Ferencesek a Délvidéken I.

Lábadi Károly Hercegszöllős és zsinata című, 2022-ben megjelent könyvében gazdag forrásanyag alapján mutatta be a XVI. században kezdődő reformáció szlavóniai térhódításának történetét. A törökök mohácsi győzelme után a megszállt területeken rövid időn belül megszűnt a magyar alkotmányos élet, a birtokos nemesség és a papság elmenekült. A hitéleti hiátus betöltésére azonban megjelentek az evangéliumi vallás hirdetői, akiknek működési szabadságát a török sem akadályozta, hiszen a gondviselésükre bízott nép adófizetője volt a szultánnak; amíg a katolikus klérust az ellenség, az osztrák udvar képviselőinek tekintették, addig az új igehirdetőkkel elnézőbbek voltak.

A drávaszögi falvakban – így Hercegszöllősön is – a megfogyatkozott katolikusok lelki gondozását alkalmanként ferences szerzetesek látták el, a hivatalos egyház megmaradt intézményei azonban nem nézték jó szemmel a néphez közelebb álló szerzetesrend tagjainak ténykedését. 1642-ben Bosnyák István pécsi püspök a Szentszékhez írt levelében panaszt emelt „bizonyos misszionáriusok ellen, akik Magyarországon és Szlavónia töröktől megszállt részein vándor lelkipásztorkodással foglalkoztak, és a hit vigaszával erősítették a híveket”. A bevádoltak között név szerint is szerepelt Raguza Miklós, aki a hercegszöllősi plébánián megtelepedve kereste fel a lelki gondozásra rászorulókat. Lábadi Károly kiemelte: a XVII. században, a török hatalmának érezhető gyöngülésekor a katolikus egyház határozott erőfeszítéseket tett elveszített pozícióinak visszaszerzésére; „a török által megszállt területeken elsősorban a bosnyák ferences szerzetesek jelentek meg, akik igyekeztek a szétszéledt nyájat visszaterelgetni”.

Izgalmas fejezete a magyar egyháztörténetnek a ferencesek magyarországi megjelenése. Klaniczay Tibor Pallas magyar ivadékai (1985) című könyvében kiemelte: amíg a XVI. században a megszilárduló protestáns felekezetek esetében a királyi Magyarországon és Erdélyben a katolikus egyház jelentős német és svájci kapcsolatai révén megőrizte befolyását, addig a török által meghódított területeken jelentős részben megsemmisült katolikus intézményrendszer más irányból, a Balkán felől kapott erősítést az újjászerveződéshez. A hódolt Magyarországot megcélzó missziószervezés központjává az ország déli területei – Szlavónia, Szerémség és a Temesköz – váltak, amelyek a bosnyák ferencesek és a raguzai kereskedők számára biztosítottak működési területet. A ferencrendi szerzetesek térnyerésének történetét Molnár Antal Katolikus missziók a hódolt Magyarországon I. (1572–1647) (2002) című, kortörténeti jelentőségű munkájában dolgozta föl. Minek volt köszönhető, hogy a reformáció átütő sikerei ellenére nagyszámú katolikus népesség maradt fenn Magyarországon a hódoltság területén? Molnár Antal szerint a délszláv katolikus bevándorlás, a raguzai és bosnyák egyházi intézmények megjelenése és megszilárdulása jelentős mértékben hozzájárult a katolikus struktúrák megerősödéséhez.

A raguzaiak már a középkorban megjelentek Magyarországon, valójában azonban csak a török uralom idején tudták kereskedelmi hálózatukba bekapcsolni az ország egyharmadát kitevő hódoltságot. A raguzaiak kereskedelmének története 1521-ben, Belgrád elfoglalásával vette kezdetét. A török kézre került városban előbb csak az utazó kereskedők jelentek meg, elsősorban a hadizsákmány felvásárlásával és a török katonaság iparcikk- és textiláru-igényének kielégítésével foglalkoztak. Nem véletlen tehát, hogy Belgrád mellett első telepeik a katonai táborok közelében, Eszéken és Újlakon jöttek létre. A Duna menti kereskedelem központjának ekkor még Szendrő számított, de 1536-ban megjelentek a török kézre került Pozsegán is. Ide azonban nem a szerbiai és szendrői telepekről, hanem a boszniai Szarajevóból és Zvornikból érkeztek, pozsegai telepük tehát a boszniai kereskedőhálózat meghosszabbítása lett. 1552-ben Temesvár elfoglalásával újabb területek nyíltak meg a raguzaiak előtt, nagyobb arányú megtelepedés és üzleti tevékenység már az 1560-as években megkezdődött, és Temesvár Buda mellett a belgrádi kolónia másik magyarországi alközpontjává fejlődött. Az 1550-es és 1560-as években Eszék és Újlak mellett kisebb kereskedőtelepek működtek a szerémségi Karlovciban, a Temesközben Lippán, a Drávától északra pedig Székesfehérvárott, Esztergomban, Ráckevén, Tolnán és Szegeden.

Szlavóniában a Drávától délre, Valpó, Eszék és Vukovár környékén jelentős horvát református kisebbség élt. Josip Buturac Katolička Crkva u Slavoniji za turskoga vladanja (1970) című könyvének adatai szerint a török uralom utolsó évtizedeiben Szlavónia és Szerémség mintegy 222 600 lakójának egyharmada volt katolikus, fele muszlim, 13,7%-a ortodox és 5%-a református. Ez a boszniai eredetű és dél felől folyamatosan gyarapodó szlavóniai katolikus népesség lett a hódoltsági katolicizmus „talapzata”. A bosnyák ferencesek magyarországi terjeszkedése a Szerémségben ütközött a leghevesebb ellenállásba, noha a ferencesek lelkipásztori tevékenységének ezen a vidéken nagy hagyományai voltak. Hodinka Antal Tanulmányok a bosnyák-djakovári püspökség történetéből (1898) című tanulmánya szerint a XVI. század utolsó harmadában a Dráva–Száva közének katolikusait három bosnyák ferences kolostor látta el: Pozsega környékét és a Száva-melléket a velikai, Diakóvár és Verőce vidékét a našicei, a Dráva-melléket és a Szerémséget a šarengradi.

Molnár Antal 2000-ben megjelent A belgrádi kápolna-viszály (1612–1643) című tanulmányában kiemelte: a felekezeti küzdelmek és a misszionáriusi térfoglalás mellett számot kell vetni a falusi közösségeknek a vallási hagyományokhoz való ragaszkodásával, ami a XVII. századi missziós beszámolók tanúsága szerint döntő szerepet játszott a katolikus vallás megőrzésében. „A hódoltsági falvak jelentős része – írta Molnár Antal – a pap- és prédikátorhiány miatt a XVI. században egy felekezetek alatti vallásosság szintjére süllyedt, amelyben katolikus és református elemek szépen megfértek egymás mellett, ezek felszámolása komoly gondot okozott a prédikátoroknak és a misszionáriusoknak.” A falvak számára az volt a legfontosabb, hogy megfelelő lelki vezetőt találjanak, ez pedig a bizonytalan felekezeti tudatú közösségek esetében kínálattól függően lehetett katolikus pap, katolikus prédikátor vagy protestáns prédikátor, aki szolgálata idejére, vagy ha elég hatásos volt, azon túl is befolyásolta hívei felekezeti hovatartozását.