A múlt hétvégén Belgrádban együtt tüntettek a kommunisták és a Naši Szerb Népi Mozgalom tagjai, olyan követelésekkel, mint a külföldi bankok elkergetése, az újgazdagok vagyonának elkobzása, és más hangzatos frázisok is elhangzottak. Lehet erre legyinteni, maroknyi bohócnak nevezni őket, hiszen a megmozduláson csak néhányan vettek részt. De nem kellene arról se elfeledkezni, hogy minden téboly, minden pusztító őrület mellé kezdetben csak néhányan álltak. Most a szerb fővárosban szélsőjobb és szélsőbal tüntetett.
Emlékezzünk egy kicsit vissza. 1917. Javában zajlott az első világháború, Oroszország nyomorgott, az emberek éheztek, megfagytak, nem volt munka, nem volt kenyér, a reménytelen tömegeknek csak egy szikra kellett, hogy a cár és az arisztokrácia ellen forduljanak. Ezt a szikrát pedig a kommunisták adták meg, akik a népharagot meglovagolva ragadták magukhoz a hatalmat és kezdetét vette a huszadik század egyik pusztító ideológiájának hét évtizedes uralma, amelynek a nyomában Gulágok meg Goli otokok, UDBA-k és ÁVO-k, kivégzések, az ellenfelek üldözése, rémuralom járt.
De ott voltak a harmincas évek is. Az 1929–33-ig tartó gazdasági válság következtében az elszegényedett, kenyér és munka nélkül tengődő, megalázott és nemzeti büszkeségükben is megtépázott németeknek csak egy szikra kellett, hogy a törvényes hatalom ellen forduljanak. Ezt a szikrát pedig a nácik adták meg, akik a népharagot meglovagolva ragadták magukhoz a hatalmat, amivel kezdetét vette a huszadik század másik pusztító ideológiájának a tombolása, amelynek a nyomában Gestapo, hosszú kések éjszakája, gázkamrák, kivégzések, világégés, az ellenfelek üldözése és rémuralom járt.
Két ideológia és azok vezérei, akiket kezdetben csak kevesen követtek, az értelmiség, a felelős rétegek pedig megmosolyogták és másodrendű bohócoknak nevezték őket. Értelemszerűen nem emlékezhetek azokra az időkre, sőt, olvasóink közül is csak kevesek, de a leírások alapján ma hasonló légkör uralkodik az egész világon. Jó néhány évtized elteltével az épp aktuális társadalmi rend, amit éppen kapitalizmusnak nevezünk, ismét válságba került. A gazdagok és a szegények közötti szakadék hihetetlenül mély lett, emiatt tömegek sínylődnek a lét peremén, családapák nem tudják eltartani családjaikat, hitelek dőlnek be, tömegek kerülnek utcára, vagy dolgoznak éhbérérét. Tökéletes táptalaja ez mindazoknak, akik olcsó demagógiával, lázítással kívánnak végre eddigi nyomorult epizódszerepük helyett a politika és a közélet nagyszínpadára lépni.
Szomorú igazság, de tény, hogy a történelem rendre ismétli önmagát. És az is szomorú igazság és tény, hogy emberek tömegei nem tudnak belőle tanulni és elejét venni tragédiáknak. Ilyen ismétlődő dolog az is, hogy amikor társadalmi problémák alakulnak ki, amikor tömegek veszítik el a reményt és zuhannak súlyos apátiába, lelkük fogékonyabb lesz az uszításra. Vétkest keresnek, és ezt rendre meg lehet találni abban a másikban, akinek más a vallása, a bőrszíne, a nyelve és ez egészen odáig megy, hogy „az iskolában mindig hülyét csinált belőlem”.
Ennek az ellenségkép-kreálásnak egyik első lépése az aktuális politikai helyzet, nálunk, a szomszédságban, de szélesebb körben is. A politikusok belekódolták az emberekbe, hogy minden csak fekete, vagy fehér lehet. Aki nem velünk van, az csakis ellenünk lehet. Ha baloldaliak vagyunk, akkor csakis szélsőjobbos lehet. Ha jobboldaliak vagyunk, akkor biztosan balliberális, kommunista, vagy esetleg zsidó az, aki bírálja a mieinket. Ahogyan azt a napokban Puzsér Róbert írta „következetesen a másik származásával vitatkoztok, nem pedig az érveivel”.
A történelem során ki tudja hány alkalommal jutott odáig a világ, hogy a megdühödött, önérzetükben megalázott tömegek keresték, kin tölthetik ki a dühüket. Az aktuális, hatalomban és ellenzékben lévő felelőtlen politikai elit, amelyik eleve kialakította ezt a kétpólusú, ellenvéleményt nem tűrő és azt szép szóval, de akár ököllel is elhallgattató közgondolkodást, igazából a különféle szélsőbalról és szélsőjobbról érkező nyálcsorgató gnómoknak ágyazott meg, akiknek első feladataik egyike lesz az, hogy őket lesöprik a hatalomról, rájuk mutatnak, hogy ők a bűnösök mindenért és a vérre éhező, bosszútól szomjas tömegbe lökik őket.
Ami igazán elszomorít, és ami megkongatta nálam a vészharangot, az az volt, hogy ez zajlik a közvetlen közelemben is. Gerendás Péter magyar zenész írt egy nyilvános levelet, amelyben közli, távozik Magyarországról, mert szerinte élhetetlenné vált az ország, és ahogy fogalmaz, „fasizálódik a társadalom”. Vajdasági magyarok, jó néhányan, erre a szövegre azzal reagáltak, hogy szó szerint lezsidózták Gerendást, nemzetárulónak bélyegezték és elküldték Izraelbe. Nem kedvelem Gerendás zenéjét és a levelében leírt dolgok nagy részével sem értek egyet. Sőt, azt se tudom, hogy esetleg zsidó-e. Mondjuk, nem is érdekel. Mindenesetre, amikor azzal a mondatával, amellyel a társadalom fasizálódására céloz, azt a reakciót váltja ki, amit fent leírtam, igazából saját állításának igazolását éli meg.
De nem is ez a legnagyobb gondom ezzel. Sokkal inkább az, hogy ezeket a türelmetlen, ökölrázó, másságot nem tűrő véleményeket vajdasági magyar emberek írták le. Azok a nemzet- és polgártársaim, akik velem együtt megtapasztalhatták a kilencvenes években, mit is jelent az, ha megbélyegeznek, ha egyik napról a másikra felmondanak a munkahelyeden, csak azért, mert magyar vagy, ha ezért üldöznek, behívóval a frontra hurcolnak és az első vonalba kergetnek, hogy lehetőleg ott is maradj, ha az utcán csak azért kapsz két pofont, mert más nyelven beszélsz, sőt, nemcsak örülnek, ha ezek miatt úgy döntesz, elmész a szülőföldedről, hanem még szendvicset is ígérnek hozzá. Mindannyian megtapasztalhattuk ezeket a dolgokat, biztosan mindenkinek van legalább egy története arról, hogy nemzeti hovatartozása miatt megalázták vagy diszkriminálták. Na de: erre az a megfelelő válasz, hogy mi is így viszonyulunk a nálunk gyengébbekhez? Azokhoz, akik másmilyen templomba járnak, más nyelven beszélnek? Sőt, még erre sincs szükség. A türelmetlenség odáig jutott, hogy már azokat is üldözzük, akik a „mi véreink”, de más véleményen vannak, mint mi, bírálni merészelik azt, akit mi istenítünk és egyébként is az iskolában mindig elszedték a radírguminkat.
Nagyon rossz irányba halad ez a világ, drága barátaim, drága nemzet- és polgártársaim. Észak-Korea atommal fenyegetőzik, a kommunisták meg a szélsőjobbosok Belgrádban és más városokban is akasztással és gyújtogatással. És ha jobban belegondolunk, nem is beszélnek hülyeséget, ugye? Van valami igazság abban, amit mondanak. Vagy inkább komolytalan bohócok, maroknyi követővel? Észre sem vesszük és tömegek állnak majd mögöttük. Mi is ott leszünk. És az ellenséget fogjuk keresni. Nemzetárulók, kommunisták, nácik, zsidók, ötödik hadoszloposok, reakciósok, trockisták…
Legyünk észnél, emberek! Éjfél előtt vagyunk egy perccel! Tanuljunk a történelemből, tanuljunk őseink példáján, nyissuk ki a szemünket! Még időben józanodjunk ki, mert ha ismét beindul a történelem fogaskereke, az végül bennünket is be fog darálni.
