vagyis nekünk. Hogy közvetve vagy közvetlenül, az már részletkérdés. Miként egy ősi mondás is megállapítja: a sarc nem vész el, csak átalakul.