A rosszból is a legjobbat

Engem nem viselt meg különösebben a karantén. Az esti bulizás már régóta nem vonz, a boltok rövidített nyitva tartását pedig gyorsan megszoktam. A hétvégi bezártság alól kimenekültem a lakásból, és néhány napot kertes házban, gyümölcsösben élő családtagoknál vendégeskedtem. És bár bosszantott, hogy hétköznapokon fél ötkor, később fél hatkor bárhol is voltam, haza kellett indulnom, hogy időben magamra csukhassam az ajtót, mindezt legföljebb enyhe kellemetlenségként éltem meg. Hiszen nem lőnek, van mit enni is, a vírus meg előbb-utóbb majdcsak eltakarodik.

Az egyetlen olyan tényező, ami fölött kicsit nehezebben tértem napirendre, az a szép, tavaszias időjárás és a kijárási tilalom egybeesése volt. Március közepén kisütött a nap, elállt az eső, elcsendesedett a szél, én meg mentem volna a szabad levegőre kirándulni, biciklizni, sétálni. Erre pedig mi lenne tökéletesebb alkalom, mint egy hosszú hétvége?

Kénytelen voltam újragondolni az időbeosztásomat, és a hétvégére benti (vagy legalábbis kerti) programokat tervezni. Ennek a szüleim menhelyi kutyája örült a legjobban, aki gyorsan új barátjává fogadott, amikor rájött, hogy én is ismerem a labdavisszahozós játékot, aminek természetesen szerves része a jutalomfalat is. A néhány négyzetméteres kiskertem se bánta, hogy nincs lehetőségem elmenni sehova: céklát vetettem, hagymát duggattam, palántát ültettem. A hétköznapokat pedig, ha az időm engedte, igyekeztem úgy eltölteni, mint alapesetben egy tavaszi hétvégét.

Mindennek a számomra meglepő hozadéka az volt, hogy sokkal alaposabban megterveztem a napjaimat és az előttem álló hetet, így pedig végre mindenre jutott időm, amire szerettem volna. Úgy látszik, az olvasók jellemzően nem ilyen tapasztalatot szereztek – vagy ők velem ellentétben már a karantén és a kijárási tilalom előtt is ügyesen osztották be az idejüket.

A grafikonon is jól látszik, hogy a másik négy lehetőséget kétszer-háromszor többen választották. A család valóban sokak számára felértékelődhetett, hiszen most nem volt kifogás, együtt kellett lenni. Minden bizonnyal sokan vannak, akik szeretik egymást, törődnek egymással, de a mindennapok rohanásában nincs módjuk arra, hogy ezt naponta a másik tudtára adják. Most ők is minden hétvégét együtt tölthettek, minden hétköznap este közös otthoni programot találhattak ki. Társasjátékozhattak, filmezhettek, együtt főzhettek a gyerekekkel, új kártyajátékokat tanulhattak meg tőlük. Idén húsvétkor senki nem mondhatta, hogy nem volt ideje a családdal foglalkozni.

Arra is több időnk juthatott, hogy az otthonunkat szépítsük. Hogy bemeszeljük végre a falat, amit a vendégmacska még karácsonykor kapart le, hogy kimossuk és föltegyük az új függönyt, ami hetek óta várja a fiókban, hogy eljöjjön az ő ideje. Ha nem ülünk be a barátainkkal egy órára a kávézóba, akkor arra is jut időnk, hogy fölássuk a kertet, kicseréljük a korhadó kerítést, vagy végre kitaláljuk, milyen színű szőnyeget szeretnénk a nappaliba.

A válaszadók negyede mondta, hogy a karantén alatt megtanult jobban odafigyelni az egészségére. Ez érthető, hiszen a bezártságban kevesebb időt töltöttünk a napon, kevesebbet mozogtunk, és egy idő után már szinte csak ahhoz az élelmiszerhez juthattunk hozzá, amit a kisboltban is árultak. Amíg nem volt lehetőségünk minden reggel vagy este futni egyet a Tisza-parton, és amíg az időnk nagy részét a lakásba bezárva töltöttük, addig különösen oda kellett figyelnünk magunkra ahhoz, hogy megőrizzük az egészségünket. Sokan kezdtek el az otthonukban edzeni, mások autó helyett gyalog vagy biciklivel jártak dolgozni. D-vitamint vettünk, hogy pótoljuk a hiányzó napfényt, és egészséges ételekkel, sok idénygyümölccsel és -zöldséggel, esetleg különböző multivitaminokkal és étrend-kiegészítőkkel igyekeztünk erősíteni a szervezetünk védekezőképességét, hogy ellenállóak legyünk a koronavírussal szemben. Aki elég kitartó, az nem adja föl ezeket az életmódbeli változásokat, és a bezártság után is odafigyel arra, hogy eleget mozogjon és egészségesen étkezzen.

Kevésbé örömteli okokra vezethető vissza, mégis pozitív változásként tekinthetünk arra, ha a rendkívüli állapot megtanított minket a takarékoskodásra. Sok munkahely átmenetileg megszűnt, mások veszélybe kerültek, a gyereknek okostelefont kellett venni, hogy részt vehessen a távoktatáson, mindez pedig bizony arra ösztönzi az embert, hogy óvatosan bánjon a pénzzel. Ráadásul az is kiderülhetett, hogy a délutáni kávéházi találkák vagy az esti sörözések mellőzésével nem kis összeg marad a pénztárcákban. Ha pedig tudjuk, hova tűnik el fizetésünk a hónap végére, akkor azt is tudjuk, mit kell tenni, hogy ha lassan is, de folyamatosan gyarapodjon a félrerakott pénzünk.

Eddig csak a karantén esetleges pozitív hatásairól volt szó, de ne felejtsük el, hogy nem mindenki van olyan szerencsés helyzetben, hogy kiaknázza a lehetőségeket. Aki a bezártság miatt egész nap a számítógép előtt gubbaszt, a közösség hiányától depresszióssá válik, vagy a határok lezárása miatt nem jut hozzá az életét megkönnyítő gyógyszerekhez, annak az egészsége komolyan megsínylette a korlátozásokat. A család sem biztonságos pont mindenki életében: a családon belüli erőszak áldozatai most voltak csak igazán kitéve a bántalmazásnak, a szenvedélybeteggel együtt élőkre vagy a magatehetetlen családtagot gondozókra pedig még annál is több teher hárult, mint egyébként. Ha mi magunk olyan szerencsések is vagyunk, hogy megerősödve, új tapasztalatokkal gazdagodva hagytuk magunk mögött a karanténos időket, ne várjuk el másoktól, hogy ők is így érezzenek.