Tiltakoztak az elbocsátott dolgozók Nagybecskereken. Csatlakoztak hozzájuk a munkanélküliek, meg akik kevesellik a fizetésüket, a nyugdíjat. Mindazok, akiknek nem jó. Végigvonultak a főutcán, a főtéren felolvasták követeléseiket, a megmozdulás a helybeli bíróság épülete előtt fejeződött be. Nem hiányoztak a transzparensek, meg az ilyenkor megszokott „tolvajok” skandálás. Aztán mindenki békében hazament.
A felvonuláson résztvevők számából ítélve a Béga menti városban nem is olyan rossz a helyzet. Mert százegynéhányan elégedetlenek a helyzetükkel. Tekintettel arra, hogy egy nyolcvanezer lakosú városról van szó, mondhatnánk, hogy itt kevesebb az elégedetlen, mint mondjuk egy hasonló nagyságú németországi városban. Pedig két szervezője is volt a megmozdulásnak: a Közszolgálati Dolgozók Független Szakszervezete és a Munkanélküliek Független Egyesülete. De támogatta őket a nyugdíjasok egyesülete is. Sőt, a felvonulókat erősítette a Városi Tanács szociális kérdésekkel megbízott tagja is.
Nagybecskerek a múlt század hetvenes éveiben a munkásosztály egyik fellegvára volt. Sok bánátinak az volt az álma, hogy gyári munkás legyen. E célból megváltak a szülőktől örökölt földektől is. Abban az időben a községben 45 ezer foglalkoztatott volt. Nem véletlenül kapta a város a „vörös” jelzőt. Párttagból sem volt hiány. Sőt, az itteni „kádereket” nagyra becsülték Újvidéken, Belgrádban is.
Aztán jött a gazdasági átrendeződés, aminek egyik legnagyobb vesztesévé vált Jugoszlávia ipari központja. Számítások szerint két évtized alatt Nagybecskereken több mint húszezren maradtak munka nélkül. Évente tízesével zárták be a gyárakat. Egyesek a szó szoros értelmében eltűntek a városból. Lebontották őket.
Jelenleg a nagybecskereki gazdasági bíróság előtt 77 csődeljárás folyik. Csak az elmúlt nyolc hónap alatt öt vállalat szűnt meg létezni. Több mint 4500 dolgozó pedig – jogerős bírósági végzés ellenére – nem bírja megfizettetni elmaradt bérét. Közben (adósság miatt) könyörtelenül megvonják tőlük az áram és gázszolgáltatást. Szóval elkeseredésre van ok bőven. A csődbe jutott vállalatok lajstroma sem rövid. Cukorgyár, Proleter szőnyeggyár, Begej kalapgyár, ZIP sörgyár, Sloga textilipari vállalat, IPOK keményítőgyár, Jugoremedija gyógyszergyár, Begej hajógyár, Banat kereskedelmi vállalat, Budućnost nyomda, Udarnik harisnyagyár, Luxol, Autobanat, Agroživ, Šinvoz, a Minel-Fepo és még sorolhatnánk. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nagybecskereki hivatalának kimutatása szerint Közép-Bánátban jelenleg közel húszezer munkanélküli van. Közben nem látni az elbocsátások végét.
Csak találgathatjuk, hogy akkor miért voltak olyan kevesen a nagybecskereki tiltakozáson. Talán, mert sokan úgy gondolják, hogy a gazdasági válság közepette nem érdemes panaszkodni, hisz senkinek sem könnyű. A korábbi tiltakozások tapasztalata is azt mutatta, hogy a dolgok menetét ritkán befolyásolták az efféle megmozdulások. Nyilván az ötvenéves átlagéletkorú elbocsátottak sem annyira lelkesek már.
A tiltakozás szervezőit (másnap) fogadta Nagybecskerek polgármestere. A beszélgetésen jelen volt a városi tanács már említett tagja is. A küldöttség tagjai sérelmezték, hogy a jelenlegi (haladó–szocialista) hatalom képviselői 11 hónappal ezelőtt a szociális igazságosságra esküdtek, de ebből mindmáig nem lett semmi. A dolgozóknak túlélésre sem futja, rendszertelenül kapják a béreket, közben felmondással fenyegetik őket. Azt is mondták, hogy szép és jó, hogy a hatalom harcot indított a korrupció ellen, de Nagybecskereken ez ügyben semmit nem tettek.
A hatalom képviselői szerint örökölt problémáról van szó, amit a korábbi hatalom másfél évtizedes uradalma okozott. De megígérték, hogy ezentúl másképp lesz. Követelni fogják a vitás magánosítások kivizsgálását és a vétkesek felelősségre vonását. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák a vállalati vagyon széthúzását, mindaddig, amíg az utolsó dolgozót nem kártalanítják. Az elégedetlenek követeléseit pedig továbbítják a felsőbb párt- és állami szervek felé.
Hogy ezekből a szép ígéretekből lesz-e valami haszon, az majd kiderül. Ha viszont nem javul a helyzet, akkor az elégedettek nyilván újra tiltakozni fognak. Még kevesebben, mint most. De egy dolog biztos: a tönkrement vállalatok neve örök időkre ott marad a király lovas szobrának lépcsőzetén, amelynek megépítését egykor finanszírozták.
