Kazinczy korának nyelvújítói aligha sejtették, hogy a két keréken gördülő, kormányos, nyerges csodajárgány, amelynek oly lázasan kerestek a magyar nyelv és fül számára „otthonos”, találó és frappáns megnevezést, hogy még a címben foglalt vicces szótákolmányt is fontolóra vették, kerékpár néven meghonosodik a magyar nyelvben és társadalomban, mi több, birtoklása nemcsak a tehetősek kiváltsága lesz, hanem e tárgy mindennapjaink szerves részévé válik. Svetislav Basara, a kortárs szerb irodalom fenegyereke kivételével, aki Feljegyzések a biciklistákról című regényében a kerékpárra, illetve annak alkatrészeire, mint ősi szimbólumrendszerre tekint, és hajdan volt, mágikus tudás jelképének tekinti, a hétköznapi járókelőnek aligha jutnak rózsakeresztes tanok az eszébe, ha bringanyeregbe pattan, vagy ha kerékpáros suhan el mellette a járdán. Mindössze praktikus, könnyen kezelhető, környezetbarát közlekedési eszköznek tekinti. Hétköznapi járókelőnek – mondom, bár nem mindegy, az a járókelő a földgolyó mely pontján jár-kel, pattan nyeregbe, vagy vélekedik a bicikliről.
Manapság csak azok kerékpároznak, akiknek nem telik autóra meg üzemanyagra – állapította meg egyik szomszédom, és már a nyelvemen volt valami csípős megjegyzés a bringák és a bringások védelmében, de mégsem vágtam vissza. Merthogy az ismerősöm az átlag szerbiai állampolgárok vélekedését fogalmazta meg, és vitába persze bocsátkozhatom vele, de sziszifuszinak tűnő erőfeszítés lenne a „közvélekedés” ellenében érvelni. Valljuk be: helyenként kiépített, de többnyire elhanyagolt kerékpárútjaink, minőségtelen, utángyártott alkatrészekből összetákolt kerékpárjaink, igencsak bimbózó közlekedési kultúránk aligha utalnak arra, hogy ön- és környezettudatos, sportszerető, kerékpáros társadalom lennénk. A majd két évtizedes elszigeteltség, a gazdasági lerongyolódás kontraproduktívan a hivalkodásra való hajlamot erősítette fel a társadalomban, így az autó (miként a plazmatévé, a nyilvános kávézgatáshoz felöltött drága sportruházat, a borsos árú mobiltelefon…) státusszimbólummá vált, és a társadalomban betöltött pozíciót, a jólétet hivatott szimbolizálni. Efféle megközelítésből a kerékpáros egyén másodrendűnek, „vesztesnek” tűnhet, hiszen egy nyamvadt, húszéves hazai, vagy nyolcéves behozatali négykerekűre sem telik neki, az általa hangoztatott „zöld” gondolkodásmód pedig csak mentegetőzésként hat a kevésbé sikeres életvezetés elkendőzésére.
A kerékpáros közlekedés azonban népi mozgalom jellegű is lehet – tapasztalhatja a Nyugatra tévedő hazánkfia meglepetten, miközben nem győzi kapkodni a fejét a minden rendű, rangú és korú kerékpáros láttán, akik a városokban és a városok közti részeken is irigylésre méltóan kiépített kerékpárutakon kerekeznek. Már a legkisebbek is sisakban, védőruházatban, vagányul tekernek szüleik mögött, gyakori a kerékpárnyeregbe pattant öltönyös úriemberek és kiskosztümös hölgyek látványa, nem kevésbé a fiatalos, fitt kerékpáros-nyugdíjasoké. A vasúti szerelvényekhez általában olyan kocsit is a csatolnak, amelyben kerékpárostul lehet utazni, és a pályaudvarok környékén látható ezernyi, leláncolt bringa arról tanúskodik, hogy rengetegen indulnak hazulról kerékpárral munkába, iskolába, majd „tömegközlekednek”, s a nap végeztével újra csak pedálozva indulnak haza.
Egy olyan társadalomban, ahol anyagi biztonságban élnek a polgárok, és egy jó autó birtoklása nem megy kivételszámba, hisz mindenkinek áll egy a garázsában, de csak hosszabb utakra, szabadságra utazván használják, akkor is sokszor a csomagtartóra rögzítve magukkal viszik a kedvenc kerékpárokat, nos ott a bicikli valóban a környezettudatos közlekedés eszköze. Ezt a tudatosságot kellene ellesni tőlük, nyugatiaktól, és a receptet, a módszert is átvenni, amellyel mindez hosszú távon fenntartható.
Jó lenne elérni, hogy már az óvodai, iskolai képzés része legyen a környezettudatosságra való nevelés; hogy a pedagógusok, szülők, közéleti szereplők sportközpontú magatartása követhető mintául szolgáljon a fiatalabb generációknak; hogy a sportszereket és sportruházatot gyártók reklámplakátjain ne agyonsminkelt modell lányok pózoljanak, hanem kiránduló családok szerepeljenek, amelyekkel mindenki könnyebben tud azonosulni; hogy az autósok ne parkolósávként tekintsenek a kerékpárutakra, és ne ellenük irányuló támadásként értelmezzék az autómentes napot; hogy minden településen gyakrabban szervezzenek szabadtéri, tömeges sportrendezvényeket, és hogy minél többen elhiggyék, mozogni jó.
Tudatosság és módszer híján a levetett ruháik, a lecserélt bútoraik, a megunt háztartási gépeik és gépkocsijaik mellett legalább a sokat emlegetett kerékpárjaikat átvehetjük a nyugatiaknak. Napilapjaink hemzsegnek a kitűnő állapotban lévő, külföldi kerékpárokat kínáló apróhirdetésektől. Bringás körökben már a behozatali, használt német bicikli kezd státusszimbólummá válni.
