A nemes lelkű, az anyagias és a pazarló

Kivételek vannak ugyan, de legtöbben tehetetlenül és fájó szívvel nézzük egy-egy bútordarab sorsát, ha feleslegessé válik. Kidobjam, de hova? Elajándékozzam, de kinek? Értékesítsem, de ki veszi meg? Van ugyan egy negyedik lehetőség is, de az már legtöbbünknek végképp beláthatatlanul nagy feladatnak tűnik: ez pedig az újragondolás és felújítás. Nagyon irigylem azokat, akik erre képesek, nekilátnak és új életre keltenek régi bútordarabokat. Hát még ha sikerül a régit új köntösében beilleszteniük a már meglevő bútorok közé! Láttam már igazán esztétikus és egyedi (pelenkázó-, tálaló-, vagy más célra hasznosítható) asztalkát Singer varrógép alsó, vas állványából kialakítva. Fehérre festették, a tetejére pedig egy megfelelő nagyságú fatáblát erősítettek. Elragadtatott egy-egy nagymama korabeli kredenc is modern konyhai felszerelés kellős közepén az indukciós főzőlap, vagy a beépíthető sütő társaságában. Az sem utolsó, ha az elhasználódott bútordarabokat új rendeltetéssel ruházzuk fel. A múlt nyár óta például családommal a lecserélt konyhai elemeket tárolásra hasznosítjuk a melléképületben. Igaz, most olyan, mintha alsókonyhánk is lenne, de rengeteg „haszontalan” kacatnak találtuk meg ily módon a helyét, amiktől ugyancsak kár lett volna megválni.

Ha az embereket osztályoznánk a „régihez” való viszonyulásuk alapján, lehet épp ezt a három lehetőséget adnánk meg: odaajándékozza, eladja, vagy kidobja, mint múlt heti körkérdésünk összeállítója is tette. Ez három embertípust takar: a nemes lelkűt, az anyagiast és a pazarlót. A bulvársajtó hangzatosan megkérdezné: Ön melyikhez tartozik? – minthogy mindenáron a beskatulyázásra törekszik. Mi viszont nem arra voltunk kíváncsiak, hogy kit milyen érzés fűt egy ilyen élethelyzetben, sokkal inkább arra, hogy valójában mi is történik a haszontalanná vált dolgainkkal. Mit tudunk kezdeni a megörökölt, vagy már elnyűtt dolgainkkal? Mi történik ebben az átlagosan szegénynek mondható társadalmunkban, ha „túlvásároljuk” magunkat, ha cserére késztetnek bennünket a műszaki csodák, vagy egyszerűen korszerűsítünk/szépítünk a lakásunkban?

Olvasóink válaszai alapján arra következtethetünk, hogy legtöbben megtalálják a módját annak, hogy odaajándékozzák feleslegessé vált tárgyaikat, míg kb. egyforma arányban, de fele annyian, megkísérlik az értékesítést, vagy ha az nem működik, akkor egyszerűen sutba vágják az addig mindennapi életük részét képező bútoraikat.

Fogalmam nincs, hogy a nagy fogyasztói társadalmakban, például Nyugat-Európában, hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez. Minthogy ott vélhetőleg még gyakrabban kerülnek lecserélésre a bútorok. Környezetünkben is működik egy-két bútor outlet, azaz „bútorturkáló” a használt ruházati cikkek, az autó-, vagy éppen a kerékpár-kereskedés mintájára, de nem tűnik olyan eredményesnek, mint ez utóbbiak. Hogy miért is? Talán a nehézkes szállítás miatt, vagy egyszerűen azért, mert van elegendő bútorüzlet, ahol hozzáférhető áron, akár hitelre is vásárolhatunk. Arról nem szólva, hogy minek „turkálnánk” a bútorok között, ha otthon is van elegendő használt darab, amit mondjuk új elemmel kiegészítve, átfényezve, átalakítva még vígan használhatunk.

Egy nem régi kimutatás szerint Szerbiában a lakosság több mint a fele nem engedheti meg magának a bútorvásárlást. Az EuroAlap körkérdése alapján az életszínvonal fokmérőinek számító hat fontos elemből a szerbiai átlagpolgár 2,1-et nem tud megengedni magának. A megkérdezettek 60 százaléka nem rendelkezik annyi pénzzel, hogy a házán/lakásán kívül pihenhessen, 58 százaléka nem tud új bútort venni, 15 százaléka pedig az élelmen kényszerül spórolni. Érdekes, hogy leginkább az 50–64 éves, valamint a 65 évnél idősebb populáció érintett. Árulkodó az is, hogy a lakhatási körülményeket illetően a megkérdezettek ötöde, azaz húsz százaléka vallotta, hogy nedves lakásban él. Ez fele akkora szám, mint Albániában, ahol a lakosság 41 százaléka él dohos lakásban, de akkor is riasztó. Mint ahogyan az is, hogy a megkérdezett polgárok 12 százaléka a megfelelő fűtést sem tudja magának biztosítani a téli időszakban.

Ezeket az adatokat nem ismerve is tisztában vagyunk azzal, sok a rászoruló körülöttünk. Ha odaajándékozhatjuk valakinek a feleslegessé vált bútort, bizonyára a legjobb megoldást választottuk. Minthogy a nemes célon túl ez a leggyorsabb megoldás arra is, hogy felszabadítsuk a helyet az új berendezésnek. Beavatottak szerint ugyanis elég nehézkes szerbiai körülmények között a használt bútor értékesítése. Reálisan nézve talán az ülőgarnitúra, a komplett szekrénysor, a megőrzött állapotban levő konyhabútor, esetleg nagyon jó minőségű étkezőasztal és kellékei, illetve az antik bútorok találnak új gazdára. A kommersz helyen vásárolt íróasztal, szőnyeg, szék, polcok, könyvszekrény, komód, ágy nagyjából az értéktelen kategóriába tartozik. Vannak, akik internetes hirdetés keretében próbálnak megszabadulni a felesleges bútorzattól, ez általában elég lassú és nehézkes folyamat, és sokszor nem éri meg, mert többe kerül a szállítás, mint amennyit az egész bútor ér.

Mindent latba vetve, legokosabb már a vásárlásnál szem előtt tartani, hogy mit kezdünk a bútordarabbal, ha egyszer majd idejétmúlt, elhasználódott lesz. Ha erre is gondolunk, biztosra veszem, hogy visszafogottabban költekezünk, és ésszerűbben hasznosítjuk azt, amivel rendelkezünk.