Nem mindennapi képességekkel rendelkeznek a hatalom képviselői. Adott esetben jövőbe látnak, vagy átlátnak a tárgyakon, teleportálnak, esetleg a telepátia szintjén kommunikálnak embertársaikkal, sőt, teljes mértékben a legalitás határain belül tájékozódnak polgártársaik egymás közötti, olykor négyszemközti beszélgetéseiről. Ezzel párhuzamosan ugyanezen hatalmi politikusok a büntetőjog legalapvetőbb intézményeinek a megreformálását is magukra vállalták, a formális törvénymódosítások megejtése nélkül, abból kiindulván, hogy akik az említett, a paranormalitás határait messze túllépő képességek birtokosai, azok éppen ebből az okból kifolyólag jogosultak átlépni a szigorúan szabályozott folyamatok küszöbén.
Aleksandar Vulin a köztársasági kormány egyik azon képviselője, aki soha nem hagyja cserben a hírre, vagy a botrányra áhítozó firkászokat. Ahogyan azt Stefan Veselinović, a BBC szerbiai szerkesztőségének egyik újságírója korábban megállapította: „Aki egyszer belép Vulin összes nyilatkozatának a világába, nem valószínű, hogy onnan sértetlenül tér vissza.” Az önzetlen kanadai nagynénit követően a „best of Vulin” kategóriában mindenféleképpen esélyes a dobogóra a védelmi miniszter legújabb afférja: olyan szerzői szöveget gyalázott, amelyik meg sem jelent a sajtó hasábjain. „Dragan Šutanovac nem mulasztja el Szerbiát ócsárolni, és rendre akkor, amikor Szergej Sojgut várjuk látogatóba” – nyilatkozta a Tanjugnak a napokban Vulin, Šutanovac a Nedeljnik hetilapban megjelent szerzői szövegére hivatkozva. A Nedeljnik és a volt védelmi miniszter egyaránt közölték, hogy az említett írás nem jelent meg nyomtatásban, csupán tervben volt annak megjelentetése. Vulin ezt követően nyelvbotlásra hivatkozott, állítólag a Kurir napilapban megjelent, Šutanovaccal készített interjúra óhajtott reagálni. Az ezzel a magyarázattal felvezetett bocsánatkérés csupán abban hibádzik, hogy Šutanovac elmondása szerint a Kurirban megjelent interjúnak egyáltalán nem az a témája, ami miatt Vulin a Tanjugnak mocskolódott. A Nedeljnikben Šutanovac valóban szerzői szöveget tervezett megjelentetni és annak valóban az lett volna a témája, amelyre Vulin reagált, ám erről kizárólag Veljko Lalić főszerkesztővel egyeztetett, méghozzá elektronikus levelezés formájában. Vulin ezzel beismerte azt, amire sokan nagyon régóta gyanakodnak: ál-állami szolgálatok követik nyomon bizonyos politikusok és biztonsági szempontból a hatalom számára érdekes személyek kommunikációját, vonta le Šutanovac a történetből a következtetést, ami talán nem is alaptalan, ha figyelembe vesszük, hogy kevesebb mint egy évvel ezelőtt a haladó Goran Vesić lobogtatta sajtótájékoztatóján az N1 tévé belső levelezését, megválaszolatlanul hagyván a kérdést, hogy miként jutott annak birtokába.
Vulin a súlyos gyanúra a koalíciós partnereitől ellesett, nemrégiben foganatosított gyakorlatot magáévá téve reagált, bejelentvén, hogy párttársa, az ügyvéd Đorđe Komlenski, bűnvádi feljelentést tesz ellene, hogy az ügyészség vizsgálatot indítson az ügyben. „Nem várunk arra, hogy az ügyészség hivatalból reagáljon” – mondta Vulin, majd azt is kilátásba helyezte, hogy a biztos, ami biztos szellemiségében a Szerbiai Katonaság illetékes biztonsági szolgálatának a felügyelője is feljelenést tesz ellene.
Habár a távoli és a közelmúlt azt igazolja, hogy a jogi tanulmányok elvégzése még nem biztosíték a törvény-, vagy az erkölcsi normákat tisztelő magatartásra, mégis sajátos pikantériája van annak, amikor a törvényeken okleveles jogászok – adott esetben Aleksandar Vulin és párttársa, vagy korábban Aleksandar Vučić és szintén ügyvéd párttársa, Miloš Vučević – követnek el erőszakot. Persze a tapasztalat azt mutatja, hogy az össznemzeti elbutítás és utóbbi táplálásának céljával hatékonyak az említett politikai műsorszámhoz hasonlóak, hiszen a többség egy tetemes hányada számára már az az ártatlanság bebizonyításával egyenlíthető ki, ha volt egy feljelentés és az ügyészség, esetleg bizonyítékok híján, nem indít vizsgálati eljárást, míg az, hogy közben hány visszaélést, esetleg bűncselekményt is követett el az adott performance főszereplője – végzettségére való tekintettel feltehetőleg tudatosan –, vagy az, hogy a bűnvádi feljelentéssel valójában saját bűnössége meglétének a gyanúját ismeri el, a legkevesebbeket érdekel – és még ha érdekelné is, a média kisajátításának okán érdemi értesülés csak kevesekhez jut el. A mind relatívabbá váló igazság feltárásának érdekében talán ismét segítségül kellene hívni a mostanság hanyagolt poligráfot, amelyről egy szintén okleveles jogász, Marko Đurić, természetfeletti képességekkel felruházván az említett szerkentyűt, két éve közölte: „A poligráf megállapította, hogy Milan Radoičić nem tehető felelőssé Oliver Ivanović meggyilkolásáért.”
