Szilveszter pizsamában

Általában már december elején (vagy előbb) felmerül bennünk a kérdés, mit csináljunk, hova menjünk szilveszterkor. Van, aki a megszokott baráti körben köszönti az új évet – egyszer itt, máskor ott van a koccintás –, más viszont szórakozóhelyen, idegen emberekkel közösen várja be az új esztendőt. Az évek múlásával azonban változnak a szórakozási szokások is: minél idősebb az ember, annál inkább vágyik a nyugodtságra, és nehezen lép ki a komfortzónájából. Szívesebben fogyasztja el otthon a szilveszteri menüt és nézi meg a televízióban a tűzijátékot, mintsem nyakkendőben és öltönyben feszelegjen egy méregdrága zajos vendéglő szeparéjában.

Vannak, akik a nagy nyüzsgés elől elvonulnak párjukkal egy wellness-szállodába – a karácsonyi nagy evészet és rokonlátogatás után jólesik egy kis kényeztetés –, vagy romantikáznak egyet a hegyekben, ahol térdig érő hóban kirándulhatnak, majd felmelegedhetnek egy kulcsosház kandallója előtt.

Így vagy úgy, mindenkinek szíve joga eldönteni hol és kivel tölti el az év utolsó éjszakáját, ahogyan az is, mennyit hajlandó rá áldozni.

Számomra ez az éjszaka ugyanolyan, mint a többi. Nem szeretem a tömeget, a nagy felhajtást és a kötelező dolgokat. (Utóbbi alól csak a házi olvasmányok képeztek kivételt, azokat – a többi gyerektől eltérően – szívesen elolvastam.) A szilveszter pedig épp ilyen: kötelező az italozás, a jókedv, a hangoskodás, a trombitálás, a mulatozás, a csillámporos smink, az ünnepi frizura, a flitteres estélyi ruha, a ropogósra sült malac, az oroszsaláta, a főtt virsli, a lencse, a konfetti és a behűtött pezsgő. No meg az elmaradhatatlan petárdázás, amire nem lehet előre felkészülni, sem hozzászokni, még akkor sem, ha már napokkal korábban megkezdik a durrogtatást. A múltkor gyanútlanul tüsténkedtem a konyhában, amikor egyszer csak akkora robbanás hasított a verőfényes délelőttbe, hogy beindult a közelben parkoló összes autó riasztója, én meg az ijedtségtől hirtelenjében elfelejtettem, mit is akartam belekeverni a sütemény krémjébe. A bosszúságtól nagyon csúnyát kívántam a kezdő pirotechnikusnak, valamint az őseinek és a jövőbeni leszármazottainak, pedig olyan távol áll tőlem az átkozódás, mint birkózótól a matyóhímzés.

Én már augusztusban tudtam, hol fogok az idén szilveszterezni. Ugyanott, ahol tavaly és tavalyelőtt is, sőt még az azt megelőző években is. A hely egyszerűen tökéletes, teljesen ingyenes, belépőjegy nem szükséges, a hangulat meghitt, a társaság kellemes, a zene az én ízlésem szerint való, a vacsora szabadon választható, a jókedv garantált. Csak még nem döntöttem el, hogy melyik pizsamámat öltsem magamra, de az már biztos, hogy a párom karácsonyi ajándékát, a puha, meleg mamuszt húzom a lábamra.