HETI KÖRKÉRDÉS
Milyen gyakran jár a temetőbe?
Havonta többször.: 43 (29%)
Nagyobb ünnepeken.: 73 (49%)
Nem járok temetőbe.: 32 (21%)
Szavazatok száma:148
A www.magyarszo.rs olvasóinak szavazatai alapján
Úgy tartják, hogy a halál az egyetlen igazság itt a földön, mert előbb-utóbb mindenkinél bekövetkezik, senki sem kerülheti el. Mindannyian átéltük már egy családtag, egy jó barát, egy kedves ismerős vagy szomszéd elveszítésével járó fájdalmat. A közeli hozzátartozó temetését követően naponta kijárunk a temetőbe, később hetente, majd havonta, végül csak az elhunyt halálának évfordulójára, egyházi ünnepeken és mindenszentekre látogatunk ki a sírjához. Ez nem azt jelenti, hogy megfeledkeztünk volna elhunyt szerettünkről, egyszerűen az élet – akarjuk-e vagy sem – megy tovább. Visszarázódunk a mindennapokba, és különböző okoknál fogva (munkahelyi elfoglaltság, egészségügyi állapot, földrajzi távolság) egyre ritkábban megyünk ki a temetőbe.
A sírkerti látogatás gyakorisága természetesen attól is függ, milyen kapcsolatban álltunk azzal a személlyel, akit gyászolunk. Vannak, akik gyermeküket veszítették el, és naponta kilátogatnak hozzá a temetőbe, sírjára minden nap friss virágot visznek, és életük végéig viselik gyászuk és hatalmas, soha el nem múló fájdalmuk jeléül a fekete öltözéket. Vannak, akik egyáltalán nem járnak ki a temetőbe. Vagy azért, mert az elhunyttal nem ápoltak jó viszonyt – ez teljesen érthető olyan esetben, ha az illető goromba, bántalmazó személy hírében állt, és megkeserítette a családtagjainak az életét –, vagy azért, mert képtelenek szembenézni azzal, hogy meghalt az az ember, akit nagyon szerettek. Vannak, akik hatalmas márvány síremléket állítanak halottjuk végső nyugvóhelye fölé, mások virággal ültetik be a sírhantot.
Személyes és lelkiismereti döntés egyik is, másik is.
Sokan csak azért mennek ki a temetőbe, mert az társadalmi elvárás. Faluhelyen különösen az. Alaposan megnézik, ki hogyan viseli gondját a síroknak, hány mécses van rajta, elég nagy és díszes-e a koszorú vagy a csokor. A tehetősebbek versenyeznek is egymással, különösen mindenszentekkor igyekeznek egymást túlszárnyalni a hatalmas virágkompozíciókkal és a különböző színű és méretű mécsesekkel.
Pedig a sírlátogatás valódi értelme nem ebben rejlik. Valójában nem a temetőbe járás gyakorisága és a virághegyek nagysága mutatja meg, ki, hogyan és mennyire őrzi rokonai emlékét. Emlékezni egy otthon meggyújtott gyertya mellett, hozzájuk köthető családi történetek felidézésével, vagy régi fényképek nézegetésével is lehet.
Ne ítélkezzünk könnyelműen afölött, aki nem jár ki a temetőbe, és nem hordja talicskával a virágokat a hozzátartozója sírjára. Ő másként dolgozza fel az elmúlást, a halált. Mindenkinek jogában áll úgy emlékezni, ahogy ő szeretne, erre nincs szabály.
Mindenszentek napján mindenki megáll egy kicsit emlékezni, akár a temetőben, akár otthon egy szál gyertya mellett. Mert mindaddig, amíg emlékezünk, úgy érezzük, a szerettünk itt van közöttünk, és csak fizikai valójában távozott el. Ne feledjük: az hal meg igazán, akinek az emléke is meghal!
