Nincs olyan országa a világnak, amelyet ne érintett volna kisebb vagy nagyobb mértékben rosszul a koronavírus-járvány okozta helyzet. A minap olvasott egyik elemzésből éppen az derült ki, hogy a világnak van tíz olyan országa, amelyikben nem jelentettek be egyetlen fertőzéses esetet sem, ezek szinte mind óceániai szigetállamok, a vészharangokat mégis kongatják ezek is, hiszen a világgazdaságra gyakorolt hatást akkor sem lehet kiiktatni, ha az adott térségben éppen nem is kellett számolni a járvány egészségügyre gyakorolt hatásaival. Visszaesett a termelés, kevesebbet dolgozott a gyáripar, a turizmus pedig kivétel nélkül mindenütt padlót fogott. Azok a közösségi hálózaton terjedő viccek, amelyek a gyárak és a közlekedés leállásából eredő légszennyezettség-csökkenésre reagálnak, s melyek szerint a „borzasztóan” tiszta levegő miatt már New York-i balkonokról is látni lehet a párizsi Eiffel-tornyot, a meghiúsíthatatlan emberi humorérzéken túl még valamire rámutatnak: tényleg volt leállás, tényleg volt idő efféle vicceket fabrikálni, ami a levegő minőségének, meglehet, jó, de a gazdaságnak semmiképpen sem.
Mindenütt megpróbálják valamilyen intézkedésekkel enyhíteni a kialakult helyzetet, s most nem feltétlenül a koronavírus okozta problémák közvetlen elhárítására vonatkozó intézkedésekre kell gondolni, mint amilyen például a minimálbér formájában nyújtott támogatás, hanem a hosszú távú, azonnal nem érzékelhető intézkedésekre is. Szerbiában, kétségkívül, az egyik ilyen elképzelés a fogyasztás serkentése olyan kedvezményes feltételekkel, amelyek eddig nem jellemezték a hazai pénzpiacot. A hitelek időszakát szeretné bevezetni az állam, ezért sorra jönnek a Szerb Nemzeti Banktól az olyan ajánlások, amelyek a pénzintézeteknek lehetővé teszik azt, hogy kevesebb szigorral adjanak kölcsön a polgároknak.
Két ilyen fontos döntést is elfogadott a mögöttünk álló napokban a központi bank. Az egyik a lakáshitelekre vonatkozik, s lehetővé teszi, hogy húsz százalék helyett tízet tegyen csak ki a letét összege, hogy épülőfélben lévő épületek esetében elég legyen a lakás hatvan százalékos befejezettsége ahhoz, hogy jelzálogot lehessen rá helyezni magának a kölcsönnek a biztosítása céljából, illetve öt évvel tovább tarthat a törlesztés időszaka is. Nem kötelezte a nemzeti bank a pénzintézeteket arra, hogy mindenképp tartsák magukat az új feltételekhez, mindegyik maga dönti el, hogy üzleti politikájával vajon összhangba hozhatók-e ezek a meghagyások, s ha valamelyik bank úgy véli, nem felelnek meg az újdonságok, egyszerűen nem alkalmazza azokat, s marad minden a régiben. Hogy a pénzpiacon olykor mennyire nehéz változásokat előidézni, azt az is mutatja, hogy egyelőre az összes bank közül mindössze egy alkalmazta a letét csökkentésére vonatkozó javaslatot. Tény, hogy amennyiben valóban mindegyik bank elkezdené beépíteni üzleti stratégiájába az új ajánlásokat, az kedvezőbb feltételeket szabna a lakásvétel előtt állók számára, s talán a jóváhagyott lakáshitelek számát is számottevően növelni tudná.
Egy másik döntése a nemzeti banknak a készpénzhitelekre vonatkozik. Kilencvenezer dinárig a bankoknak joguk van hitelt jóváhagyni egy egyszerű nyilatkozatnak a kitöltésével is, az ügyfél foglalkoztatásával, bérezésével kapcsolatos adatokat kell közölni. Nincs tehát ez esetben szükség arra, hogy a hitel kérelmezője a hitelre vonatkozó papírokkal visszabandukoljon a munkahelyére, kiállítsa és lehitelesítse az iratokat az illetékes személy, majd visszabandukoljon a bankba a dokumentumokkal, s elindítsa hivatalosan is a kérelmezés folyamatát. Mindez megtörténhet egyetlen látogatás alatt a bankfiókban amolyan „becsszó” alapon. Persze, a kijelentéseket az ügyfél teljes bűnvádi felelősség terhe alatt teszi, vagyis büntethető, amennyiben kiderül, hogy hamis adatokat közölt a munkahellyel és a fizetés magasságával kapcsolatban. A procedúra egyszerűsítése mégis sokakat rávehet arra, hogy tegyenek egy utat a bankig, s felvegyék a sokaknak két-három havi fizetéssel felérő kölcsönt, ráadásul nem fontos a saját bankunkat választani.
Be kell vallanom, bár felhasználója már voltam, híve mégsem vagyok a hiteleknek. Nem hiába mondják egyesek: a kölcsön is azoknak való igazán, akiknek van elég pénz a zsebükben. Megkönnyebbülés, amikor az ember hirtelen nagyobb összeget kap kézhez, de rémálom is lehet, amikor annak havi részleteit utána évekig kell törlesztgetni. Szerintem főleg akkor rossz a hitel melletti döntés, ha annak egyetlen oka tényleg a fogyasztás növelése, valami nem túl szükséges, de szimpatikus árucikk megvásárlása. Shania Twain 2003-ban megénekelte a Ka-Ching! című dalában, milyen világot élünk. A társadalomkritikus popsláger arra világít rá, hogy a hitelkártya-zűrzavarban mindenki annyit költ, amennyi pénze nincs, de sebaj, a világ arra serkent bennünket, hogy ha netán pénz nélkül maradunk, tegyünk jelzálogot akár a házunkra is: a lényeg, hogy a bevásárlóközpontban legyen miből költekezni.
Valami ilyesmit kérnek most tőlünk az illetékesek, nemcsak itthon, más országokban is: Ka-Ching, pattanjon a kassza fiókja minden vásárláskor!
