Szerencse fel!

A szerencsejáték országában élünk. Nem lehet úgy végigmenni egy nagyobb város forgalmasabb utcáján, hogy néhány száz méterenként, de akár sűrűbben is, fogadóirodákat ne lásson az ember. Még a kisebb, néhány ezres települések központjában sem különösebben nehéz rátalálni a helyre, ahol egyik pillanatról a másikra lényegesen gazdagabbak lehetünk, mint előtte voltunk. A hagyományos sportfogadás mellett a rendszerint az irodák hátsóbb helyiségeiben megtalálható játéktermek is nagy népszerűségnek örvendenek, a rulettól kezdve a különféle típusú félkarú rablókig és hasonlókig. A szerencsejáték-ipar egyik fontos ága a lottózás is, amely az egyik legegyszerűbb formája a szerencsejátéknak, hiszen csak ki kell választani a számokat, amelyektől életünk nagy fordulatát várjuk. A lottózás különlegessége egyébként, hogy sok más országhoz hasonlóan nálunk is állami tulajdonban van, míg a többi szerencsejáték-típus – a sportfogadóirodák és játéktermek – a privát szférában működik (Magyarországon például a sportfogadás is a kizárólagos állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. hatáskörébe tartozik).

Szerbiában két hete pénteken, az 55. forduló húzása során derült ki, hogy bár a hagyományos hetes lottóban nem született 900 ezer eurós telitalálat, valaki tökéletesen tippelte meg a hatjegyű Joker-kombinációt, amivel 50 ezer eurót, vagyis 5 617 608 dinárt tehetett zsebre. A nyertes Joker-szelvényt az Állami Szerencsejáték hivatalos tájékoztatása szerint Topolyán adták fel. Nem kell külön magyarázni, hogy a szerencsés nyertesnek mekkora – remélhetőleg hosszú távon is pozitív – változást hozhatott életébe a hatalmas pénz. De talán azt sem kell külön kiemelni, hogy összességében a lottózás intézménye korántsem a játékosokat gazdagítja, még ha olykor-olykor néhányan nagyot is kaszálnak (most tegyük félre azokat az elméleteket, amelyek szerint a nyertesek sem lehetnek akárkik). Nem különösebben bonyolult matematikai számítás utánajárni, hogy – még a látszólag hatalmas nyeremények kifizetésével együtt is – mindig a játékfenntartó jár jól: a kérdéses fordulóban például csak a hagyományos heteslottóra közel 33 millió dinárt fizettek be a játékosok, ami önmagában sokszorosan fedezi a kifizetett Jokert; ehhez vegyük hozzá a Joker és a Lotto+ befizetéseit, valamint, hogy milyen ritkán születik egyáltalán ilyen nagy nyeremény…

*

A lottózáshoz hasonló szerencsejátékok elemi szinten épülnek rá bizonyos lélektani folyamatokra. Aki lottózik, valójában semmiféle gyakorlati tényezőkre nem alapoz, nem is alapozhat (ismét csak: ha félretesszük az ilyen-olyan elméleteket, és komolyan vesszük a húzások szabályosságát). Pusztán a hite miatt választja ki azokat a számokat, amelyeket. A kevés kivételnek számító olyan lottójátékos, aki tudatosan véletlenszerűen jelöli meg a számokat, épp a véletlenben hisz, merthogy valamilyen kapaszkodóra szükség van, ha épp nem a születési dátumok, évfordulók stb. alapján rendeződnek el azok a bizonyos számok.

Ez a hit az, amely alapjaiban különbözteti meg a lottózást a másik hatalmas összegeket megmozgató szerencsejáték-típustól, a sportfogadástól, vagy legalábbis annak hidegvérűbb formájától. Utóbbiban számos forrás szerint létezhet akár hosszú távon is nyereséges stratégia, sőt, bizonyos helyeken, blogokon arról olvasni, egyes sportfogadók – egy igencsak vékony réteg – képesek akár ebből a tevékenységből megélni. A sors iróniája, hogy ehhez elvileg épp azt a lelki hozzáállást kell száműzni – ebben az esetben kedvenc csapat stb. –, amiért olyan sokan fogadnak vagy lottóznak: puszta statisztika, számolgatás és rengeteg adat, kidolgozott stratégia, valamint állandóan hideg fej és aprólékos munka kell a tartós sikerhez. Minden érzelmi reakció csak felesleges kockázat, fenyegetés a folyamatos, de a fentiekhez képest lassú gyarapodásra nézve.

Ebből az összehasonlításból is látszik, hogy a lottózás egyfajta megváltásvárás, a nagy létproblémák anyagi típusú megváltásának irracionális óhaja. Más szóval: minden, de szó szerint minden (!) jobb lesz, ha megnyerem a nagy pénzt. Egyrészt, mert a hatalmas összeggel rendbehozhatóak lesznek a felhalmozott anyagi gondok, másrészt – egy irracionális szempontból – a nyeremény egy jel, azt bizonyítandó, hogy a sors kegyes volt – ami talán a továbbiakban is így lesz, nem csak anyagi téren.

Ebben az irracionalitásban rejlik az a hatalmas veszély is, ami jellegzetesen a lottó-gazdagokat fenyegeti (hasonló esetek például a valóvilág-show-k hősei). A nyeremény és a vele járó életszínvonal-ugrás nem fokozatos, nem irányított és tökéletesen véletlenszerű, ezért a psziché nem is tudja úgy befogadni, mint egy lassú, teljesítménnyel kiérdemelt gyarapodást. A hirtelen meggazdagodás számtalan alkalommal kontrollvesztéssel jár, a hatalmas pénz gyors felélése után a nyertesek gyakran képtelenek visszaállni a normális, nyereményt megelőző szintre, és még rosszabbul járnak, mint előtte. Bármilyen fura is leírni, sok lottónyertes szerencsésebb lett volna, ha nem lett volna szerencsés.