Legutóbbi körkérdésünkben arról faggattuk olvasóinkat, hogy milyen lesz az idei karácsonyuk. Természetesen behatárolódtak a válaszadás lehetőségei, mint minden ilyen körkérdés esetében, ékesen szemlélteti ezt egy olvasónk „saját” felelete egy közösségi oldalon: „II. váltás a vállalatban!”
Így igaz, bizony, nem mindenkinek adatik meg, hogy otthon töltse a szeretet ünnepét. Sokan dolgoznak szentestén és karácsony napján is, gyárakban, boltokban, intézményekben, közszolgálatokban. Nem tudom, nekik nehezebb-e, tudni azt, hogy otthon a böjtös bableves mellett ül a család, és úgy szórja szikráit a csillagszóró, hogy nem láthatják fényes csillagait gyermekeik ragyogó szemében.
Azt hiszem, mégsem nekik a legnehezebb. Ők előbb-utóbb találkoznak szeretteikkel, és megtalálják a módját az ajándékozásnak, a közös ebédnek-vacsorának, az ünnepi koccintásnak. Aki viszont egyedül tölti az ünnepet, annak a pohara nem csendül össze senkiével. Lehet, hogy választott magányában éppen így érzi jól magát, de az is lehet, hogy a nagy-nagy hiányérzetet, József Attila sajgó fájdalmát éli meg: „A semmi ágán ül szivem,/ kis teste hangtalan vacog,/ köréje gyűlnek szeliden/ s nézik, nézik a csillagok.” Nézzünk körül, s ha a rokonságban, szomszédságban, baráti körben, ismerősök között látunk ilyen embert, akkor köszöntsük néhány kedves szóval, így az ünnep fényéből nemcsak rá esik néhány sugár, hanem ránk is visszaragyog.
Akik baráti körben töltik az ünnepet, azok a vidámabbik hangulatát élvezik. Előveszik a mézes pálinkával töltött butykost, vicces képeslapokat, SMS-eket, e-maileket küldözgetnek egymásnak, „búzát, békességet, porszívót meg turmixgépet, tűlevelű lóherét és békés boldog szentestét” kívánva.
Olvasóink egyharmada válaszolta kérdésünkre azt, hogy az idei karácsonya a szokásosnál szerényebb lesz. Tapasztalhatjuk ezt az üzletekben, piacokon is, ahol az árusok folyamatosan arra panaszkodnak, hogy nem tombol az ünnep előtti vásárlási láz, nem költekeznek az emberek, hanem nagyon is megfontoltan vásárolnak. Nem vesznek encsembencsemet, inkább hasznos ajándékot.
Attól persze lehet meghitt a karácsonyunk, hogy szerényebb a korábbiaknál, hisz a meghittséget nem az ajándékok pénzbeli értékével mérjük. Sokkal értékesebb az ajándék, ha a figyelmességünket, szeretetünket tükrözi, mint ha drága, de a megajándékozott sose vágyott rá.
Az a legfontosabb, hogy együtt legyünk. Mint ahogyan Kosztolányi mondja: „Kik messze voltak, most mind összejönnek/ a percet édes szóval ütni el,/ amíg a tél a megfagyott mezőket/ karcolja éles, kék jégkörmivel.” Meg ahogyan Szilágyi Domokos: „Ne a hóban, csillagokban, ne ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívekben legyen karácsony!”
A karácsonyi idézetek gazdag kavalkádjában nekem mégis Robinak, egy hétéves kisfiúnak a gondolata tetszik legjobban: „A szeretet az, ami karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani.”
Nálunk akkor hallatszik igazán, amikor szentestén előveszem nagyanyám háromrészes, míves porcelán karácsonyi tálját, az asztal közepére teszem egy-egy szem dióval, fokhagymával és a felvágott almával, bízva a hagyomány meg a szeretet összekovácsoló varázslásában, hogy jövőre megint ugyanígy üljük körül.
