A kortársak közötti erőszak, a zaklatás, az iskolai bántalmazás sok gyerek életét megkeseríti. Megvalósulhat az iskola falain belül, de azon kívül is: különórán, utcán, szórakozóhelyen. Számos formát ölthet osztálytermi kiközösítéstől kezdve az online zaklatáson keresztül a fizikai vagy szexuális erőszakig. Esetenként pedig az is előfordul, hogy az erőszak emberölésig fajul. A közvélemény ilyenkor háborog, felelősöket követel. Az erőszakot elkövető fiatalokat börtönben szeretnénk tudni, lehetőleg örökre, és jó lenne, ha a szüleik se maradnának büntetés nélkül.
A reakció érthető, hiszen mindnyájan szeretnénk elkerülni, hogy hasonló esetek újra meg újra megtörténjenek. Ezért kiállunk az áldozatok mellett, és követeljük a bűnösök megbüntetését. Jogos bosszúvágyunk érvényre juttatása közben egyedül azt felejtjük el, hogy a fiatalok közötti kortárs erőszakban mindenki áldozat, bizonyos szempontból még maga a bántalmazó is.
A társadalmi környezetnek hatalmas szerepe van az egyén életútjának alakításában. Ha egy gyerek erőszakoskodik a kortársaival, nagy valószínűséggel hiányzik az életéből a szerető, támogató családi háttér. A problémás gyerekkel sokszor az iskola sem tud vagy akar foglalkozni, a rendőrségnek pedig nem feladata az elfogadó környezet megteremtése. Önmagában ugyan se a gyerekbántalmazás, se a rossz szociális körülmények hatására nem lesz a gyerekből bántalmazó, de mindkettő megnöveli ennek az esélyét.
Az erőszakot nem akkor kell megszüntetni, amikor már vér folyik. Már az óvodában, az iskolában mindenki számára biztosítani kell a befogadó környezetet. Ha már ekkor világossá válik a gyerekek számára, hogy nemhogy a lökdösődés, de még a csúfolódás sem elfogadott viselkedési forma, akkor később kisebb valószínűséggel jutnak el odáig, hogy társaik életét pusztán szórakozásból vagy a hatalmuk demonstrálásaként veszélyeztessék. Ha se a család, se az iskola, se a közösség nem lép időben, annak tragikus következményei lehetnek.
Amikor a kortárs erőszak tragédiába fullad, annak nemcsak egyéni, hanem társadalmi okai is vannak. Ezeket a társadalmi okokat hagyjuk figyelmen kívül akkor, amikor egy-egy tragédiát követően egyedül az elkövetők szigorú megbüntetését tűzzük ki célul. Amellett, hogy a bűnösöknek vállalniuk kell a tettük következményeit, azt is be kell látnunk, hogy a viselkedésük nem értelmezhető önmagában, a társadalmi környezetből kiragadva. Ha a célunk nem csupán annyi, hogy bosszút álljunk a gyilkosokon, hanem valódi megoldást szeretnénk találni a kortárs erőszak problémájára, akkor muszáj túllépnünk azon a leegyszerűsítő állásponton, hogy a jókból áldozatok, a rosszakból meg elkövetők lesznek. A világ ennél sokkal bonyolultabb.
A társadalmi felelősség kérdésével nem azért kell foglalkoznunk, hogy ezzel fölmentsük a bántalmazókat a tetteik súlya alól. Ők döntöttek úgy, hogy erőszakos tettet követnek el, és vállalniuk kell ennek a következményeit. De közben látni kell azt is, hogy mekkora szerepe van a társadalmi környezetnek abban, hogy egy fiatal az együttműködés és az elfogadás helyett a hatalomgyakorlást és a bántalmazást választja. A társadalom felelősségével azért kell foglalkoznunk, hogy idejekorán fölszámoljuk a kortárs erőszakot, és a nehezen kezelhető gyerekek ne váljanak gyilkos kamaszokká. A problémás fiatalokra nemcsak azért kell figyelmet fordítani, hogy alternatívát teremtsünk a számukra, hanem azért is, hogy megvédjük tőlük a többieket, és hogy megvédjük őket is – önmaguktól.
