Régi utazások lélekmelengető emlékeivel – évszázados templomok színes oltárképeinek vigasztaló pompájával, régi temetők történelmi időkre emlékeztető sírfelirataival, a Baranyai Júlia-emlékház egykori díszeivel – a szívemben lapoztam föl a Nap Kiadó 2022-ben megjelent A horvátországi magyarság a 21. században című kiadványát, amelyben az elmúlt három évtizedre visszatekintve tizenöt helyi szerző vetett számot a horvátországi magyar közösség életének eseményeivel. Az 1990-es években lezajlott véres és kegyetlen délszláv háború során darabjaira hullott titói Jugoszlávia romjain a horvátországi Baranya hat évig tartó szerb megszállás során elszenvedett elképesztő méretű magyar véráldozat árán – Kórógy és Szentlászló tragédiája ma is kísérti az emlékezőket – 1998. január 15-én lett az immár önálló Horvát Köztársaság része. 1991-ben a háború kitörésének esztendejében Horvátországban a 22.355 magyar közül 15.615 élt Eszék-Baranya és Vukovár-Szerém megyében. Ma a horvátországi magyarok száma összesen 14.000.
Lehocki-Samardžić Anna a kötethez írt Előszóban kiemelte: Trianon után a horvátországi magyar közösség kulturális, oktatási intézményeinek sorsáról – magáról a könyvkiadásról is – a Vajdaságban döntöttek, az elmúlt harminc év tehát arról szólt, hogy a maroknyi magyarság immár Horvátországban kiépítse a fennmaradását biztosító intézmények rendszerét, hogy újonnan alapított iskoláiban kinevelje a maga értelmiségét, amelynek elhivatott tagjai méltó módon emelik népüket a magyar nemzet Kárpát-medencei közösségébe. „Úgy tűnik – emelte ki a szerző –, hogy az előző nemzedék és az általuk kinevelt, őket követő, a fiatal nemzedékből származó utódok derekas munkát végeztek”, hiszen a magyarság presztízse Horvátországban az elmúlt évtizedekben rendkívül megnőtt.
A közös magyar és a horvát történelem közel egy évezredes múltra tekint vissza, sok évszázadosak tehát a közös kulturális értékek is. Bockovac Tímea és Mlikota Jadranka A magyar horvát történeti kapcsolatokról című tanulmányában emlékeztetett: Árpád-házi királyunkat, Könyves Kálmánt 1102-ben Tengerfehérvárott koronázták horvát-dalmát királlyá, „ezáltal az európai történelem egyik leghosszabb ideig tartó perszonáluniója vette kezdetét”. A magyar-horvát államközösség 1102–1918 között 816 évig állt fenn, és a modern nemzeti eszmék megszületésének koráig, a XIX. század elejéig többnyire zavartalanul működött. A közös múlt során Horvátország mindvégig kiemelt autonómiát élvezett, amelyet a magyar király személyét képviselő horvát bán politikai tekintetben is intézményesített, s amelyet alkalmanként szerződésekben is rögzítettek; II. András király 1222-ben kiadott Pacta Conventája alapján Horvátország a középkor végéig megőrizte különállóságát. Szuverén államiságát bizonyítja, hogy a tatárdúlás (1241–1242) idején IV. Béla király Dalmáciába menekült.
A horvát népköltészet megőrizte a magyar hősök emlékét, számos rege maradt fenn Hunyadi Jánosról, Szilágyi Mihályról, Nagy Lajosról, Zsigmond királyról és az igazságos Mátyásról. A XVI. századi panaszénekek megrázóan ábrázolják Buda elestét, és kitartásra buzdítanak a közös erővel megvívandó törökellenes harcokban. A Bockovac Tímea és Mlikota Jadranka szerzőpáros emlékeztetett rá: „a magyar reneszánsz egyik leghíresebb költője, a pécsi püspök Janus Pannonius (Ivan Česmički 1434–1472), és nagybátyja, a főpap és diplomata Vitéz János (Ivan Vitez 1408–1472) mindkét nemzet humanista irodalmi hagyományának, illetve középkori történelmének megkerülhetetlen alakja”. A reformátor Sztárai Mihály 1544 tavaszától néhány évig Laskón működött. Az esztergomi érsek, a dalmáciai Sebenicóból származó Verancsics Antal (1504–1573) reneszánsz költészete közös értéke a magyar és a horvát irodalomnak, mint ahogyan közös kincsünk Verancich Faustus (1551–1617) humanista tudós, író, csanádi püspök ötnyelvű szótára is, míg a Zrínyi családhoz kötődnek a török elleni harcok legfájdalmasabb énekei. A mohácsi tragédia után 1527-től új történelmi korszak, a 400 éves Habsburg-uralom vette kezdetét. Közel másfél évszázad során – egészen az illírizmus, a nemzeti eszme 1790-es években történt megjelenéséig – a magyar és a horvát nép közösen vívta harcát a fennmaradásáért. „A horvát kérdés végkifejletét az 1868. évi XXX. törvénycikkben nyerte el, amelynek célja az 1848-as szabadságharc idején kialakult ellentétek feloldása volt.”
Čurković-Major Franciska A zágrábi magyarság az utóbbi harminc évben című írásának első bekezdéseiben emlékeztetett arra, hogy Szent László király 1093 és 1095 között alapította meg a zágrábi püspökséget, s a XI. század végén ezzel kezdődött Zágráb város története. „A zágrábi püspökség megalapításának idejére tehetjük a magyar kulturális javak megjelenését Zágrábban és a horvát kultúrában.” Ekkor került Zágrábba a Hartvig győri püspök számára a XI. század utolsó éveiben készült Agenda pontificalis, amelyben a Tractatus stellae című háromkirályokról szóló latin nyelvű misztériumjáték található, és amelyet „a horvát dráma kezdeteként tartanak számon”. A zágrábi székesegyházban őrzik Szent Margit sacramentáriumát, vagyis a Halotti kódex másolatát is.
Igen értékes adatokat gyűjtött egybe Nyári Denisz és Lovas Edina A horvátországi magyarok a középkortól napjainkig című közös tanulmányában. Kiemelték: Horvátországban a legrégibb csoportba tartoznak azok a magyarok, akik Szlavónia keleti részén az Árpád-házi királyok ideje óta laknak, s akik ma négy településen – Harasztiban, Szentlászlón, Kórógyon és Rétfaluban – élnek. A horvátországi magyarok zöme azonban a Drávaszögben, a Duna és a Dráva folyó közötti 1149 km²-nyi területen – Csúza, Vörösmart, Sepse, Laskó, Várdaróc, Kopács, Kiskőszeg, Nagybodolya, Újbezdán – falvakban él. „A török hódoltság idejében – emelték ki a szerzők – a Drávaszögnek fontos szerepe volt az 1517-ben kirobbant reformációs tanok hirdetésében is, amelynek kezdetben három kiemelkedő központja volt: Laskó, Hercegszőlős és Vörösmart.” A reformáció terjesztésének sikerét a Hercegszőlősi kánonok című kiadvány is bizonyítja, amely az 1576-ban megtartott hercegszőlősi zsinat után látott napvilágot. A XVI. század közepétől a reformáció eredendően meghatározta a drávaszögi magyarok életét, „minden bizonnyal azonosságtudatuk megőrzésében is fontos szerepet játszott”.
Nyitókép: Nap Kiadó, Budapest, 2022, 322 oldal
