Szerbia Európa egyik legnagyobb építőhelye – nyilatkozta nemrégen (még miniszterelnök korában) az állam újdonsült első embere. Hogyisne, hiszen a hivatalos közlések szerint szinte nyüzsögnek a munkagépek és az emberek a 10-es és a 11-es közúti folyosón. Utak, hidak, alagutak épülnek. Legalábbis erről tájékozódhatunk a rezsimhű médiából.
Jellemző, hogy ennek a hurrá-optimizmusnak még a közlekedési miniszter asszony sem igazán hisz, mert ha ez így volna, akkor a napokban nem is egyszer aligha adja ki a parancsot a hivatali járműve vezetőjének és néhány mélyépítő mérnökének, hogy: „Utánam! Megyünk az Obrenovac felé vezető úti építőhelyre!”
S a szőke asszony cicoma, smink, magas sarkú cipő nélkül, egyszerű szürke pantallóban megjelent a kínai (testvér!) főkivitelező munkahelyén. Volt mit látnia! Illetve nem volt mit látnia, mert a hatalmas útszakaszon – munkaidőben! – csak néhány ottfelejtett munkás ténfergett. Pedig a szerződés szerint a munkaidő reggel 7-től este 7-ig tart, vasárnap pedig déli egy órakor szabadna letenni a lapátot.
A másik, rajtaütésszerű látogatást az ostružnicai Száva-hídnál tette, ahol délután fél 5-ig kellene dolgozni, de 4 órakor tán még az éjjeliőr sem volt a helyén. Itt a nemzetközi reputációval rendelkező osztrák Strabag a fővállalkozó. Pedig komoly összegről van szó, hiszen az utóbbi projektumra a kormány 36 milliárd dinárt tett félre az adófizetők pénzéből, s az objektum szerves része a fővárost elkerülő útnak. Ez azonban a külföldi céget és annak hazai alvállalkozóit – úgy tűnik – egyáltalán nem zavarja. Ők, a hagyományokhoz híven felvették a jó balkáni munkatempót, s jóval a munkaidő lejárta előtt egyszerűen hazamentek. Nyilván eszükbe se jutott, hogy az egyébként szókimondásáról ismert miniszter asszony képes lesz személyesen „megcsodálni” a munkatempót. Az általa összehívott megbeszéléseken ugyanis a kivitelezők minden alkalommal és igen nagy önelégültséggel azt hajtogatták, hogy minden a legnagyobb rendben van, s a munkálatok a szerződéseknek megfelelően folynak.
A kínai vállalat esetében ennél is súlyosabb a helyzet, hiszen Szerbiának jelenleg is több, összességében 2,5 milliárd dollárt kitevő szerződése van a világ legnagyobb országának a cégeivel. Különösen egy kőkemény kommunista országban presztízskérdést kell(ene) jelentenie, hogy az emberei egy baráti államban hogyan végzik a munkájukat.
Igen nagy annak a valószínűsége, hogy a kínai nagykövetnek a beruházó, illetve az őt kiküldő külügyminisztérium irányában küldendő jelentése nem fog napvilágot látni, de nem lesz meglepő, ha a fővállalkozó vállalat élén személyi változásokra kerül sor. Ez azonban bennünket aligha vigasztal, hiszen mindkét helyen a mi pénzünkre megy a játék, és egyáltalán nem mindegy számunkra, hogy a Száva-híd 35, vagy végül 45 milliárd dinárba kerül-e.
Egyébként az ilyen Pató Pál-os hozzáállásból nincs hiány. A napokban ugyanis átadták a forgalomnak a szabadkai Y ág egy szakaszát, de a végső befejezésre még legalább másfél (vagy több) évet kell várni. Hasonló a helyzet az újvidéki Žeželj-híddal is. Az utóbbi már régen vonatoknak (is) kellene robogniuk, de még sok víznek kell lefolynia a Dunán, amíg ez megvalósul.
Addig pedig sajnálatosan sok helyen folyik az amerikázás, ami a szlengszótár szerint tétlenkedést, naplopást jelent.
