Ilyen kampány még sohasem volt, mondták sokan az elmúlt időszakban az aktuális, vége felé közeledő választás előtti időszakkal kapcsolatban. Nehéz lenne felmérni, hogy mikor hány nyilvános rendezvényt tartottak meg a pártok az előző kampányok során, de az biztos, hogy a járványhelyzet miatti kieséssel, óvatossággal az elmúlt évtizedekben nem kellett számolniuk a politikai palettán kínálatot jelentő tényezőknek. Most olyan újszerű állapot teremtődött, melybe nemcsak a polgároknak, hanem a politikai szervezeteknek is bele kellett tanulniuk. Igaz, hogy már az előző kampányok alatt is egyre inkább felértékelődött az internetnek, elsősorban a közösségi hálózatokon terjedő információknak, közléseknek a szerepe, az azonban korábban mégis a kampány folytatásának csak egyik módját jelentette, a másik, a közvetlen kapcsolattartáson, országjáráson, nagygyűléseken, lakossági fórumokon alapuló kampány lehetősége is adott volt, s éltek is vele a pártok szívesen, hiszen számos szavazó polgár esetében mondható el az, hogy az élőben kimondott szó tudja egyértelműen eloszlatni a kételyeit, esetleg módosítani a véleményét. Az érvelésnek akkor van igazán ereje, ha azt az ember az adott pillanatban, közösségben, a hallgatóság reakcióját is hallva és látva fogadja be. Ebben különbözött igazán a mostani kampány, ezt a lehetőséget vonta meg a választópolgároktól és a politikai élet képviselőitől is a koronavírus, az annak terjedésétől való félelem és óvintézkedések. A kampány utolsó két hete hoz bizonyos változásokat e tekintetben, de meggondolatlanság lenne azt mondani, hogy ez a néhány összejövetel pótolhatja mindazt, amire az elmúlt másfél–két hónapban nem volt lehetőség.
Az tehát egyértelmű, hogy az internetes kampány, az elektronikus médiában folytatott kampány volt a mögöttünk álló néhány hét meghatározója. S annak ellenére, hogy a listák közlendőjüket korlátozott módon juttathatták el a közvéleményhez, a választási kínálat mégiscsak kirajzolódott. Köztársasági parlamenti, vajdasági tartományi parlamenti és helyhatósági választást is tartanak. A köztársasági szinten huszonegy jelöltlista, vajdasági szinten kilenc induló lista közül választhatnak majd a szavazók. S bár a legtöbb szó mindig a köztársasági választásokról esik a médiában, nem szabad megfeledkezni az utóbbi két megmérettetés fontosságáról sem, hiszen sok gondot lehet orvosolni akár tartományi, akár helyi önkormányzati szinten is, nem mindegy, hogy ezeken a helyeken ki képviseli a polgárok érdekeit, milyen irányba kíván haladni, s nem utolsósorban: milyen kapcsolatokat ápol majd az államvezetőséggel, az együttműködést vagy a negatív viszonyulást kívánja-e erősíteni a jövőben.
Rengeteg szó esett a kampány ideje alatt a bojkottról, melyet az ellenzék egy része politikai harcként választott magának, a Szövetség Szerbiáért tagjai nem vesznek részt a választásokon. A bojkott ereje azonban korántsem ígérkezik olyannak, mint az néhány hónappal ezelőtt tűnt. Időközben más ellenzéki pártok, koalíciók ugyanis mégis az indulás mellett döntöttek, olyanok is, amelyek február végén még bojkottpártiak voltak. Azt az üzenetet tehát, hogy Szerbiában az ellenzék a választások ellen van, nem sikerült elküldeni a világnak. Ez is egyik tanulsága a kampányfolyamatnak, azoknak lesz igazuk, akik már a kezdetekkor állították, a bojkott, ha nem elég erős, semmire sem fog vezetni.
Dulakodásokat is láthattunk. Éhségsztrájkok sokaságát, e nemes társadalmi harcnak a kifigurázását is átélhettük, részt vett a játékban az ellenzéknek és a hatalomnak is egy része. Jobb lett volna enélkül, nem lehet ugyanis komoly országot építeni ott, ahol a legkomolyabb harcból is játékot űznek.
Most a polgárokon lesz a sor. El kell dönteniük, meggyőzte-e őket ez az újszerű kampány, kinek adnak bizalmat 21-én. Négy évre szóló döntést kell hozniuk.
