Ada-Kaleh sziget emléke I.

Elbűvölően kedves útikönyv szólít mostanában képzeletbeli tavaszi utazásra az Alduna vidékére, 90 évvel ezelőtt, 1934-ben jelent meg Ahmet Ali, Ada-Kaleh-i imám Ada-Kaleh sziget monográfiája című munkája. Az alig 33 oldalas kiadvány címoldalán jelzi, Ahmet Ali könyve Genovszky Béla fordításában és átdolgozásában, Orsován jelent meg, ami még átláthatatlanabbá teszi a füzetecske körüli homályt; Genovszky személye ismeretlen az irodalom és a történetírás számára, mindamellett orsovai kiadót sem jeleznek a krónikák. 1896-tól a Duna-parti kikötővárosban a helyi Wochenblat című német hírlappal párhuzamosan Lengyel István káplán szerkesztésében megjelent ugyan az Orsova és Vidéke című hetilap, de 1920-ban megszűnt, készítői elvesztek Trianon poklában. 1935-ben Skuts Béla szerkesztésében Orsovai Napló címmel jelent meg egy politikai és társadalmi hetilap, de az is csak egy fél évig tudta fenntartani magát.

Az Ada-Kaleh sziget monográfiája című kiadvány szerzője, Ahmet Ali imám a füzet megjelenésének idején a nevezetes szigeten élt, és lelkiismeretesen őrködött a helyi mecset és a minaret fölött, miközben „készségesen adott fölvilágosítást” a sziget akkoriban népes látogatói számára. Bizonyára kellő büszkeséggel árulta el, 1904 óta az ő templomában őrizték Abdul Hamid szultán értékes ajándékát, a 16 méter hosszú és 9 méter széles, „török motívumokkal ékesített perzsa szőnyeget”. Minden bizonnyal idegenvezetői megfontolásból foglalta össze monográfiájában Ada-Kaleh nevezetességeit is.

Ahmet Ali munkája bevezetőjében rövid történelmi áttekintésében jelezte, maga Herkules volt az, aki a történelem előtti időkben a flottájával elsőként nyomult be a dunai vizekre, hogy „Geryontól, az óriástól, és annak fivérétől az országukat elvegye”. Győzelmes hadjárata után Herkules a pompás hegyvidéket elnevezte Hesperiának, a Lenyugvó Nap országának. Herkulesnek e hőstettét Pindarosz görög költő énekelte meg, művében Ada-Kaleh szigete Continusa néven szerepelt. Évszázaddal később Trajánusz császár a Duna jobb partján utat vésetett a sziklába, hogy a kelet és nyugat közötti közlekedést megkönnyítse. Itt vontatták a zuhatagon keresztül a hajókat, „miért is a Kazán bejáratától egészen a Vaskapu végéig terjedő folyamszakaszt katonailag is megerősítették”. 1444-ben, a török veszély megjelenésekor Hunyadi János hatalmas erődítményt épített Ada-Kaleh közelében, később ezt nevezték el Új-Orsovának. Marsigli olasz hadmérnök 1689-ből származó leírása szerint az ó-orsovai két erődítmény is Ada-Kaleh sziget megerősítését szolgálta.

1690-ben gróf Veterani osztrák lovassági tábornok hozzálátott Ada-Kaleh megerősítéséhez, ám alig kezdte el a munkálatokat, 1691-ben ismét megjelentek a török csapatok, és ellehetetlenítették az erőd felépítését. Veterani 1695-ben Lugos mellett meghalt, Ahmet Ali szerint „ő volt az utolsó ember, aki tisztán látta Ada-Kaleh katonai jelentőségét”. Az 1699-es karlócai béke aláírását követően Ada-Kaleh török kézen maradt, s csak az 1718-ban megkötött pozsareváci békeszerződés ítélte a bécsi udvarnak. Új katonai parancsnoka, Mercy tábornok ismét megerősítette a szigetet. „Az erődítmény ekkor nyerte el négyszög alakját, a bástyákat pedig a török háborúk hőseiről nevezték el, így lett Károly, Eugén, Wallis és Mercy torony”. Hagi Mohamed nagyvezír 1739-es hadjárata során ismét elfoglalta a szigetet, és „ajándékként urának, a szultánnak a lábai elé fektette azt”. A török fennhatóságát az 1739. szeptember 18-án megkötött belgrádi béke is szentesítette, ezt követően – a közel fél évszázadnyi béke során – telepítettek a szigetre jelentős számú török népességet.

A szakadatlan osztrák–török háborúk során a félholdas-lófarkos zászló egészen 1878-ig lobogott az erőd bástyái fölött. Ekkor a Monarchia csapatai egyetlen kardvágás nélkül elfoglalták Ada-Kaleh-t. A Berlini szerződés azonban megfeledkezett e sokat látott dunai szigetről, majd hogy ezt korrigálják, a nagyhatalmak a területet – a Monarchia protektorátusaként – egyszerűen a török szultánnak adományozták. „Maradt azonban a szigeten egy 45 császári katonából álló helyőrség. És mert a sziget voltaképpen sehová sem tartozott, hát a török lakosság is élte a maga független életét: senkinek sem tartozott katonát adni és adót fizetni.”

Ahmet Ali könyve szerint „ahogy belépünk a szigetre, elénk tárul egy hatalmas park, melynek egyik sarkában, gondozott sírban nyugszik Mischin Baba”. Ada-Kaleh sziget történelmi emlékek sorába tartozik továbbá Ali Kadri mauzóleuma, és Mahmud Khan emléktáblája is. Az Ada-Kaleh sziget monográfiája című munka szerint „a sziget igen termékeny, bár magas vízállás idején egy részét elönti a Duna”. Ennek ellenére roppant gazdag déli gyümölcsökben, megterem itt a füge, a szőlő, a körte, a barack, a mandula, a mogyoró és a gesztenye is. „Ada-Kaleh klímája különösen kedvez rózsának, mely egy időben oly hatalmas mennyiségben virágzott itt, hogy a belőle készített rózsaolaj Európa-szerte keresett árucikk volt.”

Olvasok egy történelmi monográfia-füzetet Ada-Kaleh csodáiról, miközben a pompás sziget már nem is létezik. Mint ahogyan nem létezik a kiadója sem, s nem létezik a Cserna folyó torkolatánál Orsova város sem, ahol kiadták az Ada-Kaleh sziget monográfiája című munkát. 1968 és 1972 között Ceaucescu és Tito közösen megépítette a Vaskapu (a Ðerdap) erőművet, aminek következtében 1970-ben az évszázadokon át virágzó gazdaságnak véget vetettek, kilakoltatták az ott élőket, és vízzel árasztották el a szigetet, és a régi Orsova városát is.