Parlamenti küszöb. Soha nem halljuk annyiszor ezt a politikai szószerkezetet, mint választások közeledtekor. Általában azonban csak a kampány kezdetekor és a szavazatszámlálás ideje alatt foglalkoznak vele, ez az év viszont már ebből a szempontból is különlegesnek számít: hamarabb kezdhetünk foglalkozni a küszöbbel, mint egyébként. Olyan ez a küszöb, mint a pártokban az elnökcsere. Mindig meg lehet magyarázni, miért kell változtatni. Amikor például idős pártvezértől akarnak megszabadulni, azt mondják, fontos a fiatalítás. Amikor a fiataltól, akkor azt, hogy tapasztalatra van szükség. A küszöb is mindig kap megfelelő indoklást. Amikor növelni kell, akkor a politikai színtér egyszerűsítése, a parlamenti munka hatékonyságának a szavatolása a cél. Amikor csökkenteni kell, akkor a politikai és parlamenti élet felpezsdítése az irány, hogy ugyebár minél többen bejussanak a képviselőházi padokba, s minél többen kifejtsék egy-egy kérdés kapcsán a véleményüket. A valódi okok, mint sok más politikai kérdés esetében, csak ritkán fogalmazódnak meg.
Most, az államfő javaslatára, éppen csökkenteni akarják a parlamenti küszöböt, az eddigi ötről három százalékra. De nem a politikai élet felpezsdítése miatt, ahogyan azt hallhatjuk, hanem azért, mert tényleg nem a demokráciáról árulkodna, ha egyetlen ellenzéki párt sem jutna be a parlamentbe az április végére beharangozott választásokat követően. Rosszul nézne ki egy európai integrációs úton haladó országban, ha kiderülne, vagy nincs ellenzék, vagy olyan rossznak tartja a választási feltételeket, hogy inkább el sem indul azokon. Úgyhogy mára kialakultak a hatalom számára kedves és a hatalom által ki nem állt ellenzéki pártok. Az a különbség közöttük, hogy ezeket alig lehet bejuttatni a parlamentbe még három százalékos küszöbbel is, a másikak meg olyan makacsok, hogy akkor sem indulnának a választásokon, ha maguk tölthetnék ki mindenki helyett a szavazólapokat. Így aztán lehetetlen helyzetbe került az államvezetőség, döntenie kellett, s egyelőre a három százalékot tudta kieszelni.
A javaslattal kapcsolatban, tulajdonképpen, nem is lehetne sok kritika. Hiszen kinek rossz az, ha a kisebb támogatottsággal rendelkezők is képviselni tudják magukat a döntéshozásban. Nem csorbít az a polgár jogán, ha bekerül az általa támogatott párt akkor is, ha nem ért el öt százalékot. Nem árthat hát senkinek, ha a küszöböt kicsit lejjebb faragjuk. Illetve, némileg árthat a hatalomnak, mert a magas küszöb mindig az erős pártoknak felel meg: a parlamentben szétosztják az öt százalék alattiak által „elveszített” mandátumokat is, melyből a nagyok kapják arányosan a legtöbbet. Így a haladóknak, például, öt százalékos küszöbnél az abszolút többséghez elég lenne a szavazatok valamivel több mint negyven százaléka. Három százalékos küszöbnél pár százalékkal többre lesz szükség. Viszont a hatalom sem arról ismert, hogy saját maga ellen dolgozzon, így jogos a kérdés: mi ártana neki jobban: az a még néhány becserkészendő százalék, vagy egy olyan országimázs, amelyben még ellenzék sem létezik, esetleg csak utcákon, zászlókkal, kormányépületek előtt. Bizonyára kiszámították, hogy az első opció a fájdalommentesebb.
Így érte el a vezetőség, hogy a parlamentbe, az alacsonyabb küszöbnek köszönhetően, begurulhat a Hágából haza tért Šešelj, a vajdasági problémák iránt négyévente nagy érdeklődést mutató, különben valóságshow-kból ismert Čanak, de még a hatalomhoz közeli médiában hirtelen olyan nagy népszerűségnek örvendő Čedomir Jovanović is, akit szintén olyan négy évvel ezelőtt láthattunk utoljára tévében szerepelni, meg most. Íme: megvan az ellenzék, a pezsgő parlamenti élet.
Úgy tűnik, kampányra nem is lesz szükség. Mindent tudunk. Azt is, ki kerül be, azt is, ki nyer, azt is, ki bojkottál mindenáron ragaszkodva meghirdetett stratégiai játékához. Spóroljunk inkább! Tisztítsunk levegőt, oszlassuk fel a ködfátylat! Túl sűrű mostanság a füst, a szmog. Bizony, folyamatosan csökken a látótávolság.
