Az ügyiratokban látható az ember is

A Zoknik a csilláron, életek hajszálon (2013), a Libatoll és történelem (2017), a Mi történt Écskán? (2019) és a Népellenes mosoly (2021) című kötetei után 2022-ben megjelent Várady Tibor Mi legyen a bronz utazóórával? – Egy aradi vértanú szerint című könyve, a jeles Várady család nagybecskereki ügyvédi irattárából merített újabb történetek gyűjteménye. Maga a szerző munkájában dokumentumprózának nevezi az irodalmi munkáját, amelynek során a családi irattárban őrzött periratok hiteles tényei alapján tesz kísérletet az érintett személy, egy közösség, ezen túlmenően az egész korszak társadalmi valóságának megrajzolására. Az 1874-ben született Farkas Geiza, az aradi vértanú, eleméri földbirtokos Kiss Ernő dédunokája 1908 és 1941 között írt közel százötven levelet a szerző nagyapjához, Várady Imréhez. A bronz utazóóra sorsa fölötti töprengésre a hosszú éveken át tartó válóperének bonyodalmai során kerül sor. „A válóperes iratok több száz oldalasak. Ezekből nemcsak a különös házasság, hanem Farkas Geiza életvitele és sorsa is látszik. Aztán mutatják az iratok a nagybirtok sorsát is” – jelezte könyve első lapjain a szerző.

Farkas Geiza valójában nem is volt becskereki, Budapesten született, élete során sokat utazott, néhány évet élt Bécsben is, de a gyökerei eleméri gyökerek voltak és maradtak élete végéig. Ott volt a 900 holdas birtokának egy része, ott volt a kastélya, ide kötötték őt a családi hagyományok és értékek. Egy fél mondatban arra is történik célzás, hogy Budapesten egyetemi tanár volt, de „az egyetemi oktatás csak kisebb teret és rövidebb időt foglalt el az életében”. Egyetemi katedrához Farkas Geizát Károlyi Mihályék juttatták, ezért kellett neki az idők változásával „hosszabb időt Bécsben töltenie”. Külön tanulmányban lehetne kideríteni, hogy A nemzet gazdálkodása (1903), A kisgazda (1912), Az úri rend (1912), Az emberi csoportok lélektana (1916) című munkáiban, és a Huszadik Században, a Közgazdasági Szemlében, a Munkásügyi Szemlében, a Budapesti Napló vasárnapi mellékletében, a Szabad Gondolatban publikálta szociológiai tanulmányaiban hogyan jelenik meg a sokszáz holdas földbirtokos társadalmi-szociális érzékenysége. Kalapis Zoltán szerint Farkas Geiza munkáiban „némi tolsztojánus, olykor még naiv és utópisztikus felfogásban is, de mindig a demokrácia, a polgári radikalizmus szemszögéből” a parasztság és a dzsentri társadalmi helyzetét vizsgálta. Várady Tibor könyvének középpontjába azonban a társadalomtudós kínos és bonyolult válóperének iratai kapcsán került.

Farkas Geiza 1923. június 7-én, 49 évesen vette feleségül a közel 40 éves B. Ilonát, és azonnal az eleméri kastélyba költöztek, ahol a házasságuk fölöttébb sajátos módon alakult. „Nem szerelmi vágyból, hanem csakis kötelességből közeledtem feléje” – írta egyik válóperes iratában Farkas Geiza, ugyanakkor az is kiderül, hogy a feleség „a házastársi kötelességének az elhálás tekintetében állandóan vonakodott eleget tenni”. Az eleméri kastély elég nagy volt ahhoz, hogy a falai között külön életek alakuljanak. 1925-ben a férj végre azt javasolta Ilonának, hogy kellő anyagi juttatás ellenében költözzön el. 1929-ben azután a bíróság a férj hibájából mondta ki a válást. Ilona egyik beadványában azt írta: „A házasságkötés idején már én is igen előrehaladott korban voltam. Férjhez menéssel inkább magasabb társadalmi pozíciót akartam elérni, érzéki igényekre kevésbé volt hajlamom.” Geiza szerint Ilona számára kiábrándulás volt az eleméri kastély, mert „a felperes fantáziájában Monta Cristo grófi vagyon, fény, pompa, libériás inasok, autók, diadémok, briliánsok villogtak. […] És ehelyett az agrárreform által sújtott, szerény polgári jövedelmű háztartást talált.” Geiza szerint Ilona valójában nem vele, hanem a pénzével lépett frigyre. Ezért volt a házassága mindvégig zaklatott – és a válóper sem hozott a számára megnyugvást. 1930. szeptember 1-jén a Közgazdasági Banknak eladta a tulajdonában lévő eleméri kastély-épületeket és parkrészeket. (A bank később lebontotta az épületet.)

A viszályokkal teli házassága ellenére Farkas Geiza jelen volt a vajdasági magyar kultúréletben. Az iratok barátokra is utalnak, akik után az ügyvédi irattárban külön is maradtak levelek, ügyiratok, félretett újságkivágások. Közöttük van Borsodi Lajos, a nagybecskereki főrabbi fia, ügyvéd és író, a belgrádi haláltábor áldozata, és Deák Leó, Farkas Geiza és Borsodi Lajos közös barátja, akit 1945-ben a jugoszláv néphatalom fasisztaként ítélt halálra, és kivégzett. „Most, hogy kiszedem az iratokban felejtett adatokat és életeket, egy világ tárul elém” – írta nem leplezett döbbenettel és együttérzéssel Várady Tibor. A félretett újságokból és a lapkivágatokból az is kitűnik, Borsodi Lajos ügyvéd és Fischer Árpád fogorvos a Becskereken 1932. november 5-én bemutatott Szerelmi Rt. című operettel hatalmas sikert arattak, amire Farkas Geiza is felettébb büszke volt. Méltán, hiszen még elevenen éltek lelkében a Budapesten közösen eltöltött egyetemi évek emlékei: Farkas Geizának 1897-ben Budapesten jelent meg első könyve, A fényűzés című munkája, és Borsodi Lajos is Pesten volt joghallgató, amikor 1905-ben kiadták Mesék – Merengések című könyvét.

A Borsodi Lajos emlékét idéző iratok mellett jelentős helyet foglalnak el a Deák Leó alakját idéző levelek is. A húszas és harmincas években Deák Leó, Borsodi Lajos, Farkas Geiza és Várady Imre is „ugyanazon a kisebbségi porondon mozogtak, azonos, vagy nagyon hasonló célokkal és véleménnyel”. Aztán 1941 tavaszán lényegesen megváltozott a helyzet, a háború mindannyiuk életébe tragikusan beleszólt. Farkas Geiza a háború első éveiben Pesten volt, Bánát német megszállásának idején nem járt vissza Elemérre. 1942. szeptember 24-én súlyos betegségben, a budatétényi bérelt lakásában hunyt el. Azokban a napokban Borsodi Lajost fiával, Ferenccel együtt előbb Becskereken vitték zsidó táborba, ahonnan még kiszabadultak, de azután a belgrádi gyűjtőtáborba hurcolták őket, ahol valamikor 1942-ben életüket vesztették. Tragédiába omló emberi sorsok, kínok, megpróbáltatások és gyötrelmek bomlanak ki Várady Tibor Mi legyen a bronz utazóórával? című legújabb dokumentumkötetéből, melyek a kései olvasó szívét is föltépik.