Egyesek munkával, mások munkaszünettel ünneplik május elsejét – és vannak, akik sehogyan sem ünnepelnek majd ezen a szép szerdai napon.
Hol majálisozik? – tettük fel olvasóiknak a kérdést, és a legtöbbjük azt válaszolta rá, hogy ők baráti körben fognak rostélyost készíteni. Korábban azonban nem ez a válasz vezetett – még ha csupán néhány százalékkal is –, hanem az, hogy ez a nap is ugyanolyan lesz, mint a többi, ezért olvasónk nem fog csinálni május elsején semmi különlegeset.
Voltaképpen fej fej mellett haladtak azok, akik baráti körben töltik az ünnepet, valamint azok, akik egyáltalán nem ünnepelnek. A válaszadók egy része (mintegy 15 százaléka) dolgozni fog a munka ünnepén is. Mások a közeli erdőbe, mezőre kirándulnak, és a legkevesebben döntöttek úgy, hogy nyilvános helyre, szervezett rendezvényre mennek – holott az idén valóban tisztességes a kínálat, több helyütt is kitettek magukért a szervezők, hogy színes programmal kedveskedjenek az ünneplőknek. Kirakodó- és kézműves vásárok, vidámparkok, játékos foglalkozások, különféle műsorok, koncertek sokasága csábítja az ünneplés szervezett, közösségi formájára a dolgozó népet. Úgy tűnik azonban, hogy a dolgozó nép inkább a meghittebb együttlétet, a baráti-rokoni összejövetelt választja. Valószínűleg azért, mert úgy véli: ha már azt mások határozzák meg, mit, mennyit és hogyan dolgozzon, akkor legalább abba ne szóljon bele senki, miként ünnepeljen.
Azt talán szociológusoknak, esetleg lélekbúvároknak kellene elemezniük, hogy a válaszadóknak több mint az egyharmada miért nem érzi ünnepnek ezt a napot. Remélhetőleg nem munkanélküliek mindannyian. A munka ünnepe ugyanis valóban csak azoknak az ünnepe lehet, akiknek van mit ünnepelniük – vagyis van munkájuk. Az is tény persze, hogy nem minden munka örömünnep – sőt! Amikor a nemzetközi szocialista és munkásmozgalmak térnyerésével, növekedésével együtt bővültek a munkások jogai és lehetőségei is, ennek következtében pedig a hagyományos munkásünnep a 20. század folyamán lassan nemzeti ünneppé nőtte ki magát, akkor a majális a dolgozók által elért gazdasági és szociális vívmányokat volt hivatott megünnepelni. Csakhogy ma nemigen látjuk, tapasztaljuk ezeket a vívmányokat.
”Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest”, vagy Nagy Feró-s változatban: „Nyolc óra munka, Nyolc óra pihenés, Nyolc óra szórakozás”… Vajon hányan olvassák most ezeket a sorokat olyanok, akik megengedhetnek maguknak nyolc óra rekreációt a nyolc óra munka és nyolc óra pihenés mellett? Sok embernek még alvásra sincs nyolc órája. Csak keveseknek adatik meg, hogy napi nyolc óra munkából tisztességesen megéljenek, illetve tisztességes megélhetést nyújtsanak a családjuknak. Talán ezért nem érzik magukénak oly sokan a munka ünnepét.
Körkérdésünk tanúsága szerint az idén a közeli erdők-mezők csendjét sem verik fel a vidám majálisozók tömegei – pedig hajdanában az erdők minden zegzuga megtelt kirándulókkal ezen a napon. (Nem akarok ünneprontó lenni, de kénytelen vagyok elmondani: már erdő se nagyon maradt, mert ami túlélte a korábbi majálisokat, az nem vészelte át az elmúlt telet.)
Baráti, rokoni körben mégis bizonyára sokan töltik el majd ezt az egy-két napot ünnepelve. A tömegrendezvények várhatóan mégis nagy tömegeket vonzanak, a fogyasztói társadalom minden jellemzőjével. És remélhetőleg lesz majd valaki/lesznek emberek ebben a kavalkádban, akik igazi ünnepként élik meg ezt a napot, ezeket a harsány rendezvényeket – mert van mit ünnepelniük, mert kiderült, hogy nem hiába koptatták az iskolapadokat, nem elvesztegetett idő volt az, amit a főiskolán-egyetemen töltöttek, nem volt felesleges a szakmai képzés, továbbképzés. Hogy ők maguk nem feleslegesek. Azt meg már ne firtassuk, hogy ha végre-valahára el tud helyezkedni valaki, akkor élhet-e a régi munkásmozgalmak vívmányaival, a nyolc óra munka melletti nyolc óra pihenés és nyolc óra szórakozás lehetőségével.
