A kilencvenes években nevelkedtem. Olyan időszakban, amelynek az embargó, a hiperinfláció, a folytonos sorban állás és a korlátozások mellett a fiatalok körében gyakran feltűnő erőszak is szerves része volt. Nem telt el egy olyan hétvége sem, hogy ne tört volna ki verekedés. Nehéz időszak volt az, melyben az elégedetlenség, a fájdalom, a kétségbeesés túltengett, a mindennapok túléléséért folyt a küzdelem.
Néhány nappal ezelőtt Belgrád központjában egy férfinak azért verték ki három fogát, mert azt hitték homoszexuális, hiszen egy rózsaszín kutyahordozó táskát tartott a kezében. A felesége akadályozta meg, hogy félholtra verjék a férjét. Nem sokkal korábban Zimonyban a Politechnikai Középiskola előtt egy szülő, volt katonatiszt vette kezébe az igazságszolgáltatást, fiát akarta megvédeni osztálytartásaitól, így kiskorúakat vert meg, rugdosott, valamint vert fejbe néhányszor egy fegyverrel. De nem csak a főváros sajátja az erőszak, Szabadkán egy fiút vert meg hat kortársa csak azért, mert ehhez volt kedvük. Törökkanizsán pedig 15–16 évesek vertek halálra egy 17 éves fiút, akit már korábban is bántalmaztak.
Egyre gyakoribbak a leszámolások az utcán. Néhány napja Belgrádban a Partizan szurkolótáborának, az Alkatraznak egyik volt vezetőjét végezték ki az utcán, Szabadkán az Ócskapiacnál a verekedés szurkálásba torkollott.
A családon belüli erőszak pedig egyre többször tragikus véget ér. Hol a feleség vet szomorú véget a mindennapi bántalmazásnak, hol pedig (legtöbbször) a férj gyilkolja meg feleségét. Öngyilkosságokkal van tele az újságok fekete krónikás oldala, a szülők halálának eltitkolása is fel-feltűnik, mert már a szülővel a nyugdíj elvesztése létkérdéseket vet fel. A barát barátot öl, miközben a fiatalok, a kisebbek is egyre kegyetlenebbek egymáshoz. A napokban egy 12 éves rövidebb szóváltást követően a körzőt szúrta bele iskolatársa homlokába. A statisztikai adatok arra utalnak, hogy Szerbiában minden második diákot bántalmaztak a kortársai, és az esetek 85 százalékában az áldozatul esett gyereknek senki nem nyújt segítséget.
Megközelítőleg 10 ezer fiatalnak gyűlt meg a baja a törvénnyel az elmúlt öt évben, legalábbis a Köztársasági Statisztikai Hivatal adatai alapján ennyi fiatalt ítéltek el nevelői gondviselésre, vagy küldtek a kiskorúak börtönébe. Mintegy 40-en kerültek rácsok mögé, akik közül 10-en csak ebben az évben.
Az államügyészség adatai szerint több, mint 7000 tizennyolc évnél fiatalabb bűnözőt jegyeztek, akiknek közel 19 százaléka 14 évnél is fiatalabb, így őket nem tudták büntetőeljárás alá vetni. A rendelkezése álló adatok alapján a fiatalok körében egyre gyakoribb a gyilkosság, de nőtt a rablások, a betörések száma is.
A társadalomban jelen levő erőszakot a tolerancia hiánya és a gyűlöletbeszéd váltja ki. Legyen szó a nők, vagy az idősek feletti erőszakról, vagy a szegények bántalmazásáról, a kortárserőszakról, a társadalomnak nagyobb szerepet kell vállalnia ezek csökkentésében, emelte ki nemrégiben Zorana Mihajlović kormányalelnök, a nemi egyenjogúsági koordinációs testület elnöke. És igaza van. A média, legyen szó újságról, rádióról, vagy televízióról, tele van egyrészt erőszakos hírekkel, másrészről pedig nem múlik el olyan nap, hogy a közszereplők részéről (legtöbbször a politikum részéről) ne kerüljön szóba az erőszak, a háború, a leszámolás, a gyűlölet szó valamilyen formája. Az erőszak folyamatos jelenléte a médiában az elrettentés helyett további erőszakot generál. Erőszakosabban szólunk egymáshoz, illetve nyilvánulunk meg a mindennapokban, élőben és a közösségi oldalakon. Kritizálunk és elégedetlenkedünk, mert elégedetlenek vagyunk a környezetünkkel, a jövőképünkkel, az országban uralkodó állapotokkal. Béke van ugyan, mégsem érezzük valójában a fejlődést, a jólétet, a lehetőségeket (itthon), már a biztonságot sem. Munkával, gürcöléssel, idegeskedéssel, feszültséggel telnek a napok. Ezt érzik a fiatalok is. Nem szeretném védeni az erőszakos fiatalokat (minden bántalmazó büntetést érdemel, kortól és rangtól függetlenül), de ők azok, akiken a társadalom hangulata lecsapódik.
Hát miért is említettem, hogy a kilencvenes években nevelkedtem? Mert attól, hogy fényes nappal valaki beleköt a másikba, mert le kell valahogy vezetnie a feszültséget, meg attól, hogy az erőszak egyre zordabb arcát mutatja, és a provokáló retorikától újra visszatérnek bennem a rég elnyomott érzések.
