Elvileg teljesen normális jelenségnek számít, ha a kormány emberei bizonyos időközökben találkoznak a külföldi befektetőkkel, illetve azokkal, akik a pénzüket Szerbiába hozták, s itt –netán – megvásároltak egy tönk szélén álló gyárat.
Ez történt a közelmúltban Szendrőn (Smederevón) is. Az egészségügyi és a munkaügyi miniszter, valamint Kína belgrádi nagykövete szinte „lábhoz” ment, a szendrői vasművek vezetőségéhez, s mint hírlik, tárgyalásuk egyik legfontosabb témája a tavaly július óta az ázsiai befektető tulajdonában levő acélművek dolgozóinak betegszabadsága volt.
A találkozóról semmilyen hivatalos közlemény ugyan nem jelent meg, de a hatezer munkást foglalkoztató „vasgyár” szakszervezetei mégis tudomást szereztek a terítékre került témáról, s mélységes felháborodással beszéltek erről az egyik fővárosi lapnak. Szerintük ugyanis a gyár ügyvezetője úgyszólván követelte a szerb kormánytól, hogy módosítsa a hatályos munkatörvénykönyvet, s ezáltal a munkásokat jószerivel kényszerítse a betegszabadságok mellőzésére, tekintet nélkül egészségi állapotukra. A kínaiak szerint ugyanis indokolatlanul sokam mennek táppénzre, s ez különösen a mezőgazdasági idénymunkák idején jellemző. Kimaradásukkal pedig hátráltatják a gyár termelését.
Állítólag azt is „kérték” a két minisztertől, hogy ennek keretében a betegszabadságon levők a fizetésüknek a jelenlegi 65 százaléka helyett csak a 35 százalékát kapják.
A logika szerint egy törvényt aligha lehet csupán egyetlen cégre vonatkoztatva átalakítani, tehát ha a kormány eleget akarna tenni az ázsiaiaknak, igen súlyos helyzetbe kerülnének az egész ország betegállományban levő dolgozói.
A szakszervezetek ellenvéleménye szerint náluk sincs nagyobb visszaélés a betegszabadságokkal, mint bárhol a világon, arról nem is szólva, hogy a szendrői üzemben meglehetősen jók a fizetések, tehát az embereknek kifizetődőbb napszámost fogadni, semmint néhány napra, vagy akár egy-két hétre feladniuk az acélművekben megkeresett fizetésüknek a jelentős részét.
A szakszervezeti vezetők szerint a kínaiak – állítólag – olyan törvénymódosítást is elvárnak, amely lehetővé tenné számukra, hogy a dolgozóikat a nap huszonnégy órájában bármikor be lehessen hívni.
A betegszabadságokkal kapcsolatban azt is tudni kell, hogy az acélgyártás nem tartozik a környezetkímélő technológia csoportjába, vagyis sokkal nagyobb a megbetegedés lehetősége, mint sok más gyárban.
Mellesleg az sem titok, hogy Kínában a környezetvédelem nem tartozik az ország legfontosabb feladatai közé, hiszen fővárosában, Pekingben egyre gyakrabban csak maszk használatával mernek az utcára menni az emberek. Emiatt egy időben még az olimpiai játékok megtartása is kérdésessé vált. Ez azonban az ő problémájuk. Ami bennünket illet, a kért törvénymódosítás. Arról nem is szólva, hogy Szerbiában létezik ilyen vonatkozású jogi rendezés, tehát aligha lehet elfogadható, hogy külföldiek szabják meg a szendrői orvosoknak, hogy kit és mennyi időre írnak ki betegállományba. Márpedig a két miniszter erről is tárgyalt.
Vitathatatlan, hogy Szerbia gazdaságának nagy szüksége van külföldi befektetőkre, az azonban mégis túlzásnak tűnik, hogy ilyen megalázó szolgalelkűségre akarják rávenni a belgrádi vezetést.
