Míg a júniusban megtartott választásokon „történelmi sikert” elérő Szerb Haladó Párt a hatalmi struktúrák megalakításának tekintetében a „ráérünk arra még” szellemiségével összhangban járt el – sokan igyekeztek magyarázatot találni az indítékra, ám feltehetőleg csupán azért, mert megtehette –, a következő választásokkal már annál inkább sietne. Aleksandar Vučić államfő és az SZHP elnöke – mint mindig, ezúttal sem volt egyértelmű, hogy melyik tisztségét gyakorolva –, megelőlegezve Ana Brnabić kormányalakító jövő héten esedékes székfoglaló beszédének sarkalatos elemeit, a minap megtartott sajtótájékoztatóján részleteket árult el a köztársasági kormány következő összetételével és terveivel kapcsolatban, majd bejelentette, hogy a parlament, valamint a kormány szavatossága korlátozott, és legkésőbb 2022. április 3-án, egy napon az elnökválasztással, rendkívüli parlamenti választásokat tartanak. „Azért, mert az SZHP elnöksége így döntött, és azért, hogy így sarkalják szorgalmas munkára a minisztereket.”
Azóta sem hagy nyugodni, hogy mi a rosszabb: amikor valaki szemérmetlen arroganciával leplezetlenül veszi semmibe a jogszabályokat – ebben az esetben a legmagasabb rangút, az alkotmányt –, vagy ha körmönfont módon, titkolva valós szándékait. Az államfő, aki nemrégiben az Európai Bizottság lesújtó országjelentésével szembesülve bármelyik tragikát megszégyenítve vállalta magára a felelősséget a hiányosságokért, a minap talán soha eddig nem tapasztalt fesztelenséggel szegte meg a hatalommegosztással kapcsolatos alapelveket, továbbá a hatalom a politikai pártok részéről való kisajátításának a tekintetében megfogalmazott alkotmányos tilalmakat – sorolhatnánk még –, és előre bejelentette, hogy másfél év múlva rendkívüli választásokat tartanak. Ugyanarról a személyről van szó, aki a kormány következő összetételének egyik alapvető feladataként a joguralom erősítését nevezte meg. Ugyanez a hatalomgyakorló elmulasztotta elárulni, hogy egy adott pillanatban vajon a parlament bizalmatlanságot szavaz-e majd a kormánynak, vagy esetleg nem szavaz annak bizalmat, vagy netalán majd lemond a kormányfő – és az alkotmányos határidőn belül a köztársasági parlament nem választja meg a kormány új összetételét –, vagy a kormány javaslatára az államfő feloszlatja a parlamentet és így teremtődik meg a rendkívüli választások kiírásának a feltétele.
Egymást követték az értékelések, amelyek arra keresték a választ, hogy vajon miért „döntött” Aleksandar Vučić a rendkívüli választások megtartása mellett, és miért ez a legfontosabb üzenete a kormány új összetétele és az annak a jövőbeni tevékenységével kapcsolatban megtartott sajtótájékoztatónak. A parlamenten kívül politizáló ellenzék – mert onnan politizáló gyakorlatilag nincsen – hiszi, hogy ez a bizonyítéka a választási bojkott sikerességének, és ezzel a megállapítással az elemzők egy része is egyetért. A demokratikus értékeket képviselő ellenzék a napokban megtartott egyeztetésén a felek között konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy az EU közvetítésével hajlandók párbeszédet kezdeni a hatalommal az igazságos választási feltételek megteremtéséről, de azzal kapcsolatban is, hogy amennyiben 2022 tavaszáig nem válnak jobbá a körülmények, ismét bojkottálják a választásokat. Habár az egyébként a monológban jártas államfő-pártelnök bejelentésének értelmében a kormány egyik új tárcája a párbeszédért felelős lesz, az előbb említett ellenzéki tömörülések – és mindenki más – számára intő jel lehet, hogy a jövőbeni minisztérium vezényletével zajló majdani dialógus témájában Vučić több alkalommal is kizárólag a szélsőjobb erőket említette.
Mások nemes egyszerűséggel megállapították: Vučić ekképpen óhajtja magának bebetonozni a hatalmat újabb négy évre, 2022-től számítva. Olyan meglátások is elhangzottak, hogy tekintettel az eddigi tapasztalatokra, egyáltalán nem biztos, hogy másfél év múlva előrehozott választásokat tartanak: az is megtörténhet, hogy azokat már előbb megtartják, de az is, hogy végül egyáltalán nem. Vučić nemcsak az egyik legtehetségesebb bábmester, aki Szerbia politikai színterén eddig bűvészkedett, hanem igen sikeres menedzser is, aki a multinacionális cégek működési elveit figyelembe véve monstruózus politikai gépezetet épített ki, amely működésének egyik titka a saját, vagy a párttársai bejelentései kapcsán lefolytatott „közvélemény-kutatások” gyakorlata. Amire a nép vevő, vagy amit a nép nem utasít el, azt a nép meg is kapja. Mladen Mrdalj politológus szerint az SZHP szavazói három kategóriába sorolhatók: azok, akiknek érdeke származik a pártból; azok, akiket a hatalmi párt zsarol; azok, akik őszintén istenítik Vučićot. Egyértelmű, hogy ezeket az embereket sem a hatalom képviselőinek az afférjai, sem az államfő az alkotmánnyal összeegyeztethetetlen magatartása nem hatja meg. Ezért hangozhatott el következmények nélkül a minap az említett, minden jogszabályi kereten átgázoló kijelentés is. Még jó, hogy a társadalom egy jelentős része a szabadságjogok vonatkozásában a maszkviselés kötelezettségét éli meg a legnagyobb veszélyként.
A kormány jövőbeni tagjainak a kilétére vasárnap derülhet fény. Eddig annyit tudtunk meg, hogy a doktori disszertációjának tekintetében csalásban leleplezett Siniša Mali pénzügyminiszter marad, de feltehetőleg a szintén visszaélésekkel összefüggésbe hozott Nebojša Stefanović és Aleksandar Vulin is újfent tisztséget kapnak. Az már kiderült, hogy Ivica Dačić nem lesz tagja a végrehajtó hatalomnak, ehelyett a Szerbiai Képviselőház elnöki tisztségét látja el. Utóbbival kapcsolatban szintén számos értékelés hangzott el a napokban, egyesek szerint Dačić lecsúszott a ranglétrán, ami megint csak a hatalmi intézmények tekintetében kialakult eltorzulást szemlélteti. Szinte már össztársadalmi diagnózissal ér fel, amikor egy parlamentáris demokráciában a végrehajtó hatalom felett ellenőrzési felhatalmazásokkal bíró legfőbb törvényhozó szerv, illetve alkotmányozó hatalom elnöki tisztségének az elnyerését presztízsvesztésként élik meg a miniszteri tisztséghez viszonyítva, vagy ennek az odaítélésével próbálják „lefokozni” a koalíciós partnert. Ebből kiindulva feltehetőleg nem sokat téved az előbb említett politológus, aki azon a véleményen van, hogy a szerbiai politikai és társadalmi körülmények addig biztosan nem rendeződnek, ameddig a képviselőház nem avanzsál szavazógépezetből Parlamentté.
